Nem látszik rajta, de a Celica ötödik generációja már 26 éves modell, ez a példány pedig 24 esztendős. Jó hír, hogy a mellékelt ábra szerint nincs minden hasonló korú japán porrá rozsdásodva

Pörög a használtautó-import. Soha nem érkezett még ilyen nagyszámú használtautó hazánkba, sokan azonban azon keseregnek, hogy zömük még az amúgy is magas autó-átlagéletkornál idősebb. Én viszont rajongani tudok azokért az autókért, amelyek egy nálunk szinte csak a képzeletben létezett világot hoznak vissza, sok importautó, a mostani tesztalany is ilyen. Mert 1991-ben hiába ébredezett már a hazai autópiac, hiába ejtettük állainkat a most látható Celicával egykorú tojás Corollák láttán, ilyen Celicát mi akkoriban leginkább csak az autókatalógusban láthattunk. Nyálazhattuk az adatait, aztán persze örülhettünk, ha bármilyen Toyotát vehettünk, akkoriban még egy korosabb Starlet is menő volt. Most pedig itt vannak, könnyedén meg lehet kaparintani az ilyen Celicákat is. Van belőlük bőven a Használtautón, s természetesen jönnek be szépen Nyugat-Európából, ahol már annyi értékük sincs, mint nálunk. A fekete Celica rendszáma elárulja, nemrég érkezett az országba, s ahogyan az az autópiacon nem ritka, első hazai tulajdonosa már itthon vette meg. Miért? Mert neki is abból a boldog, képzeletbeli gyerekkorból adott egy zamatos falatot, amit én is szinte újraéltem, amikor a volánja mögött ülhettem.[BANNER type="1"]

Távolról és fotón egészen szép a fényezése, közelről sem csúnya, a lámpák közötti sáv a nyolcvanas évek kötelező kelléke

Mellékszál, de volt egy 1988-as (még szögletes) Corollánk, ami eredetileg svájci lehetett, mi az n-edik hazai tulaj után, órájában talán 190 ezer kilométerrel vettük tízévesen. Nagyjából biztosak voltunk benne, hogy többet futott, csak azt nem tudtuk, hogy mennyivel - ez az időszak volt, amikor nagyon erőteljes korlátja volt az autóimportnak, s abból kellett főzni választani, ami itthon elérhető volt. Viszont az ötajtós japán elpusztíthatatlannak bizonyult, még úgy is, hogy legnagyobb ellensége a korrózió volt. Törve természetesen még előttünk is volt, aztán a tesóm két kisebb és egy közepes baleset után adta el egy lakatosnak, aki még talpra állította, majd eladta. Ez a Celica pedig 1991-es, érezhetően modernebb, mint a mi egykori Corollánk volt, de ugyanúgy visszaköszön belőle az elpusztíthatatlanság, ugyanakkor persze az is látszik rajta, hogy kevesebbet kapott az élettől - egyelőre. Ugyanakkor az is biztos, hogy most már megbecsült nyugdíjasként élheti majd az életét. Van olyan jó állapotú, hogy egyáltalán nem ciki, sokkalta inkább stílusos vele megjelenni.

Típusfeliratos, nem vészesen kopott a szervóval könnyített műanyagkormány, a szellőzés is vezetőközpontúan kezelhető

Elöl-hátul hangsúlyosan formázottak az ülések. A hátsó helykínálat és kényelem a vártnál jobb, az első ülések kifejezetten komfortosak

Bár ez a példány 1991-es, maga az ötödik generációs Celica 1989-ben jött ki, a fejlesztés pedig nyilván nagyjából 30 éves. Létezett összkerékhajtású, de még összkerékkormányzású verzió is, meg persze klíma, villanyablak, centrálzár, minden korabeli csecsebecse elérhető volt hozzá. Ez a példány viszont alapgép, az 1.6-os, de már 16 szelepes, két vezérműtengelyes benzinessel. Mindössze 105 lóerővel és szerény 138 Nm nyomatékkal. Forgatni kell, de azt nagyon szereti. Könnyedén, szívesen pörög fel. Kicsit óvatoskodtam vele, de a tulaj biztatott, forgassam nyugodtan, hiszen a kötelező "nullrevízióval" nemcsak az összes szűrőt és a motorolajat, a vezérműszíj-szettet is cserélte, a teszt előtt 3 nappal került bele az új. Így aztán valóban nyugodt szívvel pörgethettem a 6500-as leszabályzásig. Nincs hátbavágás, mint egy turbós benzinesnél vagy mint egy még tovább forgó VTEC Hondánál. Viszont az 1.6-os 105 lovas is tisztességesen mozgatja a nem egész 1,2 tonnás autót. A százas sprint 11 másodperc, a végsebesség 190 km/óra, amit persze soha nem jutna eszembe megfutni a 14 colos, mai szemmel nagyon keskeny abroncsokkal.

Épek a rugótornyok, a gyújtókábelek és a gyertyák is újak, ahogyan a szűrők és a vezérműszíj is, velük finoman, szépen jár a 16 szelepes 1.6-os

A Celicában pont az a jó, hogy már 100 km/órás tempóval is úgy tűnik, hogy egészen tisztességesen megyünk vele, 130-nál száguldunk, mégis tűrhető az utazás, a fogyasztás pedig simán 7 liter környékén tartható. Meglepett, hogy mennyire jó a kormányzása, természetesen hidraulikus szervós, mármint a hidraulikusság a természetes, az amúgy pozitív meglepetés, hogy az alapkivitelű autóban van. És nem nyúlós, precíz, nem túlzott rásegítésű, hanem egészen informatív. A váltó japánosan precíz, a gázreakció prompt. A 24 éves Celicát egészen egyszerűen jó vezetni. Hibalehetőségei nagyon minimálisak. Turbó nincs, a vezérműszíj már említetten cserélve, a kuplungon persze érezni, hogy már nem új, de még van benne tartalék. Lehet, hogy még a gyári? Akár az is megeshet, hiszen az órában 227 ezer kilométer van, s nem kizárt, hogy az autóban is. Persze tudom, tudja a tulaj is, hogy a japán autóban megmondhatatlan, hogy 227 vagy 350 ezer kilométer van. Szervizkönyv amúgy van, 90 ezer kilométerig vezetve, a műszaki állapot, a szakadásmentes, eredeti kárpitos beltér láttán egyaránt lehet tekerés nélküli az autó. Ülései meglepően kényelmesek, átlagtermettel még hátul is éppen el lehet férni. Élőben fel sem tűnik, csak a fotókon szúrom ki, hogy a sofőrülés támlájának szélei utólagos műbőr újrahúzást kaptak. Stílusos megoldás a sanszosan kikopott kárpit orvoslására.

Nem kizárt, hogy valós az óraállás, a műszerpark tipikus nyolcvanasévekbeli japánautós, economy visszajelző is van

A stílus pedig amúgy is bőven megvan a bukólámpás Celicával, aki csak látta - a 30-at innen-onnan közelítő korosztályból, rajongott érte, de az amúgy hobbiautónak vett, de a kipipált élmény után nem sokkal újabb projektek érdekében meg is hirdetett autóra hamar lecsapott egy a 40-en már éppen túllévő úr. Mert neki is egy kicsi boldog fiatalságot ad a Celica, az én cimborám pedig a teszt után két nappal félig bánatosan írta az SMS-t: "Azért nem gondoltam, hogy ilyen gyorsan el fog menni". Friss vizsgával, szinte teli tankkal viszont pláne vonzó egy komoly rozsda nélküli példány, amilyen ez volt. A hasonló(nak tűnők) valamivel 500 ezer forint felett kaphatók, ez sem került sokkal többe. Szerintem egy jó játékszer, abszolút értékben nyilván drágán, de ahhoz képest filléresen, hogy mégiscsak egy működő, élvezhető, használható autó. Négy üléssel, osztott támlákkal bővíthető - meglepően nagy - csomagtérrel, s télre nem mellékesen olyan gyors és intenzív fűtéssel, hogy azt még a kiegészítő-kályhával felszerelt dízelek is megirigyelhetik, nemhogy az azt mellőző, nagyon lassan bemelegedők. De jöjjön ide is egy kis feketeleves, ha már dízel, azaz az elmaradhatatlan emisszió: hiába van már ebben szabályozatlan katalizátor, ez még fekete rendszámmatricás, a fővárosi szmogriadó riasztási fokozatának elrendelésekor le kell tenni, nem szabad használni. Ez azért bele kell férjen egy hobbiautónál!

Aerodinamikailag nyilván nem túlzottan kedvező, stílusban azonban mindent vivő a bukólámpa. Az ajtók ablakai keret nélküliek

Játékautó, kvázi fillérekért - Toyota Celica használtteszt