Az álomautónk 2025-re? BMW 3-as használtan

Igazi, régimódi BMW-arányok, de a részletek a korábbi évek divatja szerint készültek. Nemhogy itthon, még Németországban sem lenézett autó egy szép E90-es 3-as

Az E90-es sorozatú 3-as BMW 2005-ben váltotta le az elődjét. Az ötödik generációs 3-as több szempontból is elég sikeresnek mondható és fontos állomása a típus 40 éves történetének. Köztudott, hogy voltak gondok a hathengeres, turbós benzinesével, de ezek a problémák ezt a világoskéket bőven elkerülték, mert mi most egy alapmotoros dízelt mutatunk be, automataváltóval. Az E90-nél már általános, hogy a típusneveknek nem túl sok köze van lökettérfogathoz. Ez a sorozat búcsúztatta el a viszonylag kis hengerűrtartalmú és nem feltöltött hathengeres benzineseket is, hiszen belőle volt az utolsó valóban 2.5-ös 325i. Ez a 318d is kétliteres kamratérfogatú, ahogy a nagyobb 320d is, de létezett a modellciklus vége felé még jobban lefojtott változata is, 316d néven.[BANNER type="1"]

Kevésbé praktikus, de akárki, akármit mond, az igazi BMW a szedán, rövid orral és hosszú farral, mint ez is

A dízelek túlsúlya a kétezres évekre már a BMW-nél sem volt kérdés. Amúgy a legyártott kicsivel több mint hárommillió E90 nagy része, azaz jó 1,8 millió volt szedán. Ez az automata 318d már a 2008 őszi modellfrissítés utáni, jóval, mert egész pontosan 2010 őszi. Érdekes, hogy ennél a szériánál szokásától eltérően nem mismásolta el a BMW a ráncfelvarrást, hanem olyan erősen belenyúlt, mint a most futó 1-es esetében. Nem csak a lökhárítók, de a tükrök is új formát kaptak, karakteres L-alakúak és LED-esek lettek a hátsó lámpák. Az autó orrát díszítő BMW-vesék kiszélesedtek, a kissé harsány Bangle-dizájn után visszakapták klasszikus formájukat, és szintén a régi BMW-ket idéző éleket vasaltak a motorháztető korábban dísztelen közepére.

Nem tűnik nagy autónak, tömörnek, masszívnak hat. Ezt leginkább a nagyon hangsúlyos oldallékkel tudták elérni

A technikai fejlődés jegyében az eddig is alap légszákok és ESP mellé aktív nyakvédelmet építettek az első ülések fejtámláiba és természetesen a motorokat is egy kicsit átdolgozták. A 18d jelű változat 2010 tavaszától 143 lóerőt és 320 Nm nyomatékot teljesít. A másfél tonnás kocsit így a hatgangos ZF automataváltóval 9,3 másodperc alatt gyorsítja százra, a végsebessége meg 210 km/óra. Be kell indulni ezektől a számoktól? Nem feltétlenül, de ma is tisztességes értékek. Valahol errefelé tovább kellene keresgélni, hogy akkor mégis mitől lehet annyira piszkosul jó autó ez a 3-as.

Nem sport, de bőrbe húzott és multifunkciós a kormány, decens a rend a fekete beltérben. A valódi alumínium betétek sokkal ízlésesebbek minden fának hazudott mondott anyagnál

Hely van elég minden irányban, de a hosszú tengelytáv csalóka. Nem bálterem a 3-as, annak ott az 5-ös, pláne a 7-es

Még egy másik újságnál sikerült új tesztautóként elcsípnem a sorozat utolsó újdonságát, a 320d EfficientDynamics Editiont. A vicc az, hogy annak is épp ez a Bluewater metálkék volt a színe. Ahogy öt éve, úgy ma is ugyanazt érzem az E90-ben: hogy egy terráriumba zárt régi BMW. Feszes a futómű, nem is annyira könnyű a kormány, minden kezelőszervben van valami a régies, mechanikus érzést adó vezetésből. De valahogy mégsem áll össze a kép. Dízel is, automata is, négyhengeres is. Mindebből adódóan annyi következik, hogy eszem ágában nem lenne keresztbe tenni, csak élvezem a túltervezett futóművet és a bolondbiztos fékeket.

Sajnos ezek az évjáratok nem négyórásak, de a narancs háttérvilágítás olyan, mint bármikor az elmúlt negyven évben. Nagyon jó a beltéri anyagok minősége, a roló meg a maga nemében parádés

A gerinctámasz azért elektromos és persze az ülőlap is dönthető, kellőképpen mélyre lehet engedni az ülést. Elöl az alap hifi és a feláras klíma, hátul a szabályozható légbeömlők katonás, geometriai rendje

Egy dízel automata, ha nem hathengeres, nem fog csábítani nagy száguldozásra, épp csak lendületesen, de azért előzékenyen krúzolunk - így viszont bevállalnék benne egy München oda-visszát is. Valahogy így áll össze egy kevésbé túlmotorizált, de megkímélt E90-es. Érdekes, hogy bajor létére olyan svábosan felszerelt. Az ülések az alap székek, de félbőr kárpitot kaptak, a légkondicionáló kétzónás automata, ami szintén nem volt ingyen. Az első tulaj megrendelte a méregdrágán adott, elektromosan lehajtható gyári vonóhorgot és a nagyon sokat érő xenon fényszórókat is. Extra volt a hátsó-oldalsó napfényroló is. Németes favicc, de a gyakorlatban jó, hogy két részletben az egész ablak árnyékolható.

Középre mehet a telefon, vagy bármi; az anyós elé fér két pohár; hátra meg az utódok, és még az isofix csatlakozók is jól elérhetőek

Szedánforma, minden ismert korláttal, de méretre elég jó a 460 literes csomagtartó. A vonóhorog gombnyomásra lehajlik, ha nincs rá szükség, elbújtatható, így nem néznek majd zöldségesnek

Az egész kocsi hangulatát a masszívsága és ez a fajta protestáns önmérséklet határozza meg. Az úthibákat nem érezzük, inkább tudomásul vesszük, a futómű kemény, de a csak 16 colos, viszont feláras, így szép könnyűfémfelniken még a pesti utak sem rémisztően zavaróak. Nekem külön tetszik az a kombináció, hogy bár egy teljesen mai, modern autóban ülünk, mégsem zavar semmi felesleges vacak és nincs iDrive sem - amit más imád, én nem igazán. Ritkán fordul velem elő, hogy egy autó használatát hosszabb ideig végigkövethetem. Ezt a kék 318d-t még tavaly tavasszal láttam először, és a barátnőm csak tíz perc után tudott mellőle elvontatni. Addig végig kellett hallgatnia az összes szokásos ábrándom az E90-esről.

A N47D20 kódú blokkról lehet hallani jót és rosszat is. Mint minden modern dízel, így ez sem a végtelennek lett tervezve, de ekkora futással és normális karbantartással az égvilágon semmi gondot nem produkálhat, és nem is produkál

Hogy mekkora királyság lenne nekem egy ilyen, mindegy is mi hajtja, csak automata legyen, meg hogy elülnék a kis kemény vezetőülésében napestig. Zoli és családja másfél éve vette a kocsit, 43 ezer kilométerrel, most valamivel több van benne, mint 99 ezer. A másodkézi karrierjét sok országon belüli autópályázással kezdte, így lett az orrán pár védhetetlen kőfelverődés. Aztán a tulaj átült egy még komolyabb autóba, így a felesége és a kislánya ingáztak vele jó utakon. A valódi anyukahasználatról annyit, hogy tízezer kilométer alatt kétezret javított a következő karbantartás esedékességén. Az autó így, sok országúttal csak 6,2 litert fogyaszt és a kötelező folyadék- és fékbetétcseréken kívül csak egy buta kipufogó-hővédő okozta rezonancia miatt igényelt szervizelést.

Élményautónak persze kevés, mégis valódi élmény vele közlekedni. Egy nemcsak BMW mércével, hanem tényleg fapados új kompakt helyett több mint csábító az ötéves, 99 ezret futott 3-as

Ha arra gondolok, hogy a vékony pénztárcám miatt nemhogy egy ilyen, de még egy 20 év körüli 3-as is nagy vállalás lenne nekem, könnyes lesz a szemem. Egy pár percig eljátszottam a gondolattal, mi lenne, hogy ha az ismeretségre tekintettel és szigorúan összcsaládi financiális segítség mellett ráalkudnék erre a kékre. De nem, ez az autó nem lehet az enyém, talán majd 2025-ben. A törésmentes, igazolható előéletű ötéves BMW bár csak újkori ára negyedébe kerül, nekem az is bőven túl sok. Valaki nagyon szerencsés lesz vele, de semmiképp nem az eladó. A piac ugyanis nemigen értékeli az ilyen intaktságot.