Cikk2021. 10. 24.
Egy EV startup mentheti meg a SsangYongot a csődtől?
Miután az indiai Mahindra már nem lát fantáziát az anyagi gondokkal küzdő SsangYong megmentésében, új jelentkezők léptek a porondra, akik közül gyorsan ki is került a győztes. A főként elektromos buszairól ismert Edison Motors veszi meg a koreai céget.
Betumeret18 px
Amilyen jó az új Rexton terepen, kár lenne érte: szerencsére úgy néz ki, hogy megmenekül a márka
amely 100 kWh kapacitású akkucsomagjának és három villanymotorjának hála 2,5 másodperces 0-100 idővel és 800 kilométeres hatótávval rendelkezne.
Emellé persze olcsóbb modelleket is gyártanának, sőt, hallgatva az új idők szavára természetesen crossoverben is gondolkoznak, amihez komoly segítség lehetne a SsangYong alkalmazottak tapasztalata.Eddig főként villanybuszokban utazott a cég, de a tervek sokkal nagyratörőbbek ennél (Fotó: Edison Motors)