Földes a Polski Fiat 125p Monte-Carlóval, amikor még lehetett az autóval versenyezni

Földes az összes többi Polskival vagy Polonezzel versenyzőhöz csatlakozva állítja, hogy az egyik legjobb versenyautója volt a lengyel gyár terméke. 75-ben és 76-ban két évig versenyzett egy Monte-Carlóval, és még szívesen folytatta volna, de nem tehette, mert az FIA (Nemzetközi Automobil Szövetség) visszavonta az autó homológizációs (verseny) engedélyét.
„Amikor raliautót akart készíteni a Polski Fiat a 125p-ből, az utcai motorja szóba sem jöhetett” – kezdte Földes a történetet. „Az egy nagyon régi, már akkor is elavult motor volt a három helyen csapágyazott főtengelyével. Ezért a 132-es Fiatból származó 1,6-os, keresztátömlős, dupla vezérműtengelyes motort rakták bele, és azzal versenyeztek. Ez egy borzasztóan jó motor volt, némi frissítéssel, a mai napig ez a Fiat-motorok alapja.”
[kepallojobb=443931]A lengyel karosszériát könnyebb volt beszerezni, mint az olasz motort[/kepallojobb] „Csakhogy ahhoz, hogy ezzel a motorral lehomológizálhassák az autót, egy adott mennyiséget kellett volna gyártani utcára. A lengyel gyár ezt úgy oldotta meg, hogy bemutatott az FIA-nak egy papírt, hogy a svéd és a finn partnereitől pont annyi megrendelés érkezett a Fiat-motoros 125p-re. Ezt az FIA elfogadta, ám később kiderült, hogy nem gyártottak belőle, csak hatot, amennyivel a gyári csapat versenyzett, ezért visszavonták a homológizációs engedélyét, és nem versenyezhettek vele tovább se a gyáriak, sem mi.”
Földes ennek ellenére nagyon szerette a Polskit és a hetvenes évek viszonyainak megfelelően rengeteg kaland árán jutott hozzá az olasz alkatrészekhez.
„Az 1600-as kategóriában akartunk versenyezni, és olvastam, hogy a lengyelek lehomológizálták a Polski Fiat 125p Monte-Carlót. Egy utcai nagy Polskit még csak-csak be lehetett szerezni, a motort azonban Olaszországból kellett behozni. A versenyalkatrészeket pedig csak az Abarth-nál lehetett megvenni, akik a gyári Fiat versenyautókat is készítették. Mi nagy nehezen felvettük velük a kapcsolatot, de rögtön el is hajtottak, hogy utcáról beeső vevőket ők nem szolgálnak ki.”
„Volt egy olasz barátom, aki Magyarországon üzletelt, őt kértem meg, hogy segítsen. Először őt is elhajtották a telefonban, de addig hívogatta őket, mire véletlenül egy olyan emberhez került, aki ugyanolyan tájszólásban beszélt, mint ő. Kiderült, hogy szomszédos faluból származnak. Na, ennek örömére bemehettünk az Abarth-műhelybe. Megmutatták, hol készülnek a versenyautók, aztán bevittek minket a raktárba, és mondták, hogy azt veszünk, amit csak akarunk.”

Borul a Polski. Bármennyire is stabil autó volt, ki lehetett billenteni az egyensúlyából

„Nagyon szűkösen akarhattam, de vettünk vezérműtengelyt, karburátort, dugattyút, szelepet stb-t. Amikor hazajöttünk, nagy boldogan raknám össze a motort, de nem jó a hengerfej a blokkra. Na, megint megkerestem az olasz barátomat, hogy hozzon már nekem egy blokkot. Jó sok idő eltelt, amikor szólnak nekem, hogy nem neked jött valami motor Olaszországból, mert ott van már egy ideje a ferihegyi vámon. Bementem, tényleg az enyém volt, de nem tudtam elhozni, mert mindenféle igazolás kellett volna, hogy honnan kaptam, akkor a Nemzeti Banktól kellett volna engedélyt kérnem, hogy kifizethessem a vámot. Végül sikerült megtalálni a kiskaput, mondták, hogy menjek be, vigyek magammal 15 dollárt, nem kell engedély róla.”
„Bementem, mondták, hogy ott a vámmentes boltban vegyek két üveg piát és vigyem fel. Így is tettem, ami után fogtam és kisétálhattam a blokkommal. Így lett meg minden alkatrész az autóhoz.”
„Nagyon jó autó volt a Monte-Carlo. Az elavult hátsó laprugós futóműve miatt kifejezetten jól lehetett irányítani, nem tört úgy ki, mint a Zsiguli és 150 lóerős volt, amit a Zsiguli-motorok csak jóval később értek el. Miután azonban kiderült, hogy az FIA visszavonta a homológizációs engedélyt, nem versenyezhettem vele tovább, és el kellett adnom. De a mai napig nagyon kellemes emlékeim vannak róla.”

Polákmérgezés: Az elcsalt Nagypolski és a 15 dollár