Mini, Cabrio, Coupé, Roadster, Clubman, Clubvan, Countryman és hősünk, a Paceman - nem kevesebb mint 8 modellből áll már a BMW-féle Mini-paletta. A teszthét tapasztalatai alapján a kupés Paceman nagyon bejön az emberek többségének

Vízszintes lámpa krómkeretbe ágyazva, nevesítés középen, nagy betűkkel. Az emelkedő övvonal és a lejtős tető kívülről tankosít, bent hátul igencsak bunkeres

Elképesztő, hogy a BMW szárnya alól mennyi új Mini röppent és röppen ki mostanság. És elképesztő, hogy ezek már mennyire nem mini-Minik. Ez a Paceman éppenséggel a Countryman szabadidő-autó háromajtós, kupészerű változata, s voltaképp egy törpe X6, de csakis az X6-hoz képest törpe. Trendi, menő SUV (sőt, SAC, Sports Activity Coupé), s "kellően" drága ahhoz, hogy egyszerre lehessen prémiumos, egyeseknek álom-, másoknak, a túlnyomó többségnek meg játékautó. Vagy női. Vagy újgazdagok homo/metroszexuális sarjainak puccos segédeszköze. Sebaj, lássunk túl a magyar viszonylatokon, tekintsünk a Pacemanre kizárólag autóként, s ne mindenféle kétes értékű üzenetek hordozójaként. [BANNER type="1"]

Modern Mini: meredek, masszív, mokányabb, mint mókás

Szóval a Paceman a Countrymannél csöppet rövidebb és alacsonyabb, hasmagassága semmivel sem haladja meg az átlagautókét. Nem terepjáró. Orra bulldogszerű, hátul meg vízszintes a frontfertályra rímelve vastagon krómkeretes lámpája, ami egyrészt Mini-szinten újdonság, másrészt szűkíti a raktérnyílást. És nem is igazán tesz jót az összképnek, ám ez szubjektív, mint mindig - vélhetően legalább annyi embernek tetszik, mint amennyinek nem. A géptetőbe vágott légbeömlő hiányát néhány Cooper S és oldalanként egy All4 felirat, 18 colos felni és dupla kipufogóvég ellensúlyozza. Szembeötlő még a lemezfelületek kiütéses győzelme az üvegek felett, plusz a kerékjáratok vaskos műanyagozása is azt ordítja, hogy ez a Mini nem az a Mini. Vagyis ordítaná, ha tudna ordítani, illetve ha nem fekete lenne a fényezés (amivel a fekete A-oszlop sem lehet látványos). A kontraszt kedvéért azért a tesztautót fehér tükörrel és tetővel rendelte az importőr, s hogy jól tette, azt megannyi bámész tekintet igazolta vissza.

Elöl felettébb kényelmes, rövid, de csak rövid távokon hátul is vállalható. Igen, a tesztautóban Mini-módi párna és plüssállat is figyelt. Cuki, mi?

Bent a Paceman persze épp olyan, mint az összes mai Mini, ergo kusza, kaotikus, egyszersmind hangulatos, no és prémiumos minőségérzetet árasztó. A billenőkapcsolók hada ugyanakkor elvesztett két jó barátot: az ablakemelők leffentyűi a középkonzol aljáról felköltöztek a gigászi és súlyos ajtókra. Oda, ahol általában az autók 99%-ánál szoktak lakni. De ennyit a praktikumról és a hagyománytiszteletről, hiszen minden más a dizájnról és a különlegességről szól. És jó háromajtós módjára a nem könnyű hátulról/hátra ki/beszállásról (a helyére egyedül az anyósülés talál vissza). A második sorban amúgy messze nem olyan uras a kényelem, mint elöl. Ülésből Mini-marketingnyelven Lounge-nak becézve csak kettő van - különálló, sínnel és azon pohártartókkal szeparálva, lábtérből meg kevés. Cserébe a fejtér a kupésan ereszkedő tető ellenére is egész jó - úgy 180 centis magasságig.

A mezei Minikéhez képest nagy, a Countrymanéhez viszonyítva 20-szal kisebb, 330 l-es a Paceman csomagtartója. A nyílás szűk, a raktér kétszintes, támlahajtással bő 1 m³ helyre lehet pakolni. Hogy a támlák ledőljenek, ki kell szedni a pohártartókat...

Az említett sínen még olyasmik is vonatozhatnak, mint telcsitartó meg tok a napszemcsinek. Hátulról visszasomfordálva az első traktusba: nem túl szerencsés helyen, a sínrendszer végiben vagyon az USB meg a többi csatlakozó, aztán hát a kézifékkart a Paceman tervezői sem bírták szó, pontosabban változtatás nélkül hagyni. S lett belőle valami tolókarféle. Idővel rá lehet érezni, de szokni kell a használatát. Ami viszont a sportosabb Minikkel szemben azonnal átjön, az az, hogy a magas, bár a Countrymanénél alacsonyabb ülés kényelmes ki/beszállást tesz lehetővé. Mármint elöl. A meredek és pöttöm szélvédő miatt alap, hogy az első pár alkalommal fogalmunk sincs, milyen színű is lehet a jelzőlámpa. A biztonsági övért hátra kell nyúlni, esetleg hátul utazgatva meg jobb hamar bealudni - inkább az álom nyomjon el, mint a klausztrofóbia.

Kaotikus, de kedvesen és prémiumosan hangulatos a milliő. Az ablakemelők kapcsolói láss csodát, a középkonzol aljáról felköltöztek az ajtóra

Lenti billentyűk: ablakemelő már nincs, van viszont ülésfűtés, ESP, stop-start és Sport is. Utóbbi élesíti az addig viszonylag lusta motort, gázelvételnél meg rotyogó-durrogó hangokat csal elő a kipufogóból

Na de altatónak, pihentetőnek, stresszoldónak sem egyértelműen Pacemant ír fel az orvos. Pláne ha az Cooper S kivitel a zseniális 1,6 literes, 184 lóerős és 240, túltöltéssel rövid ideig 260 Nm nyomatékú turbómotorral, kormányt és gázreakciót is élesítő Sport módban már-már szagosakat rotyogtató kipufogóval, és hát nem utolsósorban kőkemény futóművel. Ami úthibákon baromi nagyokat üt, ráz, mint a fene - vélhetően a 18 colos kerekek és a /45-ös gumik sem imádják az országúti terepezést. A már többször megénekelt és imádott, nyomatékos, de a pörgetést is kedvelő motor a Pacemanből, azaz a tempót diktáló sofőrből is kihozhatja az állatot - fogyasztása az opciós All4 összkerékhajtással és a nagyjából 1,4 tonnának is "hála" papíron 6,7, gyakorlatilag 9-10 l/100 km.
A kormány direkt, a (6 fokozatú, akár 60 alatt is hatodikba tehető) váltó klassz, a fék elsőrangú, azonban sportfutómű ide, zéró rugózási komfort oda, sietősen vett szűk kanyarokban a bódé billeg. Hiába, magasépítésű autó ez magas súlyponttal, nem sportkocsi. Ezt a polgári stílusban "kötelező", élvezkedésnél bosszantó alulkormányzottsága is bizonyítja. Egyenesen igen gyorsan és stabilan menni, azt persze nagyon tud, de az orrtolás lehetne szerényebb, ha már automata összkerékhajtású, szükség esetén a nyomaték 100 százalékát is hátraparancsoló Cooper S-ről beszélünk. (Igen, a félmilliós felárú 4x4 hasznos is lehet csúszós úton, telente, stb.)

Az 1.6-os turbómotor egy gyöngyszem, stop-starttal és andalogva takarékos is lehet. Egy Cooper S-sel azonban nem szokás csakis andalogni, s az összkerékhajtás is megeszi a magáét. A Mininél magától értetődő, hogy automata váltó is rendelhető, ami kicsit ront a dinamikán és a fogyasztáson

Milyen még a Paceman? A vártnál leheletnyivel hangosabb, sok pénzért meg változtatható hangulatfényes, kívül-belül ízlés szerint variálható és konfigurálható, személyre szabható. Navigáció, tolatóradar, xenon meg a többi van, korszerű sofőrsegédek (még) nincsenek. Még valami: meglepő, de egész jól kilátni az autóból, nem úgy, mint néhány testvéréből. Végül az anyagiakról csupán érintőlegesen: az alapár 6,6 millió, az összkerekes Cooper S-é 8,1 millió forint (a csúcs amúgy nem is ez, hanem a John Cooper Works 218 lóerővel). A tesztautó több mint 10 milliós volt. Miért vegyen, miért venne bárki is ennyi sok pénzért se nem terepjárót, se nem kupét, se nem sportkocsit és se nem mini-Minit? Mert tetszik neki a Paceman, mert megteheti, s mert miért ne.

Süni odáig volt meg vissza a Pacemanért, pedig a plüssbulldogot nem is látta

Miért ne? Mini Paceman teszt