Német rendszámot kapni gyorsabb és egyszerűbb, mint magyart, hazai használata azonban nemigen engedélyezett

Itthon rendszámot szerezni egy külföldön vásárolt autóra közel sem egyszerű - írtuk meg nemrégiben saját tapasztalatainkat is az autóhonosításról. Cikkünk kommentjei között számos egyéb átélt rémtörténet olvasható, s talán nem lövünk nagyon mellé azzal, hogy kisebb-nagyobb kényelmetlensége már vélhetően minden autósnak volt a bürokráciával. Nézzünk azonban most némi kitekintést. Egy Magyarországon élő és dolgozó, de német állampolgárságú olvasónk a cikk apropóján, két ügyön keresztül a magyar és német bürokráciával szerzett tapasztalatait osztja meg velünk, illetve olvasóinkkal. [BANNER type="1"]
Vásároltam itt, Magyarországon egy vadonatúj autót azzal a szándékkal, hogy kint német rendszámmal használja a német feleségem. A vásárlásról egy úgynevezett nettó számlát kaptam. Biztos, ami biztos, rátetettem egy „FIZETVE” bélyegzőt. Ezután kézhez kaptam a papírokat, és a számlával kimentem Németországba. Ott a vámhivatal illetékes az ottani áfa, azaz a Merwesteuer megállapítására. Az illetékes hivatalnokot 3 percen belül megtaláltam, és röviden elmondtam, hogy mit akarok. Átadtam az összes, azaz mindkét papírt. A járműkísérő-lapot rögtön vissza is adta az ügyintéző, őt csak a számla érdekelte. Mivel azon forintösszeg szerepelt, a vételárat központilag meghatározott árfolyam alapján eurósította, majd kiállított egy „Határozatot” az általam fizetendő összegről. A kimondottan „nem sietős” (hivatalnokokra jellemző) munkatempója miatt mintegy 20 percbe tellett, mire kezemben volt az említett papír, 8:30 körül léptem be az épületbe, és 9 órakor már kint is voltam.

Következő utam a bankomhoz vezetett, ahol egész normálisan átutaltam a 19%-os áfának megfelelő összeget a bank formanyomtatványával. Ennek időigénye nagyjából 5 perc volt. 10 órakor - még mindig az első nap délelőttjén vagyunk - elmentem az illetékes „okmányirodába” (Zulassungstelle), és leadtam a papírokat. Természetesen mind a hármat, mert a banki átutalást igazoló papírt a hivatalnok visszaadta azzal a megjegyzéssel, hogy az őt nem érdekli, mert ha én az adót nem fizettem be, azt úgyis behajtják rajtam, ezért ő ezzel nem törődik. A rendszám elintézése az ottani séma alapján bonyolódott le, és mivel 8-an voltak előttem, majdnem 1 órába tellett. Ebben természetesen a rendszámtábla helyszíni legyártása is benne volt. Amikor át akartam venni a rendszámtáblát, a hivatalnok meg akarta nézni az alvázszámot. Közöltem vele, hogy azt pedig nem tudja, mert az autó még mindig Magyarországon van a kereskedő telephelyén. Nem baj, mondta és megkérdezte, hogy mikor tudom majd bemutatni, mert neki bizony azt ellenőriznie kell. Mire én: úgy kb. 2-3 hét múlva újra itt leszek. Na, akkor három hét múlva találkozunk - hangzott a válasz. A rendszámmal és a forgalmival elmentünk a feleségemmel délben ebédelni. A történet ennyi, utána még a rendszám felpattintása maradt hátra.

Egy igen szakszerűtlen oldtimer kereskedőtől vettem egy ötvenes évekbeli Csepel motorkerékpárt. Ezt szakszerűen restauráltam azzal a szándékkal, hogy forgalomba fogom helyezni. A járműhöz semmiféle okmány nem létezett, csak az adásvételi szerződés, amely minden adatot - alváz- és motorszám - tartalmazott. Az egész országban nem találtam illetékest, aki foglalkozott volna velem, illetve az ügyemmel. Mindenki csak „lerázott”, megmagyarázta, hogy nekem mit kellene beszereznem, például az eredeti forgalmit vagy biztosítási papírt vagy egyéb olyan dokumentumot, amit esélytelen beszerezni. Mindezt annak ellenére, hogy a város jegyzője mindent megkísérelt, megmozgatott. Úgy 4 hónap múlva meguntam az egészet, és utánfutón elvittem a motorkerékpárt haza. Ott a „Zulassungstelle” (lásd fent, azaz okmányiroda) elmondta a teendőket: ki kell tölteni egy űrlapot minden adattal, az adásvételi szerződés fénymásolatával (NEM FORDÍTÁSÁVAL!), azt elküldték a szövetségi (központi) nyilvántartáshoz annak megállapítására, hogy szerepel-e a lopott járművek nyilvántartásában. A válaszra mintegy 1 hónapot kellett várnom. Nemleges volt, azaz elvihettem a járművet műszaki vizsgára, ahol a gyártás idejének megfelelő technikai szinten vizsgáztatták. Például a gyártás korában nem volt még a motorokon féklámpa, ezért ezt nem is követelték meg. A sikeres vizsgát igazoló, a központi „Nem lopott jármű” papírok, valamint a magyar adásvételi szerződés alapján megkaptam a rendszámot, a forgalmit és a törzskönyvet. Ez a procedúra a fent már ismertetett, fél délelőttös program volt. Azóta jár egy magyar gyártású oldtimer német rendszámmal. De jár! Köszönhetően a német kukacoskodásnak.

[BANNER type="1"] A történetek számunkra egyszerre örömteliek és elszomorítóak. Örömteliek, hogy olvasónk ügyei végül megoldódtak, elszomorítóak, mert látjuk, hogy itthon is mehetnének sokkal egyszerűbben a dolgok. Tudjuk ugyanakkor azt is, hogy már a mostani rendszernek is örülnünk kell, 10-20 évvel ezelőtt a jó esetben 1 nap alatt lezongorázható autóhonosítás még utópisztikusnak számított volna hazánkban.

Bürokrácia-összevetés - itthon és külföldön