Alig fogyaszt, mégis viszi a családot - Renault Scénic teszt
Néhány látványos részlettel és egy-egy fontos biztonsági újdonsággal frissült a Renault Scénic, ám fő kvalitásai nem változtak.

Nem csak újak, látványosan erős fényűek a Privilége esetén Bi-xenon, kanyarkövető fényszórók. Jól világít a LED-es menetfény is, köztük automatikusan kapcsol a sávelhagyásra is figyelmeztető, s a reflektor vezérlésére is képes Visio System
Módosultak a hátsó lámpák is, fontosabb, hogy a lökhárító pakolási, parkolási sérülésektől is védett
Ismerős, puha plasztikokból megépített, változtatható TFT-képű műszerfal a Privilége esetében navigációval. Utóbbi a címeket kivétel nélkül ismeri, viszont sokszor nem a legjobb útvonalon visz
Kapcsolhatóságával és áttételezésével is jó a váltó, praktikus a visszagurulás-gátlós, automata reteszelésű rögzítőfék
A továbbra is tágas utastérben néhány friss kárpitelem, immár műszerfali USB-csatlakozós audiorendszer mutatja, hogy megújult a sorozat. A korábbi Scénic-vásárlóknak talán feltűnnek ezen változások is, a lényeg - amit a vevők zöme értékelni fog - azonban a sorozat korábbi kvalitásai: egészen kompakt méreten, nem egész 4,35 méter hosszon és 1,85 m szélességen - a jelentős, 2,7 méteres tengelytávnak is köszönhetően - óriási belterű a Scénic. A térbőség okaként nem csak a nagy tengelytáv, az átlagosnál rövidebb ülőlapok is említhetők. Az üléseknek ráadásul oldaltartásuk sincs sok - mégis kényelmesek. Elöl amúgy méretesebbek a székek, az utasoldali támlája síkba dönthető, hátul pedig a három különálló szék érdekessége, hogy mindhárom Isofix-csatlakozós, s a Scénic valóban olyan ötüléses autó, amiben tényleg lehet öten utazni. Akár három gyerekülés is kényelmesen, biztonságosan egymás mellé tehető, de a sík (ráadásul rekeszeket is adó) padlónak köszönhetően felnőttek is elférnek hátul egymás mellett. [BANNER type="1"]
Noha az ülőlapok kicsit rövidek, a Scénic kényelmes - és felettébb tágas. Nem probléma, hogy a nyitható panorámatető néhány centimétert elvesz a belmagasságból, az ugyanis bőven van
A komfort fejtámla még a Privilége esetében is extra: 30 ezer forint az 5 darab
Nem csak helykínálata miatt kellemes utazóautó a Scénic, utastere mindent – pakolóhelyet, hátsó szellőzőt, zajszigetelést – is megad ahhoz, hogy hosszabb távok is kellemesen abszolválhatók legyenek. Hihetetlen, hogy a kívülről normális méretűnek tűnő – és valójában is annak számító – egyterűben a tágas utastér mögé még jókora, alapesetben is 522 literes csomagtér került. A hátsó ülések egyenkénti tologatásával változó, de mintegy 90 cm hosszú, 1,1-1,2 méter között váltakozó szélességű tér pont olyan magas, hogy egy szabványos „fedélzeti” bőrönd állítva is befér, melynek köszönhetően nyaraláskor több ilyen tehető be, mint utas, s mögéjük még mindig lehet pakolászni. Bővíthetőség szempontjából annak ellenére nem a legjobb a Scénic, hogy akár 1,8 m3-es tér alakítható ki benne. Hátsó ülései azonban nem a padlóba hajthatók, hanem csak össze, majd előrebillenthetők. Amennyiben kevés a valóban nem túl nagy, 1,3 méteres raktérhossz, akkor a székek kiemelésével további 35 cm nyerhető - ha van hova tenni az üléseket.
Alapesetben is nagy, 522 literes a csomagtér, bővítéséhez az ülések össze, de nem a padlóba hajthatók, ezért ki is emelhetők
Már-már iDrive-szerűnek is mondhatnánk a navi vezérlőjét. Mögötte irdatlan méretű könyöklős tárolódoboz utazik
Átlagos igényeknek azonban utóbbi rendszerrel is bőven megfelel a Scénic - ahogyan átlagos igényeknek a ma már alapdízelnek számító 110 lóerős 1.5 dCi is teljesen kielégítő. Ez a motor ráadásul még nem is a hamarosan érkező, 260 Newtonméteres, még tovább apasztott fogyasztású verzió, hanem egy köztes a tavaly próbált és az utóbb említett között. Már stop-start elektronikás, s teljesítmény-leadásával, fogyasztásával is kedvezőbbnek tűnt, mint a tavaly próbált. Most (igaz, klíma nélkül) 6,5 helyett 5,5 l/100 km értéket mértünk, ami a 12,3 másodperces, érzetre is jó 100 km/órára gyorsításhoz mérten kedvező. Nem rossz a 180 km/órás végsebesség sem, ám lényegesebb, hogy még a 130 km/óra is meglehetősen csendesen, könnyedén futható – zajmérőnk és fülünk szerint is érezhetően jobb lett a zajszigetelés.
Kellemesen fut a frissített Scénic, nem kell bele nagyobb vagy erősebb motor, mint a belépő dízel
Nem mai darab, de sokszor, kellően finomított a ma Euro5-ös, 110 lóerős 1.5 dCi
Kényelmes (elöl MacPherson, hátul csatolt lengőkaros) futóművével, változó rásegítésű szervokormányával, jó egyenesfutásával a Scénic továbbra is olyan, amilyen egy családi autónak lennie kell: komfortos. A célközönségnek vélhetően fel sem tűnik a csak hajszálnyit átlag feletti kanyarodási oldaldőlés, s a vevők inkább azt fogják nézni, hogy a konkurensekhez képest kedvező áron jól összerakott és jól kitalált autót kapnak. Bármelyik verziót is veszik, 6 légzsákot, visszagurulás-gátlós ESP-t, légkondicionálót, MP3-olvasós, Bluetooth-kihangosítós hifit – azaz kielégítő ellátmányt mindenképp kapnak – 5 290 000 forint a dízel alapára. A csúcs Privilége felára 850 ezer forint, egyebek mellett LED-es menetfény, sávelhagyásra figyelmeztetés, automata reflektoros, kanyarkövető xenonfény, automata (zsebből nyitó) Renault-kártya, tempomat, kétzónás automata légkondi, 17 colos alufelni, hátsó napfényroló, műbőr-szövet üléskárpit, Arkamys hifi és TomTom navigáció jár hozzá többletként. Az így 6 160 000 forintos vételár egyebek mellett 200 ezer forintos panorámatetővel, 170 ezer forintos Bose hifivel tornászható még feljebb, csak ész nélkül, minden extrát megrendelve lehet átlépni a 7 millió forintos vételárat – mellyel ellátmányához képest még mindig értékarányos marad a Scénic. Józanul 6,5 millió forintból nagyon kellemes családi autó konfigurálható össze, mely alapján nem meglepetés a kategóriavezető cím.










































































