A hazai használtautó-piac egyik legstabilabb trendje továbbra is a japán modellek iránti erős kereslet. A Használtautó.hu 2026 első negyedéves adatai alapján a vevők jelentős része ma is a kiszámítható fenntartású, megbízható konstrukciókat keresi. Még akkor is, ha ezek az autók az átlagnál idősebbek és nagyobb futásteljesítményűek.
Túraautós körökben a Lynk & Co nem csak ismert, de kifejezetten jól csengő név is, hiszen a márka autóival versenyző istállók az utóbbi években rendre ott voltak a legjobbak között, most azonban távozik a név a TCR World Tour mezőnyéből.
Gyári állapotában viszi az F1-es versenypályára az Audi az új RS 5-öt, ezzel pedig nem csak az autó képességeit mutatják meg, de még élményt is adnak vele a legkiváltságosabbaknak.
Az elmúlt években a BYD a globális terjeszkedésen túl számos, eddig számára ismeretlen szegmensben is igyekezett megvetni a lábát. Nem tudni, hosszú távon hogyan sikerül nekik, de az már most biztos, történelmet írtak.
Ahogy a CLA, úgy a GLB is először villanyautóként érkezik, aztán majd később jönnek a hibridváltozatok is. Így a kecskeméti gyárban születő GLB-t mi is villanyhajtással próbáltuk először.
A Stellantis közepes (STLA Medium) platformjára építették meg a Jepp Compass harmadik generációját, de figyeltek arra, hogy megmaradjon az autó egyedi karaktere és a márka terepjárós identitása. Itthon próbáltuk!
Nem ez a hét legfontosabb kérdése, de az élet úgy szép, ha néha ábrándozunk, mert aztán idővel ez vezethet el oda, hogy döntéshelyzetbe kerülünk. Melyik Lamborghini modellt vegyem? Nos, a kérdés valójába nem az, hogy melyik a legjobb, hanem az, hogy melyik miért jó? Most lehetőségünk nyílt közelebbről is megismerkedni a legendás olasz sportautógyártó termékeivel, így tudunk egy kis útmutatót adni az álmodozóknak, vagy esetleg a tényleges vásárlóknak is.
Nem csak a Cupra, hanem az egész Volkswagen konszern számára történelmi léptékű a Raval bemutatkozása, hiszen ez az első modell, amely a vadiúj padlólemezre épül.