Használtautó2011. 11. 25.

10 éve sztár volt, milyen ma? Honda Jazz használtteszt

Ha az autós szakírók nem kívántak vitázni az elmúlt 10 évben, biztosan a Honda Jazzt választották beszédtémának, mindenki istenítette. Vajon milyen egy korai példánya ma?

Betumeret18 px
⏱️ kb. 5 perc olvasás


Minden üzlet akkor jó, ha a felek kölcsönösen elégedettek, a Jazzel úgy tűnik, létezik ilyen. Az csak mellékszál, hogy cikkünk alanyát, a tágabb családi körben közel egy éve szolgáló példányt egy jól irányzott „Felkerültek már a téli gumik, elintézzem?” kérdéssel szereztem meg, és még én voltam a rendes, segítőkész felajánló, nem pedig a cikkhez autót kunyeráló, ám fontosabb, hogy az átlagos kisautóknál drágább, Japánban 2001-ben megjelent, Európába, így Magyarországra is 2002-ben eljutott szériával vásárlói is elégedettek. Nem csak a mi kicsiny családunk, hanem az a 86 Jazz-tulajdonos is, akik Használói Véleményeinkben 4,1 átlagértékkel pontozták. Ilyen magas pontszám mellett természetesen csakis az ötösöket érdemes kiemelni: megbízhatóság, használhatóság, utastér - ezekben nagy a Jazz.

Kívülről ugyanakkor meglepően kompakt, 3,83 méter hosszú, 1,68 széles és 1,53 m magas. Ugyanakkor 2,45 m-es tengelytávjához képest döbbenetes, hogy milyen helykínálatot ad: elöl óriás-termettel is bő a tér, hátul pedig, a sík padló miatt akár hárman is el lehet ücsörögni. Gyerekből sem kunszt ennyit, akár biztonsági ülésben elhelyezni, ráadásul az ajtók a szokottnál nagyobb szögben nyithatók, így könnyebb a gyerekeket, gyereküléseket ki-be pakolászni. Közben azonban előbukik az egyik kopásnyom: a bal hátsó ajtó határolója már teljesen kikopott, a jobboldali még akaszt. A fej- és a lábtér még két kategóriával feljebb is dicséretes lenne, pedig a Jazz azzal sem vádolható, hogy ne lenne benne elég anyag, Euro NCAP biztonsága 4 csillagos, légzsákból van benne négy is.

Tervezői zsenik lehettek, az üzemanyagtartályt például az első ülések alá, merev ketrecbe szerelték, így az a karosszéria merevségének is jót tett, továbbá hátul nem kér helyet, lehetett ott a variálhatóságra koncentrálni. Ha nem lenne elég az amúgy nem kisautós, hanem annál jóval nagyobb, 380 literes csomagtér, a hátsó ülés egy mozdulattal síkba dönthető. Ha nem vesszük ki a fejtámlát, az jó eséllyel meg fog ütközni az első támlában, nem kell azonban szerelni, sem a nyitott ajtót megkerülve előreszaladni és a széket odahúzni, elegendő csupán az első támla oldalánál lévő karocskát felhúzni, és már pöckölhető is előre az ülés. Amennyiben szükség van rá, még az utasülés támlája is ledönthető, úgy 2,4 méteres cuccok is beszuszakolhatók, cserepes növényt, bukszust szállítva pedig áldás, hogy a hátsó ülőlap a támlához állítható, a hátsó lábtérbe úgy akár 1 méter feletti pálma, kispolc vagy bármi egyéb beállítható.

Az ülések hajtogató-mechanizmusa 9 év után is hibátlan, kárpitjukon látszik, hogy ez a Jazz bizony nem egy különösen óvott példány, hanem használati eszköz, ráadásul három gyereket hivatott nap, mint nap szállítani. Apróbb foltok felfedezhetők a kopásálló, sehol sem szakadt ülés- és ajtókárpitokon, utóbbiakon a korábbi tulaj apró tuningja, a kevlárhatású fényes plasztik leplezi az ablakemelők környékén elszíneződésre hajlamos műanyagot. Menet közben – ha az utastér már bemelegedett – nincsenek zavaró zörejek, de amíg jégverem van az utastérben, addig bizony mocorog a műszerfal. Zavaróbb, hogy a vezetőülés mindig lötyög egy picit – az eltelt 1 híján 10 év és a közel 125 ezer kilométer egyedül utóbbinak ártott, amúgy az egész autó egyben van. Megfigyelhetők ugyan kisebb zajok, egyesben elindulva például az amúgy hibátlanul kapcsolható váltó hajszálnyit csapágyasnak tűnik, 50-nel gurulva a kerékagyak felől lehet ugyanezt feltételezni, ám mindössze olyan mértékben, hogy akár az amúgy pillanatok alatt átdobatott téli gumik is adhatják a hangot.

Noha a Jazz alapvetően városi autó, belső méretei is sejtetik azt, hogy onnan kimerészkedve is használható. Az 1,4-es, hengerenkénti két gyújtógyertyás, 83 lóerős benzinessel ráadásul városon kívül mutatja legjobb arcát. Nem mondom, lakott területen is virgonc, de igazán az meglepő – főleg a mai konkurenciához mérten –, hogy az Euro4-es 83 lóerővel 110 km/óráról is élénken gyorsít, 100-ig egyébként 12 másodperc a menetidő, a végsebesség 170 km/óra, de ami nyilván többeket érdekel, a vegyes fogyasztás 5,8 l/100 km. Utóbbi nyáron simán hozható is, most télen pont egy literrel többre, 6,8 l/100 km-re van bebetonozódva a fedélzeti számítógép. [BANNER type="1"]

Utóbbi nem rossz, ahogyan a dinamika sem, a Jazzban azonban ami (utasterén túl) igazán lehengerlő, az a futóműve. Picit mentem vele az ES 15 collos alufelnijeivel és 185/55 R15-ös nyári abroncsaival, de többet az acélfelnis, 175/65 R14-es téliekkel. A csillapítás még a nyáriakkal is elegendő, ugyanakkor a ballonosabb téliekkel átlagos precízség a picit peresebb abroncsokkal egészen lenyűgöző. Elektromos szervós kormányával a Jazz nagyon finoman irányítható, megszokást igényel, de valójában egyáltalán nem zavaró, hogy a kormány visszatérítő ereje gyakorlatilag hiányzik, hiszen a Jazz így mindig arra megy, amerre „mondjuk”. Panasz a négytárcsás fékrendszerre sem lehet, meghibásodás ezen autónál mondjuk pont az ABS-szel volt, bő fél évig világított kontroll-lámpája és közben nem is működött, egy ideje azonban ismét jó, vélhetően egy csatlakozóval lehetett gond.
A Jazz tehát használtan is meggyőző, legolcsóbb normális (nem törött, érvényes magyar forgalmis) példányaival ma 1,2-es – az 1,4-eshez mérten és abszolút értékben is – kompromisszumos motorjával 1,1 millió forinttól, míg a próbálthoz hasonló kivitelekben 1,3 milliótól érhető el. Ezzel kisautó-konkurenseinél érezhetően drágább, de ne felejtsük el, komolyabb autó is (felszerelése is jobb, az ES gyakorlatilag „fullextrás”: 4 elektromos ablak, elektromos tükrök, távirányítós központi zár, klíma, CD-rádió, de a fontosabb extrák az alapokban is megvoltak) vevői így rendszerint utólag sem tartják beszerzését rossz boltnak, sőt, sokkal inkább jó üzletnek!