Cikk2021. 10. 26.

Egyre súlyosabb az AdBlue hiány, betárazni mégsem érdemes!

Több hazai kúton sem tudnak AdBlue folyadékot adni, de ettől nem az autósok lesznek komoly bajban. A teherfuvarozást és a mezőgazdaságot sokkal inkább érinti a probléma, ugyanis a személyautók sokkal ritkábban igényelnek újratöltést.

Néhány napja számoltunk be az AdBlue hiányról, aminek fő oka, hogy több európai gyárban leálltak a termeléssel, vagy csak nagyon keveset állítanak elő az adalékanyagból. A probléma hátterében a földgáz világpiaci árának jelentős drágulása áll, ez ugyanis elengedhetetlen a folyadék előállításához. Erre jött rá egy felvásárlási láz is, amelynek során olyanok is betáraztak, akiknek nem kellett volna, ugyanis az autójuk nagy valószínűséggel utántöltés nélkül fogja kibírni a hiányhelyzet megszűnéséig. A személyautóknak ugyanis nincs szüksége napi- vagy heti rendszerességű utántöltésre, ellenben a teherautókkal, kamionokkal és mezőgazdasági gépekkel. [BANNER type="1"] Ha pedig ezekből a hatalmas járművekből fogy el az adalék, akkor vége a játéknak, egy korábbi, kamionokkal foglalkozó cikkünkben is kifejtettük, hogy ezek hordják az árut a boltokba, az üzemanyagot a kutakra, az alapanyagokat az élelmiszerekhez, az alkatrészeket a gyárakba, lényegében mindent.

Hazánkban körülbelül 33 ezer teherautót érint a probléma, a MOL éppen ezért október 25. óta korlátozza az egy fő által elvihető mennyiséget: tankba töltve maximum 100 liter, kannás kiszerelésben maximum kettő vihető.

Közleményükben ezt a következőkkel indokolták: "A közép-európai műtrágyagyárak az elszálló földgázárak hatására erősen korlátozzák, több esetben le is állították már a gyártásukat. A visszafogott termelés következtében az elmúlt hetekben AdBlue ellátási problémák tapasztalhatóak a piacon és a helyzet várhatóan tovább fog romlani." Ha elfogy az adalék az ezt igényló dízelekből, attól még elméletben működőképes marad az autó, "csak" a környezetvédelmi normáját nem fogja tudni teljesíteni. Emiatt néhány figyelmeztetés után az elektronika letiltja a motor működését. A Sonline, avagy Somogy Megye netes hírportálja helyi szinten is foglalkozott a problémával, de ettől még valószínűleg nem csak az adott megyében igaz, amiről írnak. Cikkükben kitértek többek között arra is, hogy a helyi kutak jelentős részén már most sincs az adalékanyagból. Helyi vállalkozókat is megkérdeztek, akik a hiánynak hála veszélyben látják a megélhetésüket, mert ha nem találnak AdBlue folyadékot záros határidőn belül, akkor nem fogják tudni használni a munkavégzéshez elengedhetetlen járműveiket. Ahol még kapható az adalékanyag, ott valószínűleg jóval drágább a megszokottnál, illetve mennyiségi korlátozás vonatkozhat rá. Ezekkel az intézkedésekkel a további betárazás ellen védekeznek az árusítóhelyek.

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy - főleg személyautósként - nem célszerű felhalmozni a folyadékot, mert lényegében az autózás és az evés közül választ rosszul, aki a munkaeszközök elől viszi el, akár teljesen feleslegesen a jelenleg meglévő készleteket.

Mivel globális a probléma, és mindenkit érint, ezért valamilyen módon folytatódnia kell az előállításnak, ha máshogy nem, akkor jóval drágábban, ami pedig az előállított és szállított termékek árán fog meglátszani. Magánszemélyként a legjobb amit tehetünk, hogy csak annyit vásárolunk a folyadékból, amennyire tényleg szükségünk van, és reménykedünk, hogy hamarosan születik valamilyen formájú megoldás a problémára.