Cikk2026. 04. 28.

Videó: így lopják el másodpercek alatt az utcán parkoló autódat!

A hajdúböszörményi éjszakában egy férfi megunta a sétálást, ezért úgy döntött, autóval indul haza, csak éppen azt "felejtette el", hogy nemhogy saját gépkocsija, de jogosítványa sincs. Az ügy szerencsére nem maradt következmények nélkül.

Tanulságos videót tett közzé a Hajdú-Bihar vármegyei rendőrség Facebook oldala, amelyen keresztül remekül bemutatják milyen könnyű eltulajdonítani egy gépkocsit, amennyiben tulaja nem gondoskodik megfelelően annak lezárásáról. Az eset Hajdúböszörményben történt, a hatóság tájékoztatása szerint az elkövető korábban több autót is megpróbált feltörni, viszont a felvételen szereplő volt az első, amelyet nyitva talált. Jó eséllyel a szóban forgó gépkocsiban a kulcs is benne volt, mivel másodpercekkel a beszállást követően már el is hajtott a helyszínről. A 34 éves tettes a kihallgatásán beismerő vallomást tett, és elmondta, rokonától indult haza, majd séta közben úgy döntött, inkább autóval folytatná útját. Ezen tervében az sem gátolta meg, hogy sosem rendelkezett vezetői engedéllyel - és természetesen saját gépkocsival sem, legalábbis nem azzal indult haza. Végül az autó megszerzése után nem is hazafelé indult, helyette a városban kocsikázott, ezt követően egy benzinkút mögött parkolt le, és még arra is volt gondja, hogy a kesztyűtartóban lévő pár ezer forinttól is "megszabadítsa" annak jogos tulajdonosát. Jármű önkényes elvétele bűncselekmény és tulajdon elleni szabálysértés, továbbá engedély nélküli vezetés miatt indult eljárás a férfival szemben - tudatta a rendőrség Facebook oldalán, egyúttal felhívták a járművezetők figyelmét, hogy soha ne hagyják nyitva autóikat, a kulcsot pedig minden esetben vegyék ki.