Akarod tudni, mennyit futott? Mercedes C 350 - használtteszt

Nem mondom, hogy elsőre az év érdekességének tűnt a W 204-es, azaz előző generációs C 350 4 Matic, persze csak azért, mert szeptemberben már használtteszteltünk egy pont ilyen, csak 2011-es példányt. Az is hazai volt, miként ez is, viszont már második gazdájánál. Papíron egyébként ez is, mert az a nem kevéssé szerencsés ember vehette meg, aki cégautóként konfigurálta és használta. Aztán rájött, hiába imádja, nincs értelme fenntartania, hiszen dízel céges autót hajt - amiért egyébként messze nem rajong ennyire, mint ezért, de az üzemanyagkártya bizony ahhoz szól csak.
Miért lehetett mégis érdekes nekünk ez az autó? Mert 204 ezer kilométer van a W 204-esben. Gazdája ugyanis egy áruházlánc régióigazgatója, naponta több száz, havi szinten 5-7, évente 60-70 ezer kilométert megy, így került 3,5 év alatt 204 ezer kilométer az autójába. Illetve pontosítok: 3 év alatt került bele 202 ezer, majd miután megvette, fél év alatt 2 ezer kilométert tett bele ő maga és felesége. Így született a döntés: ehhez azért luxus fenntartani egy ilyen drága autót.
Szerelemautó ez egyértelműen - bővebb típustörténet és persze nem szerény ömlengés korábbi cikkünkben is olvasható a modellről, nem alaptalanul. Csak épp a vevők nemigen szeretnek bele ebbe a példányba, hiszen a hazai vásárlóközönség erősen kilométer-orientált. Ám lenne egy tippem számukra! Tessék ellapozni a központi kijelzőt az óraállásról! A kutya - az biztosan nem, de még a legjobb használtautó-szakértő - sem fogja megmondani, hogy ebben már a fájdalomküszöbnek számító 200 ezres értéken túl van a számláló. De miért is fáj ez sokaknak? Pláne egy ilyen autónál, ami láncos és szívómotoros, amúgy közvetlen befecskendezésű is, de tényleg nem jellemző, hogy meghibásodna. A 7G-Tronic automata is igen tartós, de itt annyi dolga sem volt, mint egy fele ennyit, zömében városban használtnál. Ez az autó ugyanis leginkább országúton és autópályán futott. Oké, ott nem keveset. Viszont zömében csak egyetlen személlyel, a sofőrrel. Hiába igazi élményautó a C 350, nehéz igazán kihasználni a teljesítményét, 306 lóerejét 6000 1/percnél adja le, de addig nemigen lehet elforgatni. A motor szívesen pörög felfelé, csak közben a sebességmérő is vehemensen emelkedik. El kell venni a gázt, ha van bennünk egy csöppnyi józanság. A százas sprint 6 másodperc, a 370 Nm nyomaték pedig 3500-5250 1/perc között megvan. A valóságban ez azt jelenti, hogy már alapjárat közeléből vehemens a gyorsítás, a 4Matic rendszer miatt tapadási gondok nincsenek. Se gyorsításkor, se kanyarban. Sínautóként megy a C, és ehhez bizony nagyon passzol, hogy ebbe a tényleg "fullfull" példányba a multikontúr ülések is belekerültek. Az alapok se rosszak, de ezek fenomenálisak. Ami pedig a minőséget illeti: még a sofőrülésen sem töredezett vagy kopott a bőr, még a kormányon is olyan állapotú a bőrhuzat, mint egy átlagautóban 100 ezer kilométer után. [BANNER type="1"]
Azért szögezzük le gyorsan, nem az a legnagyobb erény, hogy kopásmentes, csak egy kicsit fényesedett a kormánykerék bőrhuzata, hanem az, hogy precíz, közvetlen rendszert irányítunk vele, és mercedesesen kicsi a fordulókör. A rugózás a stabil futáshoz mérten nagyon korrekt, kényelmes, ahogyan az autó is. Legalábbis átlagtermettel, az annál nagyobbaknak szűkös lehet a C, főként hátul. Ez bizony egy rétegautó: annak való, aki klasszikus vezetési élményre, vérpezsdítő motorhangra és menetdinamikára vágyik, ugyanakkor elég neki egy szedán higgadt megjelenése. Azt ugyanis bőven megkapja az előző C-től, mást nem. Utódja mellett már kifejezetten korosnak tűnik, pedig ez a - szándékosan típusmegjelölés nélküli, de azért árulkodóan kétkipufogós példány - is csupán 3,5 éves, ebben is minden megvan minden fontos sofőrsegéd - távolságtartós, állóra fékező tempomat, ráfutásvédelem, holttérszenzor. Az állapota pedig bizony intő jel: a W 204-es nagyon jó alap az óratekerésre. Ebben is simán visszapattinthatnák a valós állás felére a kijelző értékét, nehéz lenne felismerni a csalást. Így aztán marad az örök tanács: csak lekérdezhető, követhető előéletű autót érdemes venni. Ez például ilyen, 25 ezrenként megkapta a kötelezőket márkaszervizben, a legutolsó karbantartás óta néhány ezer kilométer és nem egész fél év múlt el.
Nem mondom, hogy nekem kéne, mert nekem a csomagtartója szűk, ahogyan a hátsó tere is, meg persze negyed ennyiért szeretek autót venni, de azt azért el kell ismerjem, hogy vezetni piszok jó, s az újkorában 18,6 milliós autó mostani 5,5 milliós ára bizony hívogató. Előélete tiszta, mint mosás után a fehér autó, s a 306 lóerős, 3,5 literes motor (az ősszel tesztelt példány értékére kontrázva, két teljesen független, több ezer kilométeres átlag szerinti) 9,6 literes valós fogyasztása is kedvező. Főként annak tudatában, hogy országúton azért a gyári 7,6-os vegyes értéket is simán el lehet érni. Vagy tetszés szerint lehet 6 másodperceseket gyorsulgatni. Utóbbi nyilván nem cél, de azért a nyomatékrugalmasság és mellette az alapjáraton néma (de még ráadásul stop-startot is adó), fordulaton mesésen szóló motor tényleg vonzóvá teszi a csomagot.
Érdekes lett volna a C mellé rakni a másfél hónapja próbált, újabb szériás, de alapmotoros, messze nem így menő, csupán hátul hajtó, de persze kevesebbet futott BMW 316i-t, amit kereken 1 millióval drágábban kelletnek (már, mivel engedtek az eredetileg elképzelt árából). A frissebb BMW mutatósabb, de a 204-es Merci bizony sokkal autóbb, élményautóbb. Az árát egyébként ennek is mostanában (a teszt közben beszélgetve) engedte le a gazdája. Meggyőztem, hogy kénytelen lesz némi bukót bevállalni. Magyarán már alkudtam a vevőknek egy kicsit, aki élne a lehetőséggel, megtalálja a hazai autópiac legfőbb színterén, igen, a Használtautón.