Cimke
#lamborghini suv
A cimkehez tartozo kapcsolodo AutoNavigátor cikkek.

2017. 11. 09.
Így készül az új Lamborghini SUV
Lassan csepegteti az infókat a Lamborghini az új Urusról, most pedig a gyártási folyamatokba is bekukkanthatunk. Az Urus decemberben érkezik.

2017. 10. 05.
A Lamborghini lesz az utolsó, aki bevet önvezető technológiát
Ismét nemet mond a bugyuta technológiák terjedésére a Lamborghini. Eszük ágában sincs bármiféle önvezető technológiát ültetni autóikba.

2016. 12. 29.
Soha nem készül dízel Lamborghini Urus, de hibrid igen
Már biztos, hogy készül hibrid modell a 2018-as Lamborghini Urusból, de csak abból. Koromfüst viszont soha nem ömlik Lamborghiniből.

2016. 08. 28.
Minden SUV-nál gyorsabb lesz a Lamborghini Urus
Szabadidő-autója piacra dobásával meg akarja duplázni eladásait a Lamborghini. Sokat várnak tehát tőle, de állítólag sokat is ad majd az Urus.

2014. 05. 06.
Láthatáron az első turbós Lamborghini
Eddig még nem létezett turbóval töltött Lamborghini, az Urus szabadidő-autóval azonban az is megérkezhet.

2014. 04. 27.
A szomszédban készül a terepes Lamborghini
Kiderült, hogy Szlovákiában, Pozsonyban fogják gyártani, a boltokba pedig 2018-ban kerül a Lamborghini Urus.

2013. 07. 10.
Nemet mond a turbóra a Lamborghini, de már nem sokáig
Addig húzza győri V10-es és V12-es motorokkal a Lamborghini, ameddig lehet. A gyártó szíve szerint soha nem adná fel a szívómotorokat, de a környezetvédelmi előírások és a piac megkövetelik a turbót.

2013. 05. 12.
Zöld utat kapott a Lamborghini Urus
Egy éve hallgatnak a német kézben lévő Lamborghininél a tavaly bemutatott Urus sorsáról. A Cayenne-t verő szupersport SUV hamarosan piacra kerülhet.

2012. 04. 22.
Hatalmas ökröt mutat be a Lamborghini
Pekingi premiere előtt pár nappal megjelentek az első képek a Lamborghini első szabadidő-autójáról, az Urus bikaerős és nyilván drága lesz.