Alapból jó: új Kia Rio teszt
Kisebbik benzinmotorjával, de tisztességes ellátmánnyal járt nálunk a Kia Rio. A poén előre lelőhető: a dél-koreai kisautó remek választás, mind tulajdonságait, mind garanciális feltételeit nézve.

Hogy éppen milyen Kia Rióval van dolgunk, azt a visszapillantó tükör árulja el: ha színre van fújva, akkor EX Limited, ha irányjelző is van benne, akkor a csúcs EX áll előttünk. Az alap ECO, valamint a sorban második helyen álló LX esetén a műanyagház fényezetlen
Tíz éve a legtöbben még csak lenézően legyintettek a dél-koreai autókra, és valljuk be, például egy Kia Pride Wagon mellett tényleg nem sok érvet lehetett felhozni. Ehhez képest, aki most újfent így tesz a mai Kia modellek bármelyikével, annak tette igencsak megkérdőjelezhető. Mert ha tetszik, ha nem, a Kia (és vele egyetemben anyagyára, a Hyundai) már nem a B ligában kíván játszani. Már egyel feljebb is vége a kispados korszaknak, és ezt legjobban a konkurenciánál tudják. A fejlődés fokozatosan, de gyorsan ment végbe, például az előző, az átlagos vásárló igényeket olcsón kielégítő Rio még senkiben nem ébresztett érzelmeket, sőt, a márkajelzés adta presztízsérzet hiánya miatt biztosra vehetően sokaknak eszébe sem jutott kalkulálni vele. Hogy az új Rio milyen megítélésben részesül, annak megtippelésére nem vállalkoznánk, de arra igen, hogy kimondjuk, Dél-Koreában bizony megtanultak autót építeni, és akiben még mindig előítéletek vannak, hát gyorsan felejtse el őket.
Nem csak képről hívogató a belső, tényleg jó ülni a Rióban. A kormányra és a váltógombra csak a csúcs, EX szinten kerül bőrhuzat, és az ajtóra sem jutott textil, a környezet mégsem barátságtalan. A váltógomb felett (mögött) látható a dupla elektromos csatlakozó és az USB-dokkoló. A magasan kezdődő szélvédő megszokást igényel, a vaskos A-oszlopok rontják a kilátást, a kis ablakok nem sokat segítenek
Minden Rióhoz jár a kormányról lapozható fedélzeti számítógép. A fogyasztásmérő pontos
Síkokkal határolt a 288 literes csomagtér, amely 923 literig bővíthető. A magas perem miatt a csomagokat 75 centire kell felemelni. Hátul is jónak mondható a helykínálat, az első sor pedig szélességét leszámítva feledteti, hogy kisautóban ülünk. A magasságában állítható vezetőülés lapja emeléskor sajnos nem billen lefelé, így az alacsonyabb termetű, a kormányhoz közelebb ülő vezetőknek meredek lábbal kényelmetlen a pedálok kezelése
Nincs ingyen a középső, dobozos kartámasz, a 100 ezer forintos P1 csomaggal, ködfényszóróval, Bluetooth kihangosítóval és fémhatású műszerfali dekorációval adják
Nagy tengelytávjával a Rio eleve jobban kezeli az úthibákat, mint a korább évek szerényebb méretű kisautói, de a rugózás hangolásakor sem esetek túlzásba a gyárban, a futómű nem szélsőségesen feszes, ugyanakkor nem is zavaróan billegős. A fickándozás azonban nem az autó erőssége
Nincs extra zajszigetelés, sem a motor körül, sem a gépháztető belsején, mégis feltűnően halkan jár az 1,2-es alap benzines. Aki döntően városban jár, annak elég lehet ez a 85 lovas erőforrás, amely átlagosnak mondható dinamikával és fogyasztással viszi az 1,2 tonnás Riót
[BANNER type="1"]
A futómű meglepően jól vasalja simára az úthibákat, az elöl MacPherson, hátul csatolt lengőkaros felfüggesztés hangolása szerethető kompromisszumot eredményez a kényelem és a sportos vezethetőség között, a Kia nem versenyautósan pattogós, és nem émelyítően lágyan imbolygó. Városban 7 liter körül fogyaszt a kis motor, azon kívül 6 liter alá szorítható az étvágy, és aki a környezetvédelem híve, 100 ezer forintért ECO Dynamics csomagot rendelhet stop-start rendszerrel, csekély gördülési ellenállású abroncsokkal, speciális AGM akkumulátorral.
Innen nézve van benne egy pici a kifutó Honda Civicből, és a lámpák elhelyezése miatt talán a korábbi generációs SEAT Leonból is, de az biztos, hogy az új Kia Rio fényévekkel lekörözi az elődjét
A Kia 3,35 millió forintot kér az alapmotoros, EX Limited komfortszintű Rióért, amely minden szempontból teljesen korrekt ajánlat, kezdve a 7 évre vagy 150 ezer kilométerre szóló garanciával. A biztonságon nem spórolnak a gyáriak, a front-, függöny-, és oldallégzsák alapáras, akárcsak az ESP, illetve az aktív fejtámla az első üléseken, de igazából nincs olyan gyenge pontja az autónak, ami alapján azt mondhatnánk, hogy érdemesebb lenne más márka, más modellje felé nézelődni.










































