Dráma Brüsszelben: lemerült az Ioniq, második helyen a Focus
Keményedik a villanyautók európai versenye: hétfőn már nem tudott elindulni az átépített Citroën AX, Brüsszelben teljesen lemerült a Hyundai Ioniq. Mi a második helyen állunk a Focusszal.
Megy a taktikázás, mi az inkább többszöri megállásra, de arra játszunk, hogy nehogy töltés nélkül maradjunk, úgy lehet ugyanis nagyon sok időt veszíteni
Kegyetlenül megváltozott az eTour sorrendje. Hagyjuk is a Teslák C0 kategóriáját, amiben őszintén szólva, nincs sok kihívás - legalábbis Európa nyugatabbi felén. Hiszen ha valaki csupán az itinert beírta, az autó megadja neki, hogy mely Tesla Supercharger állomásokon kell megállnia. A C2 kategória azonban izgalmasabb, még úgy is, hogy a felső limitjét éppen súroló Renault Zoe megkérdőjelezhetetlenül vezet. Az összesítettben az első két napon másodikként végző Citroën AX azonban hétfőn már nem tudott elindulni, amivel mi rögtön a harmadik helyre jutottunk fel.[BANNER type="1"]
Brüsszelbe nálunk gyorsabban ért a Hyundai Ioniq, ám töltés nélkül ott ragadt
Harmadikként futottunk be a Renault Zoe és a Hyundai Ioniq után a brüsszeli Atomiumhoz, ám míg a Zoe a 229 kilométeres utat gond nélkül teljesítette, s utána is csak egy 10 perces töltésre volt szüksége, hogy az egész nap 365 kilométeres távját kényelmesen letudja. Az Ioniq azonban 3 kilométeres hatótávval, már csökkentett üzemmódban gurult be Brüsszelbe. Ott egyébként magunk is megpróbáltunk tölteni, de nem működött a CCS töltő, ellenben a töltőoszlopnál legalább összefutottunk az épp Byd E6-ját töltő taxissal. Mint mondta, nem tartja jó autónak, de ez a munkaeszköze. Annak megfelelő, bár nem tűnik egy nagy boltnak, hogy akkuja csak 4-5 óra alatt telíthető, és csupán 200 kilométer körüli hatótávot ad.
Brüsszelben nem tudtunk villámtölteni, ellenben összefutottunk egy helyi emissziómentes taxissal, Byd E6-ot hajt. Tágas, de csak AC töltést fogadó utasszállító. Cserélte volna a Focusra, de nem adtuk
Sok hely, olcsó anyagok a Byd belsejében, a taxis szerint nem nevezhető autónak
Ahogyan mi, úgy az Ioniq sem tudott villámtölteni Brüsszelben. Először konnektorról szedett össze annyi szuflát, hogy azzal egy közepes teljesítményű Type2-csatlakozós oszlophoz jusson, a mai napja azonban elúszott, illetve úgy néz ki, hogy a miénknél jobb összesített helye is. A verseny tehát kezd egyre izgalmasabb lenni. Sajnos látszik, hogy a töltők nem feltétlenül működnek. A szervezőkkel a Focusszal mentünk el este egy közeli CCS töltőt kipróbálni, hogy az vajon jó lesz-e az Ioniq feltöltésére. Nem lesz jó, a Focus töltésébe is belefagyott, távolról megpróbálták újraindítani, de nem jutottak vele semmire. Az Ioniq kapcsán egyelőre nem tudni, hogy reggelre fel fog-e töltődni, mi is buktunk némi hatótávot és persze töltési időt, így hajnali 5:30 helyett csak 7:40-re lesz feltöltődve a Focus - nem kicsit jó, hogy mindez, illetve a töltés állapota online ellenőrizhető. Ami pedig a taktikánkat illeti: úgy terveztük meg az összes villámtöltést, hogy ha a következő kinézett helyen nem tudnánk tölteni, akkor is legyen elég szuflánk az az utáni állomás eléréséhez - így nem okozott problémát, hogy Brüsszelben nem volt a barátunk a töltő. A mai - töltőellenőrzéssel mintegy 400 kilométeres - távot két közbenső villámtöltéssel tudtuk le. Mindkét esetben 20-20 percet töltöttünk, annyit, amennyit amúgy sem árt időnként pihenéssel, felfrissüléssel tölteni hosszabb utazások során.
Igencsak nagy segítség a Focus Electric esetén alapáron járó Sync 3 rendszerű, dugó- és sávinformációval is segítő navigáció, nem kell mást használjunk
A hétfő esti célpont amúgy az Eindhoveni Műszaki Egyetemen volt. Láthattunk egy-két autóipari fejlesztést tőlük - például önvezető technológiás Toyota Priust, moduláris akkumulátoros elektromos speedmotort, és nem utolsó sorban a világ első újrahasznosított panelekből előállított moduláris autóját. Ma irány vissza Németországba, a cél Hannover mellett, Celle városában lesz, 420 kilométer áll előttünk.
Bár Type2 töltő szép számmal található Hollandiában CHAdeMO és CCS villámtöltő már nincs sok, ami van, az sem mindig működik. Út közben az autópálya mellett tudtunk tölteni, este a lemerült Ioniq számára kerestünk, a Tesla Supercharger állomása mellé telepített azonban csak AC töltést tudott adni
Tovább az eTour sorozat további cikkeihez. [hirdetescimke] Töltőpartnerünk a Schneider Electric, vezetéstechnikai partnerünk a Groupama Tanpálya[/url].