Semmi fölösleges részlet, csak ami muszáj

Üdítő dolog olyan sportautó-bemutatóról hallani, ahol szóba se kerül 2000 villanylóerő, tévéméretű érintőképernyő vagy megszámlálhatatlan mennyiségű aerodinamikai kiegészítő. Voltak idők, amikor nem ezek számítottak - lehet persze mondani, hogy ezekkel a technikai újításokkal vált lehetővé a legendás elődök felülmúlása, de amikor már a legtöbb márka túlbonyolítja legújabb modelljeit, elkerülhetetlen a kérdés: vehetett volna másik irányt is a sportautózás fejlődése? A környezetvédelmi normák és a kényelmi technológiák miatt sajnos valószínűleg nem - egyszerűen nem lehet dacolni az emissziómentes autózást követelőkkel, miközben a több tízmillió forint elköltésére képes vásárlók - joggal - követelik, hogy ennyi pénzért legalább megközelítse járművük a sokkal olcsóbb okostelefonok tudásának szintjét. Ilyen körülmények között lépett színre Gordon Murray a saját alternatív valóságával. [BANNER type="1"]

A T.50 után ez a "hétköznapibb" modell

A "Mi lett volna, ha...?" kérdésre felel a McLaren F1 megálmodója új márkájával, a Gordon Murray Automotive-val, azaz a GMA-val. Ha a fent említett igények és követelések nem merülnek fel, akkor bizonyára ma is olyan sportkocsikat gyártanának, mint a GMA korábban bemutatott modellje, a T.50, vagy az új T.33.

A T.33 lelke egy igazi jövőbeli relikvia: egy szívó V12-es motor, ami manapság igencsak ritka.

A Cosworth-szel közösen fejlesztett, mindössze 178 kg-ot nyomó, 3,9 literes alumínium blokk 607 lóerőt ad le, de ennél fontosabb F1-es autókét megközelítő, 11.200/perces maximális fordulata. Ehhez párosul még az élményautózást a legmagasabb szinteken űzők által preferált kézi váltó, bár egy automata is kérhető kormányváltó-fülekkel. A kanyarvadászatot a hidraulikus rásegítésű, különösen érzékeny kormánymű és a rezgéseket minimalizáló futómű teszik teljessé.

A McLaren F1 ismertetőjegyei számos helyen tetten érhetők

Gyorsulási és végsebességi adatokkal nem dicsekszik a gyártó, nem is ez a lényeg: a T.33 egy funkcionális, a legszükségesebb részletekig letisztított, mégis időtlen szépséggel megáldott szupersportkocsi. Nincsenek fölösleges kötények, küszöbök vagy légterelők: elöl van egy okos nyílás, ami optimalizálja az autó alá és fölé kerülő levegőt, hátul pedig egy aktív szárny meg persze a diffúzor, és nagyjából ennyi. Apropó hátsó: nincs itt négy darab, egyenként legalább hatszögletű kipufogóvég - két egyszerű, de szigorú puskacső céloz hátrafelé.

Itt senki nem fogja távolról állítgatni okosotthonját

A legjobb vezetési élményhez persze alacsony tömegre is szükség van, és a T.33 itt is remekel: 1100 kg-nál kevesebbet nyom, miközben kategóriájában ennél átlagosan 300 kilóval nehezebbek a riválisok. A sok szénszál és alumínium miatt még a gumikon is lehetett tömeget spórolni, mert az autó szerény tömege keskenyebb abroncsokat tett lehetővé. Ehhez társul a vezetésre fókuszált, de mindennapi élményautózásra mégis tökéletesen alkalmas utaskabin. Analóg a fordulatszámmérő, két kis képernyő fogja közre, és ezeken kívül nincs is több digitális kijelző, csak minőségi anyagból készült, valóban kapcsolható kapcsolók. Az alapvető szükségletek azért még így is kielégíthetők, Android Autóval és Apple CarPlayjel a navigáció is megoldott, az meg azért tényleg nem árt. A hétköznapi használhatóságot bizonyítja még az összesen 280 liternyi csomagtér is, illetve a legtöbb időjárási helyzetre megoldást nyújtó vezetési módok. Csupán két dolog maradt ki, ami eléggé meg tudja nehezíteni a T.33-mal való boltba járást: mindössze 100 darab készül belőle, és nettó 582 millió forintba kerül. Nem olcsó, de azért valljuk be: egy 600 lóerős szívó V12-es sportautót 20 éve, amikor talán még nem számított ilyen ritkaságnak, sem vehettünk volna fillérekért. [BANNER type="2"]

Minimális a kényelem, de a szükséges szintet megüti

Gordon Murray újdonsága a benzines sportautók örökségét élteti