Inkább az ezeröcsi – Civic 1.0 teszt

Egyliteres már kólából sincs. Sokaknak a hajuk égnek áll az elvetemült downsizingtól, amit az autógyártók művelnek mostanában. Szerencsére némileg ez most visszafordulni látszik a rightsizing-nak nevezett, nem túl apró motorok megjelenésével. A Honda mindkét világból kiveszi a részét, mivel a Civic apró turbós motorokkal, háromhengeres egyliteressel és 1,5-össel is elérhető, pontosabban csak ezekkel. Az egyliteres motor egy vicc sokak szerint, ha belegondolunk, kólából is félliterest, vagy 1,25-öst kaphatunk, ekkora már nincs, viszont néhányan egész jót hoztak ki ennyiből, de sajnos az nem a Honda. Egymás után volt szerencsém vezetni az 1,5-öst és ezt, előbbi egy rakéta a háromhengereshez képest. Számokból elég jó vizsgázik mindkettő, ugyanis az 1,0-es is 129 lőerős, de ez ne tévesszen meg senkit.

Három hengerből nehéz csodát tenni. Vannak olyan pontjai a Civicnek, amik egyszerűen nem lehetnek rosszak, és amiért én személy szerint nem tudtam belekötni az előző tesztautóba. Ilyen a fergetegesen közvetlen, viszonylag keveset forduló kormánymű, vagy a minden körülmények között jól vizsgázó futómű, de még a fura holtjátékkal kapcsolható kézi váltó is élvezhető. Ebbe az 1,5-ös által felállított idillbe rondított bele a háromhengeres. Persze használható, a 129 lóerő jól mozgatja a karosszériát, egy átlagos sofőrnek, vagy mindennapi használatra, városi ingázáshoz elég, teszi a dolgát, és kész. A kuplunggal viszont a kelleténél többet kell játszanunk, rendkívül nehezen kiismerhető motor, nagyon nehéz kitalálni, vajon bírja-e még, vagy vissza kéne váltanunk, de mire el tudjuk dönteni, kettőt is vissza kell kapcsolnunk, mert hirtelen elfogy az ereje.
Csak sík terepre. Erre akkor döbbentem rá, amikor egy rövid időutazás erejéig visszaugrottam a télbe, na, jó, csak a Dobogókőn leszakadt 40 centi hóra voltam kíváncsi. Nem egy nagy túra fölmászni, ráadásul egyedül is voltam, ezt minden autónak illik végigcsinálni. Olyan 5500-6000 körül szabályoz le, ráadásul nem tilt, ott egyszerűen vége a mesének, és bebólint, pedig itt adja le teljesítménye csúcsát, így pörgetni ezt még annyira sem lehet, mint az 1,5-öst. Mindig egyre visszább és visszább kell kapcsolnunk, a végén már másodikban, közel tiltáson kellett befejeznem az utat, mert harmadikban egyáltalán nem bírta az emelkedőt. A hangja rendkívül csúnya, alacsony fordulaton is inkább zörgés jön a motortérből, mint morajlás, ez is inkább csak az 1,5-ös után lehet feltűnő, ahol alacsony fordulaton szinte nincs is hangja a motornak. Tempós közlekedéshez a városban is pörgetni kell, úgy viszont kajálni fog rendesen, nálam átlagos közlekedés mellett, főleg városban 7,6 litert eredményezett a tankolás szerinti 100 kilométeres átlag. Ugyanez az 1,5-össel 7,4, ráadásul nem küszködve és gyilkolva, csak egyszerűen élvezetesen használva. Már csak ezért sem látom létjogosultságát a kisebbnek, ráadásul Executive szinten ugyanannyiba kerül, mint a hasonló felszereltségű Sport kivitelű 1,5-ös kézivel, azaz hajszál híján 7,3 millió.
[BANNER type="1"]
Hogyan tovább? A Hondánál folyton kísérleteznek a Civickel, minden generáció elég különböző, és folyton mást és mást kínál. Ha csak az elődöt nézzük, ott volt a fergetegesen praktikus és rengeteg helyet kínáló kombi, valamint dízelmotor is. Az új, 10. generációs Civicnél utóbbi kettőnek vége, ahogy a szívómotoroknak is leáldoztak, helyette viszont szinte minden földrészen ugyanazokat a modelleket forgalmazzák majd. A korábbi szedán egész máshogy nézett ki, mint az ötajtós, most nagyon hasonló mindegyik modell, ráadásul nálunk is forgalmazzák, árlistája is elérhető, de lesz kétajtós rendes nyújtott kupé is. Formája persze megosztó, de sokkal autószerűbb a karakter, nem annyira vasalóforma, mint az elődök. Lehet durva, vagy ilyen játékos megjelenésű, mint ezekkel a narancssárga kiegészítőkkel, amikből bentre is jutott, bár nekem nem hiányoznának.
Modern oldschool. Tágas, kényelmes, rendes üléspozíciókat adó az utastér, elöl-hátul jól ellesz bárki. Ergonómiából is elég jól áll, bár tény, hogy sok mindent máshogy csinálnak, mint ahogy azt megszoktuk. Ott vannak például a multikormány gombjai, amik átlátszó műanyagból vannak, cserébe vakon is remekül kitapogathatóak. A műszeregység nyitó animációja borzasztóan giccses, ráadásul az egész egység keveri a modern és a rendkívül régi technikákat. Középen nagy kijelzőn mutatja a fontos adatokat, a széleken viszont megvilágított mutatós analóg egységeket találunk, ráadásul az utazási adatokat is klasszikus kinyúló pöcök nyomkodásával válthatjuk. A központi kijelzőt ügyesen helyezték el, követi a műszerfal síkját, mégis külön áll attól, a rajta futó rendszer viszont szintén túlgondolt, a folyamatos animációk miatt akadozik, és a grafika is túl sok. Ha már középkonzol, a könyöklő kemény, nem túl kényelmes, alatta viszont óriási rekeszt találunk, ahogy a váltókulissza mögött is, USB és HDMI csatlakozóval, amiktől a kábelt ügyesen fel tudjuk vezetni hátulról a telefon váltóbot előtti polcához.
Ki van ez találva. Sok az ügyes megoldás odabent, amiből a technika sem maradt ki. Az automata kézifék - amit ha bekötött öv nélkül nem kapcsolunk ki, ránk szól a Civic – tartó (hold) állással is rendelkezik, így nem kell bajlódnunk lejtőn elinduláskor, vagy dugóban araszoláskor. A start-stop viszont kicsit lassú, rendszeresen gyorsabban raktam az egyest, mint beindította volna a motort, így garantált volt a fulladozás, kikapcsolandó. Alapáras felszereltsége az összes vezetéstámogatót tartalmazza, nem csak fékez magától veszély esetén, de a sávba is visszakormányoz, van táblafelismerője és tempomatot is ad, ráadásul a radaros, követős fajtából. Tolatókamera is van az Elegance-tól fölfelé, valamint kétzónás automata klíma. Az új Civicet vezetni kimondottan jó, méreteivel megizzasztja a kompakt szegmenst, árával pedig a vevőket. Bőséges ellátmányával viszont csábító lehet, de tényleg érdemes a nagyobbik motorral választani, főleg, hogy Elegance felszereltségű tesztautónk végső ára is közel elérte a mindenképp 1,5-ös motorral járó Sport felszereltség indulóárát.