Még több videóért iratkozz fel a YouTube csatornánkra itt!

Reggel 9 óra volt pontban. Langymeleg keddi nap. Pontban reggel 9 órára kellett mennem a Greshambe, s pontban reggel 9-kor, épp amikor tárcsáztam volna a megadott kontaktot, hogy ugyan merre lelem, a következő üzenet jött a mobilomra: Good morning, Istvan. I’ll be waiting for you in the restaurant, at the table right by the entrance (two people), blue suit, white shirt, Frank/Rolls-Royce. Merthogy egy Phantom Drophead Coupé tesztvezetésére kaptunk lehetőséget a Rolls-Royce-ot (is) tulajdonló BMW honi importőrétől, s én, aki megnyertem e nemes feladatot, csodák csodájára nem késtem le a randit. Hiába, tömegközlekedve érkeztem a Lánchíd pesti végibe, majd kisvártatva azon kaptam magam, hogy a valóban kék zakójában és fehér ingében kifogástalanul festő Frank Tiemann előtt póriasabb fehér ingben, zakótlanul vallom be szüzességémet. Egy pohár narancslé mellett, így közel a 40-hez. Na, de hiszen nem volt még szerencsém Rollshoz, ez lesz az első, ugye nem fog fájni? [BANNER type="1"] Nem, sőt. A némileg különlegesnek titulálható személygépjárműre, a világ legnagyobb kabriójára teljes körű biztosítás van, továbbá gyerekjáték vezetni, majd meglátom. A kesztyűs kézhez méltó vékonyka volánt amolyan kétujjasan tekergetve, teszi hozzá az RR európai kommunikációs menedzsere, az ember, aki alkalmasint országról országra vándorcirkuszol az aktuális újdonságokkal, aki már Magyarországra és az említett luxusszállodába is kvázi hazajár, s aki mélységes tisztelettel és szakértelemmel beszél múltról, hagyományról, Rolls és Royce urakról, a jelenről, hogy szépen fogynak az autóik (tavaly több mint 3600 talált gazdára), de. De arról nem adhat tájékoztatást, hogy nálunk mennyi Rolls-Royce van, s milyenek a vevőik – ezt meg kell értenem. Mindenesetre szokott látni itt egy magyar (!) rendszámos Phantomot – int ki fejével a bejárat felé, ahol már vár rám a mélybarna Drophead Coupé irgalmatlan méreteivel, tekintélyével és hát ja, felfoghatatlan árával.

Úgy autó, hogy nem az. A státuszszimbólum kifejezés is szegényes rá. Akik veszik, azoknak (sejkeknek, gyűjtőknek) vélhetően nem drága. Emily/Spirit of Ecstasy és Pantheon Grille, bődületes méretek és fixen függőleges kerékközép

Valami 411 ezer euró a nettó ára, erre ugrik még, ha ugrik az országonkénti áfa. Hm, akkor ez a monumentális műalkotás itt durván egy olyan 500 ezer eurós, 150 millió forintos darab. Te jó ég. Na mindegy, tényleg mindegy, ez már végképp az a kategória, ahol minél drágább, annál jobb, ahol senkit nem érdekel, miért kerül háromszor-négyszer annyiba, mint egy szenzációs és színültig extrázott 6-os Gran Coupé vagy 7-es BMW, ahol az ügyfeleknek nem egy és nem két másik autója pihenget a garázsban, s ahol talán egy 6-os Gran Coupé vagy 7-es BMW egyszerűen snassz. Tömegmodell. És német. A Rolls-Royce meg brit. A modern echte brit fajtából.
Akkor is, ha a polgári BMW-kből és MINI-kből is ismert kapcsolókat, iDrive-ot és 8,8 colos képernyőt is felfedezni a fedélzeten, s ha a váltó a „szokásos” 8 fokozatú ZF automata. Én nem akadnék fenn ilyen – költségoldalról logikus – osztozáson és részletkérdéseken (német a technika, német/brit a motor, hol készül az alumínium térváz), nézzük, mi merre és hogyan működik. Az oldalankénti egy ajtó ugye elölről hátrafelé nyílik, már bent ülve gombnyomással csukható, s különféle gombok megnyomogatása után rendben beállítva az ülés, a tényleg vékonyka kormány, a benga tükör is, ajvé. A tetőt – szigorúan álló helyzetben – itt tudod lehúzni, a teflonos esernyőket ott találod, Emilyt azzal a gombbal lehet manuálisan előcsalogatni és eltüntetni, stb.

Amilyen drabális elölről, olyan kecses hátulról. A képek nem adják át, mekkora. Szűk helyen kell a kamerás segítség, és az esetek többségében szűk a hely

Miközben Frank segít képbe kerülni, lassan elrabol a Spirit of Ecstasy, az Extázis Szelleme, és kedvem lenne legott lerúgni a cipőmet, de megszabadulni a zokni rabigájától is, mert a kb. 5 centi vastag gyapjúszőnyeg elképesztően puha és süppedős, mesés. Mintha egy csöppet lapos, nem túl háromdimenziós mackó szunyókálna alattam, aminek az ereje meg a hihetetlen hosszú gépháztető rejtekében lakozik V12-es alakzatban – de a motorról és a kraftról majd később. Mindjárt. Előbb még parádés, válogatott, előkelő, pompázatos fa- és bőrburkolatokon, nemes, puritánul nemes formákon legel az üveges szem és siklik próbaképp a zsíros mancs. Nekem, akinek általában sokadrangú a belső kialakítás és a dizájn, szóval nekem végtelen szimpatikus, hogy a központi kijelző csak akkor látszik, ha kérem, ha például a könyöklő végéből előhívom a fényes-krómos iDrive-os kezelőfelületet a navigációért, a zenéért, a telefonért, bármiért.
Fordulatszámmérő persze nincs, csak egy fölényes erőtartalék-mutató, a (műanyag) váltókar filigrán (semmi „sportos” kézzel kapcsolhatóság és/vagy üzemmód-választó), a fémrudas klasszik (műanyag) szellőzőrostélyok közt klasszik óra trónol, a klíma állíthatósága is klasszik, még jó. Az ablakemelő kapcsolóit a minap a MINI-ben is láttam, ott és máshol mondjuk ajtóból kihúzható esernyő, de gigahamutartó sincs. Az ülés kényelmes. Sajnálom, de nem fenséges, csak kényelmes. Hátul is. Két személynek. A csomagtér pici, ha tele lenne pezsgős készlettel meg tudom is én, mivel, még kisebb lenne. De egy-két golfzsák befér, s van egy kiülője is, hogy onnan gyönyörködhessék az úr a birtokban, a jószágban - az örökösével.

Ha így nem tetszik, semmi probléma, a kedves vevő bármit megkap a legkiválóbb anyagokból. Néhol azért csóri plasztik is van... A kormány "kötelezően" vékonyka

Gyönyörködnék én is még az időtlen részletekben, de indulnom kell és nem törődni azzal, hogy tucatnyian, turisták, járókelők és üzletemberek is fotóznak és ámuldoznak, hogy néhányan futnak át a Lánchídhoz, hogy ott is készítsenek néhány felvételt a minden másnál nagyobb, különlegesebb és kísértetiesebb Phantomról. Aminek tehát egy vászontetős kabrió változatában nem kerülöm a kíváncsi tekinteteket, s amivel az első pár percben szuperóvatosan lavírozgatok a szemre hirtelen szűkebbre vett sávokban. Tető lent, még egyedül vagyok, de hogy ne csak nekem legyen jó, nyomás útitársaimért, a családból kölcsönvett srácokért.
Míg értük megyek, muszáj padlóznom, hisz’ mégiscsak egy szívó V12-es motor felelős a 2,6 tonna mozgatásáért. Holmi 6,75 literes lökettérfogattal, alumíniumból, közvetlen befecskendezéssel, "éppen elegendő" 460 lóerővel és percenkénti 3500-as fordulaton 720 Nm nyomatékkal. Aminek több mint a háromnegyede már 1000-es fordulaton jelentkezik. Végsebesség elektronikusan korlátozott 240 km/óra, gyorsulás 100 km/órás tempóra 5,8 mp, de ezek csak számok, ahogy a Drophead Coupé méretadatai is bajosan adják át, mekkora ez a guruló jacht. Orbitális. Böszme. Amúgy a Phantom limuzin még böszmébb. És akkor padló.

Más modellekben turbós, itt "csak" szívó V12-es motor susog. Ha odalépsz neki, megindul böcsülettel, de jobban áll neki a békés, fölényes, nesztelen vonulás

És semmi. Mármint olyan semmi, hogy a korábban hallhatatlan (és halhatatlan) V12-es zene felcsendül, de úgy, mintha a muzsikusok két faluval odébb csaptak volna a húrok közé. És nemhogy az úthibák, de tán az utak is eltűnnek, repülünk, hajózunk, ringatózunk - a Phantom Drophead Coupé vezetése máshoz nem fogható élmény. Az elöl kettős keresztlengőkaros, hátul multilink futómű, a légrugó, a jókora tengelytáv, a szégyentelen tömeg és a „természetesen” mindig függőleges közepű 21 colos malomkerekek együtteséből adódik a magic carpet ride, a varázsszőnyeg-fíling, és valóban varázsos. Közben a kormány úriasan túlszervózott, az egyenesfutás úriasan nem tökéletes, a fékezhetőség úriasan úrias.
Ha fent a tető, tisztán hallani a csendet. Ha lehúztuk, és ez bizony idő, a mai rohanó világunkban rengeteg idő, akkor régimódi kabriósan huzatos az utastér. Szélfogó? Felejtős. Azt bezzeg sosem feledem, amit a Balatonfői Yacht Klub felé félúton, Székesfehérváron tapasztaltunk. Kétsávos út, lámpa épp pirosra vált, elsőként gurultunk alá, mellettünk, de ami fontosabb, mögöttünk is többen. Kicsit fázunk, tető fel. Szép komótosan. Már rég zöld, s Phantomunk még csomagol. De senki nem dudál, senki nem türelmetlen – megállt az idő, vagy legalábbis egy bő fél percre ő is jól megnézte magának a világ legjobb autóját.

Kisautós csomagtér lehajtható alsó résszel, külön gomb mindenre és rejtve, fejtámla-költemény, biztonsági öv kéznél, "öngyilkos" ajtó, ja és kétszemélyes hátsó sor. A ki/beszállást megkönnyítendő persze motorok mozgatják az első üléseket

Műanyag váltókar, a tükör a fél világot kitakarja, Emily gyújtásra vagy gombnyomásra kint, zárásra vagy gombnyomásra bent, ahogy kell

Mert a Rolls-Royce a világ legjobb autója, ahogy az atyák anno megálmodták, meghatározták és kikövezték a márkaképet, a követendő célt, s az egyedülálló legendáriumot. Én mondjuk állítom, hogy szigorúan véve volt már dolgom jobb autóval, nem is eggyel, de attól tartok, a Phantomot szimplán leautózni nagyobb kapufa, mint a fogyasztása, szervizelése felől érdeklődni és aggódni. Egyébként ez a második széria elvileg takarékosabb a 2003-ban bemutatott elsőnél, ám 20 alatt nem eszik egy "rendes" Rolls, az ziher.
Ó, és még egy emlékezetes intermezzo úton a Balatonhoz: épp leállunk, az operatőr átszerel, s becsörömpöl, lecövekel egy pukkant pickupos. Főnök, de szép autó ez, ez mi ez, megfoghatom-e a kerekét? Mi vaaan? A kerekét? Igen. És mennyibe kerül? Előbb lelombozom: nem az enyém, ne főnöközzön. És 150 millió. Bumm. Szó bennszakad, hang fennakad, lehellet megszegik. Majd magához tér, végigmér, és ilyet szól:

én tuti Mátyás király vagyok, és álruhában járom az országot…

Szakadunk a röhögéstől, nem is értjük.

Rolls-Royce Phantom Drophead Coupé - méretek, műszaki adatok

Hosszúság [mm]	5612
Szélesség [mm]	1987
Magasság [mm]	1566
Tengelytáv [mm]	3320
Csomagtér [l]	315
Hengerűrtartalom (cm³)	6749
Hengerek/szelepek száma	12/48
Váltófajta/-fokozat	automata/8
Teljesítmény [LE (1/min]	460 (5350)
Nyomaték [Nm (1/min)]	720 (3500)
Végsebesség (km/h)	240
Gyorsulás (0-100 km/h, s)	5,8
Fogyasztás - vegyes (l/100 km)	14,8
CO₂-kibocsátás (g/km)	347
Saját tömeg (kg)	2630

Úgy rugózik, mint semmi más. És megdöbbentően könnyű vezetni

Azt sem értem, miért nincs ülésszellőztetés. De van adaptív LED-es világítás, pazar hifi, s egy rakat kamera, hogy sértetlen maradjon a kismillió lehetséges árnyalatból okostelefonos alkalmazással is ki- és megválasztható fényben ragyogó kasztni. Különben sanszos, hogy ülésszellőztetés is kérhető, illetve konkrétan bármi, amire csak vágyódik a vevő – Frank már újfent a Greshamben, tapolcai sörrel koccintva ecseteli: alapelvárás ebben a körben, hogy abszolút egyedi legyen a zömében kézzel készített kocsi. Egyedi, mint az ujjlenyomat. S hogy tetszett? Mondom, maximum egy ujjam lenyomata lesz ott a kormányon, olyan könnyű vezetni a Phantomot. És se olajom, se gyáram, de még garázsom sincs, félek, hiába megnyerő az autó, nem áll módomban rendelni egyet, most nem. Köszönöm, viszlát. Este 8 is elmúlt már, és hát merek én a Rollsnál is nagyobbat, talán drágábbat is álmodni. Nem a vére, a színe kék, s az van ráírva, hogy 105/Apor Vilmos tér.

Király. Rolls-Royce Phantom Drophead Coupé