Megszépíti a naplemente, van benne valami szerethető, kedves fazon, igazi családi kedvenc

A nevetséges autók toplistájának valahol az élén jár, természetesen csak a Fiat Multipla és a SsangYong Rodius után, értékelni csak az tudja igazán, aki valamilyen véletlen folytán közelebbi kapcsolatba került vele. Nem egyszerű megérteni, hagyni kell neki időt, hogy kibontakozhasson, megmutathassa igazi arcát. Nem a szebbiket, mert olyan nincs, belső értékeivel viszont lehengerlő lesz. A kétezres évek elején nagyon nem ment a formabontás az autógyártóknak, mindig úgy éreztem, hogy a legnagyobb zsákutcákba nagyjából 10-15 évvel ezelőtt haladtak a tervezők. Előtte szép autókat terveztek, és nagyjából most ér be mindenki egy olyan pontra, ahol minden kategóriában tudnak ütőset alkotni.

Szerencsére ez már a Chevy masnis változat 2007-ből, ha hátulról nem is változtattak rajta, az orrának nagyon jót tett a márkaváltás

Comfort felszereltségű, gyárilag tolatóradarral és ködfényszóróval, a vonóhorgot is a vásárláskor kapta, használatban is van rendesen, de bírja a cipekedést, Komoly részlet a hátsó lámpa, kompletten kiáll a karosszériából, szinte önálló életet él

A Tacumának ez nagyon nem ment, sem akkor, sem most, sem amikor megkapta a Chevy masniját, bár kétségtelen, hogy a Daewoo-archoz tartozó bálnaszáj eldobásával egy kicsit barátságosabb lett. Vonalai viszont még így sem futnak sehová, minden pontján elindul egy ív, vagy vágás, aminek a túlsó vége valami egészen oda nem illő részlet. Tojásforma, széles test, behúzott kerekek, ráadásul még az orra is felfelé áll. Sokaknak mégis vonzó volt, vagy csak megsajnálták szegényt, nem tudom, mindenesetre ők tudtak valamit; hogy rengeteg kellemes pillanatot fog nekik szerezni. Főszereplőnk egy elsőtulajos Tacuma a gyártás végéről, 2007-ből, lassan 10 éves, de szinte egyáltalán nem látszik rajta a kor. Olyan tekintetben, hogy rozsdáról még nem is hallott, a fényezése aránylag szép állapotban van, persze egy polírozás ráférne már, egyedül az alufelniken jelent meg némi korrózió.

A formaterv örvényei, amik beszippantanak, ha nem figyelsz oda, és a kihagyhatatlan vonalak az oldalán, amik soha, semmilyen körülmények között nem találkoznának

Nyitható, dönthető napfénytető, egyébként a legjobb extra a Tacumában, természetesen elektromos. Jól áll neki az ezüst tetősín, és vigyorogva tűri, ha rogyásig pakolják

Bemutatóautóként kezdte pályafutását, nullkilométeresen került gazdájához, csak mert páran ültek benne a kereskedésben, több mint egymillió forintos kedvezménnyel gurult ki a szalonból. Ráadásul közel minden benne van, amit anno Tacumához kérni lehetett. A Comfort felszereltség digitális klímát, négy elektromos ablakot, elektromosan billenthető és nyitható napfénytetőt rolóval és állítható magasságú kormányt jelentett, meg persze alufelniket. Távirányítós CD-s rádióval - aminek kijelzőjén még mindig ott a gyári fólia – könyöktámasszal, ködlámpával és távirányítós központi zárral szerelték. Ezekre nagyjából vágyik, aki új autót vásárol, és a mai napig hibátlanul működnek is benne.

A belső formavilág egészen ehető, semmi villantós, vagy erőltetett részlet, az ezüst betétek is szebbek, mint a fabetétes verziók, mert olyan is volt ám. Digitális automata klíma, négy elektromos ablak, és a kormányról kezelhető MP3-as rádió emeli a kényelmi szintet

[BANNER type="1"]

A bőrhatású kormány már jócskán kopottas, a tetőablak hibátlan és akár teljesen besötétíthető, természetesen van digitális óra, ami a kinti hőmérsékletet is kijelzi

Kritika nem érheti a belsőt, most az anyagminőséget ne nézzünk, akkor senki nem tudott normális minőségben építkezni ebben a szegmensben, viszont a Tacumában még így sem a legborzasztóbbakkal találkozunk. Foszlanak az ajtóbehúzók, és a bőrutánzatú kormány is kopott már, ezeken kívül pedig csak a műszerfal repedt meg egy helyen, ahol az alvázszámot hozzászegecselték.

A hátsó üléssor három külön fotelből áll, mindegyik egyenként hajtogatható és kivehető, nélkülük egy raklapot, vagy 3-4 biciklit is bepattinthatunk.

Alapból viszont nem túl nagy, mindössze 325 literes, azaz ma már kisautósnak számító a csomagtartója, persze egy komolyabb bevásárlás eredménye még simán befér, nyaralni már szűkös, főleg négy személynek.

Rengeteg benne a hely, magasak az első ülések, hatalmasak az ablakok, mindent rendesen belátni, hátul kb 20 centi hely van még a térdeknek egy átlagos vezető mögött. A padlóban pakolórekeszekkel, az ülések hátán pedig tálcákkal is számolhatunk

A hátsó sor három különálló ülésből áll, tetszés szerint vehetjük ki őket egyenként, üresen akár egy raklapot is elnyel a Tacuma bendője

Nagyon kényelmes, a vezető pozíciója elég magas, az említett könyöktámasz sokat dob a komfortérzeten, de a legtöbbet a hatalmas ablakai adnak. Hátul is óriásiak, a világos kárpittal senkinek sem lesz bezártságérzete. Utazni nagyon jó vele, vezetni már nem annyira. A család nagyon jól elvan, a gyerekek játszhatnak az óriási hátsó térben, még kihajtható asztalkáik is vannak, amíg apa küzd a meg nem értett zsenivel. Vannak furcsa mozgásai, gázadásra hanyatt vágná magát, fékezésre meg szinte orra bukik, de ez újkorában sem volt máshogy. Hozzá kell szokni, meg kell tanulni vezetni, és akkor nem lesz gond.

Nem túl nagy a csomagtartó, de épp elég. A beltéri anyagok nem is gagyik, inkább olyan koreaiak, elsőre nem valami kellemesek, de szokhatók

Mindegyik behúzó kopott, de láttunk már csúnyábbat prémium termékben is, a váltó pontos, igaz, hosszú úton jár, higgadt vezetésnél nincs vele probléma

Motorja az Opel-féle 1.6-os benzines 109 lóval, tud menni, de azt a sofőr jellemzően nem akarja, mert olyankor képes 9 liter fölött enni, 8 alatti átlag egyébként sem jellemző. Viszont megbízható, a kötelezőkön kívül alig néhányszor járt szervizben, és csak egyszer kellett trélert hívni hozzá, akkor egy nyest okozott galibát, beindult a Tacuma, de nem tartotta az alapjáratot. Mivel gazdája máig márkaszervizbe hordja, kellemes pillanat volt, mikor az Opel házhoz küldte tréleresét, és költségmentesen beszállíttatta az autót a szervizbe, ahonnan még aznap délután elhozható volt a Tacuma. Ezen kívül egy elkopott kábel okozott problémát a csomagtérajtónál, illetve egy stabilizátor pálca, még egészen az autó karrierjének elején. Akkumulátorcsere épp a napokban volt esedékes, meghalt a gyári, 9 év után.

Az ördög a motortérben lakozik, megbízható, stapabíró az Opel-féle 1.6-os benzines, de a karaktere borzalmas, ráadásul zabálni is tud, nem véletlen a jóllakott óvodás kinézet. Váltásnál felpörög, ha kinyomjuk a kuplungpedált, és ezzel nem lehet csinálni semmit, valamennyire tanulható, de mindig csinálni fogja

Használtan már bőven egymillió alatt is kapni, vannak sokat futott darabok is, amiknél nem is az a csodálatra méltó, hogy ennyit kibírt, hanem hogy valakinek volt kedve ennyit a kormánya mögött tölteni. Viccet félretéve, jó bolt egy ilyen Tacuma annak, aki nem autózik sokat, de időnként cuccolna, esetleg a családdal kiruccanna valahová. Okos megoldásai vannak, a rengeteg pakolórekeszt a padló és az ülések alatt még nem is említtettem, ügyesen variálható és nagyon kényelmes, jól tartja magát, ha gazdája figyel rá, és nem lesznek bosszantó pillanatok havonta, ahogy a fenntartási költsége sincs az egekben, leszámítva a tankolásokat.

Okostojás - ez a Chevrolet Tacuma