Ma már akadnak gyártók, akik ekkora modelleknél is elengedik a dízelek kezét: a Mazda annak a vásárlóközönségnek is megpróbál imponálni az új CX-60-nal, akik pont ezeket a modelleket keresnék
A CX-60 bemutatásakor komoly szerepet kapott a fenntarthatóság és a környezetvédelem, ám már akkor is szó volt róla, hogy érkezik dízel a hátul tekerő, elektromos hajtással is megsegített SUV-ból. Kiderült, nem vettek vissza a tempóból: downsizing háromhengereseket megszégyenítő, 3,3 literes sorhatossal dobják piacra a dízel modellt, mert tudják, nem csak azoknak kell kedvezni, akik a hatalmas szabadidő-autót főként a városban használják.
Ez a Mazda több megoldást kínáló stratégiájának következő eleme, amelyet egyenesen a hosszú távon autózóknak, vagy nagyobb vontatmánnyal közlekedőknek szánnak.
Annak ellenére, hogy már a villanyautókat is nagyobb számban bevették a képletbe a Mazda Skyactiv méretezhető EV-padlólemezzel, fontosnak tartják, hogy a vásárlói igényeket is maradéktalanul kiszolgálják: ha az MX-5 esetében a lehető legtovább benzines motorral terveznek, akkor a nagy SUV-ból is kell dízel.
A 3,3 literes, soros hathengeres e-Skyactiv D motorral a Mazda úttörő a dízel-technológiában, így néz ki a dízel erőmű
A Mazda mérnökei kidobták a downsizing ötletét az ablakon és ezt a motort a „megfelelő méretezés” elveit figyelembe véve fejlesztették ki, a lökettérfogatot az üzemanyag- és az energiahatékonyság javítása mellett a biztos teljesítményre is optimalizálva.
A matek végül olyan megoldást dobott, amire manapság aligha számított bárki, a közös nyomócsöves, közvetlen befecskendezéses, hathengeres e-Skyactiv D végül 3283 köbcentis lett.
A hosszirányban beépített egység alapesetben 200 lóerős és hátul hajtó, de elérhető lesz belőle 254 lóerős is a gyártó i-Activ AWD összkerékhajtásával. Hiába a méretes égéstér, a gyártó szerint ez a motor a világ egyik legtisztább dízelmotorja is egyben, ezért a Mazda bízik abban, hogy ezzel teljesíteni fogja az összes jövőbeli károsanyag-kibocsátási előírást.
A teljes képhez a 48 voltos lágyhibrid rendszer is hozzátartozik, a teljes hajtáslánc így néz ki
Az új 48 voltos Mazda M Hybrid rendszerrel szerelt vadonatúj dízelmotor a nagy teljesítményt kiváló üzemanyag-fogyasztással ötvözi. Egy új, rendkívül innovatív, fejlett égési technológia – a DCPCI (Distribution-Controlled Partial Premixed Compression Ignition) – tovább javítja a motor hatásfokát, a károsanyag-kibocsátást és az üzemanyag-fogyasztást, és 40% feletti hőhatékonyságot ér el. Ez a két technológia jelentősen hozzájárul a CX-60 kiemelkedő hatótávolságához, erőteljes vezetési érzetéhez, valamint alacsony üzemanyag-fogyasztásához és károsanyag-kibocsátásához.
[BANNER type="1"]
A méretes motor remek teljesítményt is kínál, pont amire az autópályázós és országúti használat során vágynak a vásárlók
A 254 lóerős e-Skyactiv D meggyőző teljesítményadatokkal is szolgál: állórajtból mindössze 7,4 másodperc alatt gyorsít 100 km/órás sebességre, a vége pedig pedig 219 km/h. Mindemellett a WLTP szerinti átlagfogyasztása is csak 5,3 l/100 km, CO
2-kibocsátása pedig 137 g/km. A 200 lóerős változat még takarékosabb, WLTP szerinti átlagfogyasztása 4,9 liter 100 kilométerenként, 127 gramm szén-dioxidot kipöfögve kilométerenként.
A hengerek számával foglalkozó anyagunkban is kitértünk a sorhatos megoldás legfontosabb előnyére: a tökéletes egyensúly miatt kevesebb vibrációt produkál a sima és csendes futás érdekében, miközben a motorhang is felemelőbb. A dízeltől elvárható nyomaték 2,5 tonnás vontatási kapacitást tesz lehetővé a CX-60 esetében. Egyszerű felépítésének köszönhetően ráadásul a motor tömege a 2,2 literes Mazda Skyactiv D négyhengeres dízelmotoréhoz hasonló, így a vezetési élményt megtartva nem teszi orr-nehézzé az autót.
Ezzel még nincs vége a Mazda törekvéseinek: egy fehér rendszámos, 3,0 literes, e-Skyactiv benzinmotor és egy CX-80 névre keresztelt, még nagyobb SUV is várható a közeljövőben
A legtöbb európai piacon elérhető dízel CX-60 jövő januárban kerül forgalomba, Magyarországon már előrendelhető, 14 549 900 forint az alapára. A dízel e-Skyactiv D és a konnektoros hibrid e-Skyactiv PHEV mellé egy sorhatos, 3,0 literes e-Skyactiv benzinmotor is csatlakozik a későbbiekben, hogy teljessé tegye a Mazda CX-60 motorkínálatát. A fogyasztói igényeket nem csak az erőforrásokkal próbálják kiszolgálni, a következő új modell, a CX-80 2023-ban érkezik. Nagyobb lesz, mint a Mazda CX-60, így három üléssorban akár 7 utasnak is kényelmes utazóautó lesz.
A Mazda CX-60 dízel változata 2023 januárjában kerül forgalomba, de már előrendelhető 14,55 milliós alapárral