Cimke
#Moszkvai Autószalon
A cimkehez tartozo kapcsolodo AutoNavigátor cikkek.

2020. 09. 24.
Néhány hónap, és rendelhető a Renault kupéterepjárója
Két évvel ezelőtti, oroszországi bevezetése után Európában is kapható lesz a franciák kupé-SUV-ja - ráadásul hibrid hajtáslánccal.

2018. 08. 30.
21 colos alufelnikkel debütált a Lada Niva utódja
A Lada a Moszkvai Autószalonon mutatta be a 4x4 Vision tanulmányautót, ami az 1977-ben debütált, ma már 4x4 névre hallgató Niva utódja lenne.

2018. 08. 29.
Kívánatosan mutat a Renault első kupétetős SUV-ja
Azt mondják, hogy tanulmányautó, ám amit most mutattak a Renault Arkanából, azt már joggal nevezhetnék késznek is. A Renault első kupétetős szabadidő-autója igencsak jól mutat.

2015. 08. 27.
Itt a Lada, ami a hazai kínálat csúcsa is lehet majd
Jövőre nálunk is, Oroszországban már idén piacra lép a WTCC-ben egyre ígéretesebb Lada Vesta. A Moszkvai Autószalonon végre bemutatkozott a kész utcai változat.

2014. 08. 31.
Moszkvában az Opel: látható Szalayék autója is
Egyedi Opel Mokka épült a Moszkvai Autószalonra, látható a Szalay/Bunkoczi páros versenyautója és az Adam Rocks is.

2014. 08. 29.
On-DO far nélkül: Moszkvában debütált a Datsun mi-DO
Nem meglepő módon a Moszkvai Autószalonon mutatkozott be az orosz piacra szánt Datsun on-Do ötajtós változata, a mi-Do.

2014. 08. 15.
Első képeken a Moszkvában debütáló Chevrolet Niva
A GM 1998-tól gyártja a még a Lada Nivára épülő Chevrolet Nivát, ám az idei Moszkvai Autószalonon végre teljesen új modellt hozhat ki.

2012. 08. 30.
Itt az X Ray, ez minden idők legmenőbb Ladája?
Talán nem sokan fognak vitatkozni velünk, ha a Moszkvai Autószalonon bemutatkozott X Ray-t, a legmenőbb Ladának nevezzük.

2012. 08. 30.
Mazda6 - képdömping és infólavina a harmadik generációról
A kombi és a dízelmotor számai még nem ismertek, de a szedán tágasabb elődjénél.