Hirdetés
Mobil Banner (300x250)
Cikk2014. 12. 10.

Feketén-fehéren is megosztó. Nissan Juke teszt

Négy év után megújult a Nissan Juke. Úgy lett más, hogy ez alig látszik rajta, ám minden téren fejlődött. A legtakarékosabb verziót teszteltük.

Feketén-fehéren is megosztó. Nissan Juke teszt
Sikerszéria. Bár csak a 2011-es modellévtől készül a Nissan a Juke, ez valójában 2010 augusztusi gyártásba kerülést jelent. Azóta több mint 500 000 példányban kelt el. Badarság lenne azt mondani, hogy ez volt az első kisautó alapú crossover, hiszen ott volt a szenzációsan jó, de nem ennyire meghökkentő külsejű Toyota Urban Cruiser, ami messze nem szólt ekkorát. A Juke viszont robbant, sikerszéria lett, s a Nissan ennek megfelelően el is sunnyogta az iparágban szinte kötelező hároméves modellfrissítést. Idén azonban már nem lehetett tovább várni, eljött a ráncfelvarrás ideje, ami hozza is a kötelezőket, ám a Juke alapvető fizimiskája érintetlenül maradt.[BANNER type="1"]
Változások. Elöl már nem kerek légbeömlő-soros, hanem szögletesebb a lökhárító alsó része, új a ködfényszóró és a másik két első lámpa is. A legfelső egy kis kitüremkedést kapott. Praktikus, ugyanakkor megszokást igénylő, hogy az utastérből látjuk a lámpák tetejét. Lehet tudni, hogy ott, pontosabban 20 centivel előrébb az autó orra. A parkolásban persze nem csak ilyen mankó segíthet. Opcióként elérhető a Nissan négykamerás körpanorámája is, az előre, oldalra és hátra is látó varázsszem, ami szoftveres ügyességgel felülnézeti képet is képes adni. Ha valamivel, akkor ezzel gyerekjáték a parkolás, a Nissan nem is fárasztja magát és a sofőrt parkolóasszisztenssel. Újdonság az ugyancsak a kamerákra épülő aktív biztonsági pajzs is: sávelhagyás-jelzővel, holttérszenzorral és parkolás közben mozgó tárgyakra, pontosabban inkább élőlényekre figyelmeztetéssel.
Fenékre gyúrt. Hátul is más a lökhárító, más a lámpa, de a legnagyobb újdonság, hogy a csomagtér álpadlója a padlóra küldhető, ezzel a csellel pedig 40%-kal, 354 literesre nőtt a csomagtér. Üléshajtáshoz persze visszarakhatjuk az ajtónyílás magasságába, hogy küszöb- és lépcsőmentes rakteret kapjunk. Vannak új színek a karosszériára, kötelező elemként megjelentek a színes külső tartozékok. Az új 18 colos alufelni küllőszínei, a lökhárítók betétei és a tükörházak fényezése is variálható, meg az utastérben az ajtókárpit-betétek és a váltókar körüli műanyag színe is ízlés szerint választható.
Kétszínű. A fekete tesztautó fehér kiegészítőket kapott - kontrasztos, ahogyan a Juke is megosztó. Sokan rajonganak érte, sokan nem értik, hogy miért ilyen egyedi a formája. Viszont azok számára sem feltétlen riasztó, akik külsőre nem szeretnek bele. Mert a Juke egészen egyszerűen jó autó. Ha kívülről nem csodáljuk, belülről akkor is korrekt. Oké, azt le kell szögezni, hogy ez egy kisautó, annak megfelelően korlátozott a helykínálata, kivétel nélkül kemény a plasztikvilága. Viszont az új, velúrszerű kárpitos, módosított ülések jól tartanak, az átlagosnál magasabb pozíciójukkal jó kilátást és kényelmes ki-beszállást adnak. Egészen közvetlen, egészen jó visszajelzésű a kormány, teljesen korrekt az elöl hűtött, hátul tömör tárcsás fékrendszer, nincs gond a hatsebességes váltó kapcsolhatóságával.
Elnyújtott áttételek. Furcsa azonban, hogy a már korábban módosított, 110 lóerősre és 260 Nm nyomatékúra izmosított 1.5 dCi-hez hosszú áttételeket raktak. Olyannyira, hogy a városi 50 km/óránál az elektronika még javában csak a harmadik fokozatot javasolja. Ez inkább fura, mint zavaró, ugyanis mindig jó nyomatékkal, gázpedáltaposásra erőteljes gyorsítással autózhatunk, ha pedig nem nyomjuk annyira, akkor voltaképp takarékosan is. Az autópályás 130 km/óra 2600 1/perc fordulat körül futható - ugyancsak kellő erőtartalékkal. Ez kellemes, a zajszint alacsony, de a motor hangja egy kicsit brummogós. A járáskultúra viszont jó, rezonancia nemigen érződik, a stop-start is egészen gyors. Ez, a gázolajos Juke elvileg 4 literes vegyes fogyasztást kellene hozzon - természetesen a kínálat legtakarékosabbja a szívó és turbós benzinesek között. A gyakorlat persze nem ennyire jó fogyasztási értéket produkált, a téli teszt a fedélzeti számítógép szerint 6,2, tankolás alapján 6,5 l/100 km vegyes fogyasztást hozott zömében városi használattal. Voltaképp ez sem rossz, de azért nem az igazi. Kompenzál. Ha a fogyasztás, legalábbis a teszt szerinti, egy kicsit negatív meglepetés, akkor a rugózási komfort rögtön egyenlít: még a 18 colos, 225/45 R18-as abroncsokat hordó alufelnikkel is egészen jó a csillapítás az elöl MacPherson, hátul hagyományosnak számító csatolt lengőkaros futóművel. Az összkerekes csúcsgép hátul is függetlent kap, a dízel viszont csakis fronthajtású lehet, az intelligens összkerékhajtás ugyanis az 1.6 DIG-T csúcsmotor kiváltsága.
Mérlegen. A Juke is egészen vonzó autó lehet. Ráadásul nemcsak annak, aki beleszeret a formájába, hanem annak is, aki valami egyedi, jól vezethető kisautót keres. Az ára persze nem kisautós, crossoveres, a földtől némileg elrugaszkodott, emeltebb autók között kedvező. Akciósan legolcsóbban 3,75 millió forintért lehet új Juke-ba ülni, a már turbómotoros, a tesztautóhoz hasonlóan Acenta felszereltségű benzines 4,475 millió forint. Ahhoz képest bő félmillió forint felár a dízel, még néhány százezer forint a „perszonalizáció”, és a sofőrsegédeket is adó kamerarendszer, valamint a magyar navigáció. Ja, és 240 000 forintért immár nyitható panorámatető is kérhető. ESP, TPMS, 6 légzsák, LED menetfény alapból van. A klíma csak a második feleszereltség-lépcsőtől jár, a harmadiknál már elektromos vezérléssel, Bluetooth kihangosító és zeneátjátszás, valamint tempomat társaságában. Nem rossz csomag ez, de csak akkor, ha a forma bejön, ha mosolyogva tudunk az autóra nézni. A dízelt pedig erősen meg kell gondolni. Nem biztos, hogy megéri, a sokat autózóknak persze feltétlenül. Vásárlás előtt számolni, és persze alkudozni is érdemes, mert a tapasztalatok szerint még az akciós árakból is lehet faragni.