Használtautó2014. 01. 24.

Olcsó szerelem. Alfa Romeo 155 használtteszt

Kicsit rohad, sokat kapott, sokat futott, nagyon olasz. Venni olcsó, hát fenntartani? Vészesen nem drága. Alfa Romeo 155 használtteszt.

Betumeret18 px
⏱️ kb. 6 perc olvasás

Legutóbbi piaci körképünkben főleg városi furikázásra alkalmas és használatos kisautókról írtunk 250, maximum 300 ezer forintos plafonnal. Kritérium volt még, hogy az autó ne legyen idősebb 1996-osnál, tehát feleljen meg az Euro 2-es normának, és nyilván fogyasszon minél kevesebbet. Nos, aktuális tesztalanyunk idősebb, így "piszkosabb" is az elvártnál, nem kék, hanem piros a környezetvédelmi plakettje, szóval szmogriadó esetén lehet, de nem szabad vele közlekedni. És nem eszik olyan hű, de keveset. És nem is kisautó. Cserébe kényelmes, tágas utas- és ha szedánosan is, de jókora, 525 literes csomagterű, s már-már túlmotorizáltnak is tekinthető. Plusz nagyon olasz. És szubjektív persze, de gyönyörű. Még így 22 esztendősen, órájában 335 ezer kilométerrel is. Ő egy Alfa Romeo 155-ös 1,8 literes Twin Spark benzinmotorral.


[BANNER type="1"]
Évjáratra 1992-es, tehát egy korai típus, hiszen épp akkor váltotta a 155-ös a 75-öst. Ausztriában helyezték forgalomba, itthon egy vagy két gazdája volt még, mielőtt 2009-ben jelenlegi tulajdonosánál talált megnyugvást. Mert ő aztán már nem adja tovább, nem adja el, használja, amíg bírja a gép. Szűk 4 év alatt úgy 70 ezer kilométert ment vele, és azt mondja, hogy vélhetően még a mutatott 335 ezernél is komolyabb a futás. Miért vette? Egyrészt szerelemből, másrészt, mert olcsó volt. Rohangálós, mindennapos, relatíve gazdaságos és fiatal autóra volt szüksége a másik mellé. Atyavilág, mi lehet a másik, amihez képest ez az Alfa gazdaságos és fiatal? Jogos a kérdés, a válasz pedig egy autóbolondnak mellbevágó: 1984-es Maserati Biturbo... Róla - reményeink szerint - később, most vissza az Alfához.

Szóval emberünk 2009-ben vette a már említetteken túl azért is (mondjuk egy szintén favorizált Mazda Xedos 6-tal szemben), mert pompás a formája, mert olasz, mint a Maserati és a Lamborghini (nála gyerekkorától fogva utóbbi a non plus ultra), és maximum 300 ezret volt hajlandó kifizetni érte. Aztán 240 ezerért találta és kaparintotta meg ezt a példányt. Szépnek tűnt, gyárinak, eladója szimpatikusnak, a kasztni meg kevésbé rohadt, mint most (szokásosan a hátsó sárvédőn pörsenve). Klíma és elektromos ablak szerepelt a kívánságlistán, feszes, ismerten és tipikusan olaszos, Fiat-csoportos, kiváló futómű, "kellő" erő - és a 155 legnépszerűbbike, az 1.8 TS abszolút megfelelő volt a maga 129 lóerejével és percenkénti 5000-es fordulaton 165 Nm nyomatékával.

Törve nem volt, a kipufogó nem szelelt, utastere közepesen volt leharcolva kiült vezetőüléssel, és halknak is bizonyult - maseratis mércével. A hátsó rugók ugyan "ültek", a fényszóró visszajelzője nem működött (azóta sem működik), az LCD-panel befolyt, a bal első ajtókárpit leázott-lemállott, alukerekei egy 33-asról származtak, téli gumijai elkoptak, sanszos, hogy nem a "kötelező" Selenia olajat kapta, de mindezzel együtt vonzott, mint a mágnes. Jó vételnek látszott, és mint utóbb kiderült, az is volt.

Az volt, jó vétel, mert fogyasztása nem horror, odafigyelve, nem ütve-rúgva-vágva a 70 ezres átlag 8,2 l/100 km. Szinte tudja a gyári 8-at. (A Maserati leg-legalja 13, de még egyszer: ő egy másik történet...) A beltér "fillérekért", alig több mint 20 ezer forintból és bontott alkatrészekből újult meg műbőr ajtókárpitokkal, kilincsekkel, elöl elektromos állítású és fűthető ülésekkel, hátul is "új" ülésekkel, fejtámlástul. A kalaptartó árnyékolós lett, új kéderek kerültek mindenhova, cserélte az LCD-ket és a váltószoknyát is.

A láncos - és persze dupla gyertyás - motorhoz nem igen kellett hozzányúlni, nem kellett megbontani. Viszont eszegeti az olajat - volt, hogy 1000 kilométeren 1 litert is elfogyasztott (mint ahogy a tulajdonos szerint az Ecotec-motorok is teszik-eszik), ami nem kevés. Pöccre indult még az ős Golden Lodge gyertyákkal is (azóta NGK van), ellenben gyújtáskábel-szettet muszáj volt gyártatni talán toyotás hüvelyeket és csatlakozókat bevetve. Amik még nem Alfa-, hanem (Omega és Astra) Opel-alkatrészek, az ablaktörlőkarok, mert az eredeti integráltak tönkrementek, s egy szép esős délután ezeket az Opel-féléket kukázták ki egy műhely udvarából.

Miket kapott még az autó? Olajból, szűrőből minőségit, Alfa könnyűfém felniket nyárra és Alfa-dísztárcsás lemezkerekeket télre gumistul (az alura a spéci 195/45 R15-ös abroncs nem olcsó...), fogyás okán új (Sachs) kuplungot, Brembo-féket (ez sem filléres tétel). A kormány, a váltógomb és a műszerfali dekorbetét nem csak látszatra van fából, de ez már így volt. Ami nem, az a ködlámpás lökhárító. Történt, hogy az egyik télen lassú defekttel árokban landolt a kocsi, s az eleje leamortizálódott. Kihúzták-meghúzták (a hűtőt is), lábon szaladt szervizbe. A lökös mellé színrefújt küszöbök is érkeztek, a jobb első sárvédő és akkor már az egész hátulja lakatolva lett - na, ez a "móka" mindenestül 180 ezer forintba fájt. Nem kis pénz, de olcsóbban ennél szerényebb összegből más se jönne ki más modellel. De.

De a ködlámpa csupán dísz, nem működik. A klíma sem. Az olajnyomás és az olajhőmérséklet mutatója sem túl aktív. Az ülésfűtés sem. A hátsószélvédő-fűtés sem. Bár szilenteket, miegymást cseréltek a futóműben, azért érezni, hogy nem szereti a budapesti utakat. Aztán az autónak olyan a hangja, mintha valami istentelen Koppány-kipufogója volna, de a repedtfazék hang gázadásra a motor felől támad. Rezonál, ordít, vicces (cserébe a géptető teleszkópos). És benzinszagot áraszt a kocsi. Az olajfogyasztásból és ebből is következik, hogy ma már hozzá kéne nyúlni a motorhoz, de a tulajdonos így vélekedik: "Nem ér annyit, hogy motorgenerált kapjon. Nem adom el senkinek, de nem is lesz megjavítva, nem lesz restaurálva."

Mi volt még? Egyszer külföldön, Montenegróban 3 henger ment csak a régi gyertyák miatt. Volt segítség itthonról a fórumozóknak hála, volt tengerparti kendácsolás, légtömegmérő-kiszedés, mindent kitisztítás, de volt szerencsére egy helyi erő is a hegytetőn, ahová ugye 3 hengerrel pöfögött fel az Alfa. A bácsi gyertyakulcs nélkül lazán orvosolta a problémát, sőt még kefét is adott - egy sörért. Végül - már működő - hengerenként egyet, összesen négyet érdemelt. Aztán akadt egy olyan eset is már Budán, hogy elment a fék, dombról lefelé, hol másutt. A bal első fékcső tört el.
Most, 2014 januárjában ez a 155-ös temérdek karcostul, kavicsfelverődésestül, olajfogyasztásostul, benzinszagostul, rozsdástul is szerethető. A váltó néha nehezen veszi az egyest és már nem olyan patent, mint régen volt. Talán nincs meg mind a 129 ló, nincs meg a 100 km/h 10 mp alatt, de egész kellemesen húz, s ha bemelegedett, simán jár - élmény vezetni az autót. Szuperkényelmesek az ülések, szuperhangulatos a fakormány. A próbakör előtt a tulaj elmondta, hogy ha lerohadok (mert azért ez mindig benne van a pakliban), akkor hopp, itt egy csavarhúzó és a tartalék biztosíték, ott azt csavarjam ki, amott azt cseréljem ki... Nem rohadtam le. Fülig ért a szám.
És elképedtem, hogy működik a centrálzár (emlékszem régi Fiatokra, Lanciákra: mindben folyvást elromlott), van elöl működőképes elektromos ablak, a kormány szervós, finom (légzsák és ABS nincs), a műszerfal meg csudálatos. A kárpitok nem azok, de mindegy. Így, hogy emberünk "csak" arra költ, amire kell, használja és szereti az Alfát, amíg az viszontszereti, ez egy teljesen korrekt kapcsolat. Olcsó szerelem. A piacon 180-600 ezer forint között találni - jellemzően fiatalabb - 155-ösöket, akad egy 1,6 millióért is, de az csillió lóerős vadállat. De ennél az 1.8-asnál igazából nem kell több, ahogy bizonyos szempontból a 22 éves Alfánál sem. Tán csak egy 30-as Maserati.