Cimke

#RIO

A cimkehez tartozo kapcsolodo AutoNavigátor cikkek.

Sorsukra hagyták a Kiákat ebben az elfeledett márkakereskedésben

2024. 03. 23.

Sorsukra hagyták a Kiákat ebben az elfeledett márkakereskedésben

Kísértet- és vandáljárta hellyé változott az a német kereskedés, ahonnan olyan gyorsan szívódtak fel a dolgozók, hogy még az ebéd is a hűtőben maradt.

Zsugorodik a kisautók piaca, kivonul a Kia Rio Európából

2023. 02. 11.

Zsugorodik a kisautók piaca, kivonul a Kia Rio Európából

Többek között az Euro 7-es norma számlájára írható a Kia Rio kivonulása, a szigorodó szabályok túl drágává teszik a kisebb modelleket.

Crossovert faraghatnak a Kia Rióból

2019. 08. 22.

Crossovert faraghatnak a Kia Rióból

A Kia sem hagyja elsuhanni maga mellett a crossover vonatot, épp ellenkezőleg, minél több jegyet szeretne váltani az említett vasúti járműre, szerintük szegmensenként akár két-három modell is elfér.

Most már képen is látható az új Kia Rio

2016. 09. 01.

Most már képen is látható az új Kia Rio

Drukkoltunk, hogy végleges változatában is nézzen ki olyan jól az új Kia Rio, mint rajzon, és a képek láttán azt hiszem, ez meg is valósult.

Vadonatúj Kia Rio érkezik

2016. 08. 25.

Vadonatúj Kia Rio érkezik

Egyelőre csak rajzon mutatja a Kia, de akár már idén piacra kerülhet a Kia Rio először Párizsban látható negyedik generációja.

Aranyozott Leafet kapnak az olimpiai bajnokok

2016. 08. 16.

Aranyozott Leafet kapnak az olimpiai bajnokok

Jelenleg második Anglia az éremtáblázaton, eddig 16 aranyéremmel, minimum ennyi kocsit kell bearanyoznia a Nissannak, de nem árt készülni még többel.

Odakarmol a Kia Rio

2014. 10. 01.

Odakarmol a Kia Rio

Megfiatalodott a Kia Rio. A koreaiak frissített kisautója a Párizsi Autószalonon debütál.

7 évig biztosan jó autó: Kia Rio teszt

2011. 12. 06.

7 évig biztosan jó autó: Kia Rio teszt

Az új Kia Riót nem is olyan rég belépő benzinesként teszteltük, most pedig azt vizsgáltuk meg, hogy plusz 200 ezer forintért mennyivel tud többet az 1,4 literes, 109 lóerős változat.

Alapból jó: új Kia Rio teszt

2011. 10. 31.

Alapból jó: új Kia Rio teszt

Kisebbik benzinmotorjával, de tisztességes ellátmánnyal járt nálunk a Kia Rio. A poén előre lelőhető: a dél-koreai kisautó remek választás, mind tulajdonságait, mind garanciális feltételeit nézve.

Versenybe száll a Kia Rio

2011. 10. 13.

Versenybe száll a Kia Rio

Az autóversenyzésnél nem igazán van jobb módszer márkarajongók gyűjtésére, így nem véletlen, hogy a feltörekvő Kia is éppen egy Rio-alapú versenyautót mutat majd be a Las Vegasban rendezendő SEMA kiállításon.

3,35 millióért van klíma az új Kia Rióban

2011. 09. 07.

3,35 millióért van klíma az új Kia Rióban

Vezetni egyszerűbb volt az új Kia Riót, mint a felszereltségét átlátni. Sok az opció, de zömük csak csomagokkal érhető el.

7 év garival, 3 milliótól. Vezettük az új Kia Riót

2011. 09. 07.

7 év garival, 3 milliótól. Vezettük az új Kia Riót

Nagyobb és igényesebb, mint elődje. Természetesen drágább is, ám mivel immár a kategória krémjével vetekszik, konkurenseihez mérten továbbra is olcsó.

Nyolcmilliós kár egy telefonért. Megéri?

2011. 08. 08.

Nyolcmilliós kár egy telefonért. Megéri?

Vezetés közben elég néhány másodpercre nem az útra figyelni, és máris katasztrófa adódhat.

Milyen egy cégautó, ha vigyáznak rá? Kia Rio használtteszt

2011. 07. 22.

Milyen egy cégautó, ha vigyáznak rá? Kia Rio használtteszt

Sokan dicsérik az 1,5 literes CRDi dízelmotorral szerelt Kia Riót, lévén 110 lóerővel igen mozgékony kisautó. Most a saját céges flottánk 166 ezer kilométert futott dél-koreai tagját vettük nagyító alá.

Nem erejével spórol a megújult Kia Soul

2011. 04. 23.

Nem erejével spórol a megújult Kia Soul

Még csak két éve van a piacon, de máris új arcot öltött a Kia Soul. Arca és motorpalettája egyaránt frissült.

Sportos vonalak a négyajtós Kia Rión

2011. 04. 22.

Sportos vonalak a négyajtós Kia Rión

Ötajtósként nem újdonság a harmadik generációs Kia Rio, szedánját, kínai változatával már eddig is ismerhettük, most pedig az Észak-Amerikának szánt mutatkozott be.

2011. 04. 04.

Négyajtósként is jön a Kia Rio

Genfben még csak ötajtósként láthattuk, ám nemsokára négyajtósként is színre lép a harmadik generációs Kia Rio.

Genfből jelentjük: ütősek a Kia új kisautói

2011. 03. 03.

Genfből jelentjük: ütősek a Kia új kisautói

Egyszerre újult meg két Kia, a Picanto és a Rio. Utóbbi családi autóként is jó, a Picanto gyári autógázos verzióban is jön!