Fontos idejekorán belenevelni a gyerekbe, mit tartson fontosnak a későbbiekben

Bunkó, szabálytalan, béna, műmájer, közveszélyes autósokban, ravaszdi nepperekben, a kiskapukon vidáman ki-beszaladgáló vállalkozókban, átvert, önbecsapó honpó'gárokban és az autózást gazdaságilag kvázi ellehetetlenítő rendeletekben gazdag volt az elmúlt év (is), kívánjunk hát mindenkinek, magunknak is békésebb, okosabban átvészelt 2012-es esztendőt egy Top10 fogadalom-gyűjteménnyel! Nyilván magyarosan, s mély tisztelettel a kivételeknek. Tehát én, a magyar autós...

Fogadom, hogy vállalkozó-felebarátimmal egyetemben megszüntetve a kamucéges hátteret, magyarra cseréltetem a német/szlovák/bahamai rendszámomat, végre úgyis talán M-mel kezdődőt kapok, ráadásul ezzel, s a csekély forgalmi adó kifizetésével is hozzájárulok szenvedő gazdaságunk felvirágoztatásához. Fogadom továbbá, hogy kereskedő-felebarátimmal egyetemben a P-s, próbarendszámokat sem használom tovább, s így nem olyan kocsikkal flangálunk, amelyek ideiglenesen ki vannak vonva a forgalomból.
Fogadom, hogy nepper-felebarátimmal egyetemben nem pörgetem vissza a használt (vagy új, demó-) autók kilométeróráit, mondván ezzel csak a magyar nép, az átlagvásárló vágyait elégítem ki – nehogymá' szegények 100 ezer feletti roncsokkal furikázzanak plázázni. Fogadom továbbá, s elfogadom, hogy egy 5-6 éves autóban reális futásnak számít akár a 120-150 ezer km is, s nem várom el a csúnya nepper bácsiktól, hogy átverjenek a kikent-kifent "elsőtulajos, vezetett szervizkönyves, sérülésmentes, mi több, karcmentes, garázsban tartott, hölgytulajdonostól eladó, idős vidéki orvosé volt" szövegekkel.
Fogadom több tízezer sorstársimmal egyetemben, hogy csak addig nyújtózkodom, ameddig a takaróm ér! Ez a szemét rendszer úgysem hagy már eladósodni devizában, hej, pedig milyen jó volt néhány százezerért sokmilliós, vadiúj verdába ülni, s megmutatni, én vagyok az élet császára!
Fogadom több százezer sorstársimmal egyetemben, hogy idén csak akkor használom az autót, ha valóban szükséges. Rebegjünk hálát a recesszióba süllyedő világnak/eurózónának/forintközegnek, hogy rádöbbentett: az autó, s az autózás - általában - tényleg luxus! Milyen remek, hogy ilyen drága az üzemanyag, nem? Milyen remek, hogy még magasabb az áfa, nem? Milyen remek, hogy nőtt a vagyonszerzési illeték, nem? Éljen soká a regadó-csökkentés és a baleseti adó, éljenek soká az előrelátóan gondolkodó, tervező és döntő törvényalkotók, ünnepeljük együtt a csodás ármagasságokba szökő útdíjakat, s várjuk nagy szeretettel a dugódíjat, bár, mire bevezetik, addigra feleennyi autó sem lesz fővárosunkban, ha minden így megy tovább.
Fogadom minden magyar autós nevében, hogy megértem végre: a dugó miattam is van. Megértem végre, hogy azt és annyit kapok, amit és amennyit adok. Fogadom, hogy nem tolakszom be irányjelzés nélkül, másokat vészfékezésre kényszerítve. Fogadom, hogy megadom az elsőbbséget, még a hülye gyalogosoknak is, akik a zebrán ténferegnek. Fogadom, hogy nem megyek át többé a piroson, nem dudálok, villogok és mutogatok csak azért, mert olyan kedvem van, ki se szedem a mazsolát a nyomorult kis Suzukijából, fel sem pofozom, le sem lövöm. A király is ígérte: Egyszer megjavulok én, jó leszek majd...
Fogadom néhány százezer kollégával karöltve, hogy megtanulok vezetni! Mostantól mindig jó előre indexelek, s nem az utolsó pillanatban satuzok, majd fordulok, közben tán egyet villantva, ugye. Mostantól mindig jobbra tartok (állítólag ez a szabály, nem is értem, sose hallottam), nem foglalom el a belső sávot csak azért, mert egyszer majd balra kell kanyarodnom. Nem kapcsolok ködfényszórót és -zárót csak azért, mert szitál valami, nem égetem ki a többiek retináját annak érdekében, hogy jómagam sokkal nagyobb biztonságban érezhessem magam. Inkább fogadom: nem kelek útra, ha bizonytalan vagyok. Vagy mégis?
Fogadom, hogy telente téligumin autózom, bekötöm magam, ellenőrzöm autóm műszaki állapotát, s mindig az adott időjárási és útviszonyoknak megfelelő sebességgel közlekedem! Még azt is megígérem, hogy sötétben, de már szürkületben is tompítottat kapcsolok - hallottam, hogy az is jó, ha én látok, de az sem árt, ha engem látnak.
Fogadom, hogy vezetés közben soha többet nem mobiltelefonálok kézből, hiszem belátom, hogy az egyenlő az ön- és közveszélyes vakrepüléssel. Azt is belátom, hogy kihangosítóstul is veszélyes, mert jelentősen elvonja a figyelmet, így ha tehetem, félreállok, s úgy folytatom a beszélgetést. S ha már megállás-várakozás: fogadom, hogy többé nem parkolok a már parkolók mellé vészvillogóval, hogy attól kisvártatva csupán a fél város tud bedugulni. Tán azt is megfogadom, hogy nem iszom és nem drogozom vezetés előtt vagy közben, mert én bölcs vagyok, s nem ütögetem elfele mások neveletlen gyerekeit a zebrán meg a buszmegállóban.
Fogadom, hogy többezer, drága politikustársimmal és állami pénzeken dőzsölőkkel egyetemben megelégszem holmi Skodák kényelmével, nem kell nekem a lézerblokkolós Audi, nem kell az indokolatlan villogózás sem. Nemet mondok az életem végéig szóló kocsihasználatra sofőrrel, üzemanyagkártyával, mentelmi joggal, kamu külföldi üzleti megbeszélésekkel, rokonokat segítő közbeszerzésekkel, az egész rohadt, visszaosztós, lényeg, hogy gyorsan megszedjük magunkat hozzáállással - fogadom, mától érdekel, mi történik ebben a szerencsétlen országban. Egyszer körbeér majd a mindenütt soksávos körgyűrű, befejeződnek az évek óta húzódó építkezések, felújítások (?), zöld lesz a tömegközlekedés, ingyenes a megannyi P+R parkoló, jó minőségű, anyagában ki nem spórolt, szét nem lopott az úthálózat, ígérem.
Végül fogadom, hogy minderre a sok fogadalmamra alszom még egyet. Majd ha mindenki más is szabályosan, felelősen, közérdekűen és okosan fog közlekedni, dönteni és cselekedni, majd én is, na, akkor majd én is beállok a sorba, befizetek egy elektromos autóra, védem a környezetet, csupa mosoly leszek, illemtudó, udvarias és előzékeny, türelmes és empatikus - addig még elugrom a tecsóba, megveszem végre azt a ledfüzért az Astrámra, mer' a Ferinek is van, és tök jól néz ki.

[BANNER type="1"]

Az ígéret szép szó, ha letollak, úgy jó