Daciával a tengerpartra? Hogy a viharba ne!

Nem új a piacon, de ára miatt ma is érdekes a Dacia Sandero, hiszen ő a ma kapható legolcsóbb új autó. Teszteltük már tavalyelőtt az erősebbik benzinesével és dízelmotorjával a crossoveres formára szabott Stepway kivitelben is. Sok újat emiatt már nem lehet róla elmondani. Csak rá tudok kontrázni arra a megállapítására, hogy árát és adott értékeit tekintve még mindig az egyik legjobb ma kapható kisautó. Minket barátnőmmel a legerősebb és legjobban felszerelt változata vitt nyaralni. A szokásos egyhetes teszteknél jóval többet mentünk vele, így elég mély nyomot hagyott. Az üdülés ideje alatt úgy megszerettük, hogy kapott nevet is; családi barátunk után Sándor lett. Sándor amúgy nagyon jó figura, sosem akar a középpontban lenni, de minden jóban benne van. Csupa szív, ott segít, ahol tud és cserébe nem vár sokat, épp mint a fehér dízel Dacia.[BANNER type="1"]

A Dacia Sandero az árához képest igen jó kompromisszum, persze ehhez az is hozzátartozik, hogy mi most a legerősebb és legdrágább dízelváltozatával töltöttünk együtt majd’ egy hetet és közel 1700 kilométert. A Sandero-kínálat királyába is a Renault régi és jól ismert, többször átdolgozott 1.5-ös dCi motorja került, ami nem rossz darab. Amikor az árát összevetettem az azonosan felszerelt és azonos erejű, de csak háromhengeres, dízel Skoda Fabiáéval, akkor a jó egymillió forintos különbségtől földet fogtam. Aztán a használat során apránként megértettem, hogy az amúgy nagyon jó és a Dáciánál igényesebben összerakott Fabia miért kerül többe egy nem rossz használt autó árával. Ezzel nem leminősíteni szeretném a Daciát, csak kár lenne elbagatellizálni a különbséget. Látszik ez a gumikédereken, a lemezek kongásán, az ajtók súlyán, a sejthető anyagvastagságon és a beltér zörejein is. Viszont ezért az árért ezekkel nemcsak lehet, hanem érdemes is együtt élni, mert igazából nem zavaróak a mindennapok során.

Nézzünk mélyen magunkba és tisztázzuk, mire is kell az autó? Én egy csomó mindenről le tudnék mondani a konkrét autóba beszerelt extrák közül is. Ilyen a könnyűfém felni, a hátsó villanyablak, a dizájnosabb(nak szánt) beltér. Semmiképp nem adnám viszont a 75 ezer forintért elérhető 7 colos érintőképernyővel vezérelt navigációs rendszert, amihez csak másik 35 ezer forint a teljes Európa térkép. Ennyi pénzért jól működik a dinamikus léptékváltás is, és minden funkcióját ellátja, egyszóval ügyes. Személy szerint egy ponton fájlaltam tényleg az „olcsó kisautóságot”, az pedig nem más, mint a relatíve gyenge fényszóró. A huzalos lámpaállítással semmi baj nincsen, feltehetőleg az idők végezetéig működni fog, de fényerő lehetne több és a vetített kép is jobb. Vak sötét kell ahhoz, hogy értékelni tudjuk a fényforrást.

A Sanderóban mégis az a legjobb, hogy kellemesen vezethető. A kormánya a ma megszokott átlagoshoz képest kissé nehéznek érződik, de ezzel csak még autószerűbbnek hat. A váltó műanyagos, de pontos, jól megvezetett, nem kellemetlen kapcsolgatni. Ergonómiai szempontból nem a legjobb, hogy a négy elektromos ablakhoz összesen nem több mint négy kapcsoló jutott a spórolás okán. Az első kettő a középkonzol alján van, ez megszokható, de a hátsó kettő a kézifék mögé került. Vezetés közben a sofőr meg ne próbálja azokat nyomkodni. Ez az adottság sem olyan, hogy ne lehetne vele együtt élni, ha meg nem tetszik, akkor marad a hátsó tekerő és 40 ezer forint a zsebben. Jó viszont ülni a Sanderóban, ami az olcsó kisautók mezőnyében nagy szám ma is. Az ülések szövetével nincs baj, nem izzasztóak. Ezt próbáltuk eleget a tűző napon parkoló autóba beszállva, mindezt a 37-38 Celsius fokos horvátországi nappali hőmérsékleten. A székek párnázata jó tömésű, az ülőlapok mérete is kielégítő. Az sem gond, hogy csak magasságban állítható a kormány, mert átlagos testmérettel így is teljesen jól helyet lehet mögötte foglalni.

Autópályán, 130 km/óránál az 1.5 dCi motoros Sandero 2250-es fordulaton utazik, ami egy rendben lévő érték. Elég, ha például a hétgangos automata, 240 lóerős és 17 milliós Volkswagen Passat 2150-es adatát felemlegetjük. Ahhoz viszont, hogy a motor ne forogja magát túl, kompromisszumot kellett kötni. Így lettek a magasabb sebességfokozatok kifejezetten hosszúak. Városi ötvenhez a hármas passzol, 1650-es főtengelyfordulat mellett. Innen viszont már rendesen gyorsíthatnánk is, ha szabadna. Országúton 90 alatt semmi értelme az ötödiknek, ezt viszont a 60 ezer forintos felárat jelentő tempomattal nagyon kellemesen lehet tartani. Érdekesség viszont, hogy az Isztria irányába igencsak sok emelkedővel tarkított autópálya-szakaszon vissza kellett vegyem tőle az irányítást. Nem adott elég nagy gázt, így ötösben nem tudta tartani a 110-115-re belőtt kellemes utazótempót - vádliból mentünk fel a dombra.

A kis Daciát lehetne kritizálni, mert nem annyira kifinomult a futóműve, sem a menetbiztonsági rendszereinek a működése, továbbá erős benne a szél- és a motorzaj is. De komolyan, ha egyszer működésében nincs hiba, akkor minek adnánk többhavi fizetésünket szépészeti dolgokért? Így ahogy van, ez a csomag jó a maga szerénységében. Van alapja a klisészerű megállapításnak, hogy ami ennél több, az már luxus. A slusszpoén meg az a Sanderóban, hogy mivel a közönségkedvenc Dusterben nem ilyen kellemesen semleges, azaz nem ilyen jó az üléspozíció, így a Sandero a ma kapható legtökéletesebb Dacia. A műszakilag vele rokon Loganok nem érhetik utol. Aki stílusban többre vágyik, annak meg nem sokkal több pénzért ott a műterepjárós Stepway. Bár szerintem, ahova azt szívesen beviszi az ember a 207 milliméteres hasmagassággal, ott ez is bőven elmenne a maga 163 milliméterével. Egy murvás mellékúton a sima Sandero is jobban érzi magát, mint valami drága crossover a kötelező alacsony oldalfalú gumikon.

Ha nem lenne elég, hogy kellően jól megy az erősebb dízel Sandero, akkor lelövöm a poént: a fedélzeti számítógépe és a tankolások alapján sem fogyasztott többet 4,7 liternél. Sok szerpentinnel, hegymenettel, teli cuccal és végig bekapcsolt légkondicionálóval ez egy nagyon barátságos érték. Egyértelmű, hogy a második generációs Sandero nagyon ügyesen ki lett találva. Ezt úgy értem, hogy mindenből épp annyit és épp úgy ad, amennyi ma egy új autó esetében az autózás minimumához szükségszerűen kell. Ez a Dacia már nem a tíz évvel ezelőtti sorozatból való. Sőt, más olcsónak szánt modellekhez képest is meglepően kellemes, jól vezethető. Franciaautó-ellenzőknek, Trianont emlegetőknek is melegen ajánlható, mert ezért az árért egyszerűen nincs nála jobb vétel.