Hirdetés
Mobil Banner (300x250)
Cikk2023. 08. 03.

Gázolajjal igazán isteni a CX-60!

Az utóbbi évek talán legjobb soros hathengeres motorját próbáltuk egy olyan autóban, amilyennek lennie kellene a modern prémum-SUV szegmensnek. Lehet ezt még tovább fokozni?

Gázolajjal igazán isteni a CX-60!
Régen talált már be nálam ennyire autó, mint ez a Mazda. Tagadhatatlan, hogy feleslegesen nagy, ám ezen kívül minden részletét olyanra faragták a mérnökök és dizájnerek, hogy a hosszú utakra kényelmes, tágas és takarékos legyen. Mindemellé visszafogottan bánik a modern technikával, mégsem érződik régimódinak vagy elmaradottnak, helyette ügyesen integrálja a jelent a múlt hagyományaiba. Mindez már-már marketing bullshitnek is hangozhat, pedig nem az, és ezt be is bizonyítom az elkövetkező néhány bekezdésben. [BANNER type="1"] A szokásos séma szerint a méretekkel kezdeném a sort, ám nem csak a számok szintjén, mert azok alapján aligha realizálódik bárkiben, hogy ez mennyivel nagyobb mint a CX-5. Érdemes a Mazda szalonban odaállni melléjük és összehasonlítani a méreteket, mert ég és föld a kettő. Az első sorba beülve már valamelyest kevésbé érződik a hatalmas terjedelem, a sofőrt és az utast ugyanis jól körbeveszik a berendezési tárgyak. Így leginkább a látványosan elnyújtott műszerfalról és a melletted ülő utas távolságáról észrevehető a terebélyes tér. Köztetek a hatalmas, kétfelé nyíló tetővel és korrekt tárolóval ellátott kartámasz, illetve az automataváltó klasszikus karja tölti ki a teret a Mazda kiváló infotainment vezérlőjével együtt, amely tökéletesen kézre áll. A sofőr előtt egy 12,3 colos, teljesen digitális műszeregység-kijelző párosul a szélvédőre vetített adatokkal, míg a műszerfal közepén egy szintén 12,3 colos infotainment kijelző áll rendelkezésre. [BANNER type="2"] Az utastér anyagminőségére mindenképp megéri kitérni: elöl és hátul is zseniális a végeredmény: a szövet, a bőr, a fa és a minőségi műanyagok változatos palettáját felsorakoztatva lényegében mindenhol kiváló felületeket tapinthatsz, mindez pedig látvány terén sem utolsó. A műszerfal széleire került álló formátumú szellőzőnyílás az egyetlen pont, ahol a dizájn az ésszerűség rovására ment, ezt én nem tudtam magamnak úgy beállítani, hogy elég alacsonyra fújja a levegőt. Ezen kívül azonban minden ergonomikus, az összes gomb hibátlan helyre került és tökéletesen alkalmazkodnak a részletek az emberi test sajátosságaihoz, ami manapság nem szokott az összes gyártónak sikerülni. A fent részletezett csomag hátul is kellő mennyiségű hellyel társul, ahová nem csak szellőzők és villanyablakok jutottak a panorámatető hátsó harmadán túl, hanem fűthető ülések és pohártartós kartámasz is. Elöl azonban teljesen elektromosak a fotelek és a fűtés mellé szellőztetést is kaptak, illetve ez a két pozíció saját klímazónával is rendelkezik. Az alapesetben 570 literes csomagtartóban azonban nincs két extra ülés, ilyet felárért sem tud az autó, és ez így van rendjén. [BANNER type="3"] Az igazi érdekességet azonban az autó másik oldalán kell keresni, a gépháztető alatt. Itt ugyanis valami olyat vállalt be a Mazda, amihez kell bátorság rendesen 2023-ban, amikor úton-útfélen, okkal és ok nélkül egyaránt divat köpködni a dízelre. Ez a hosszában elhelyezett, teljesen új fejlesztésű, 3,3 literes erőforrás azonban minden kételkedőt meggyőzhet. Dízel létére a legdrágább selyem finomságával jár, gyönyörű, hathengeres orgánummal kényeztet és az alapvetően hátsókerék-meghajtásos platform, illetve a lehető leghátrább tolt motor adta kiváló súlyelosztás miatt éppen eléggé játékos is. Nyilván nem egy drift-szörnyeteg a maga 1,9 tonnájával és a puha, mindenen átlibbenő futóművével, de képes megmozdítani a fenekét. Számomra azonban a valódi hibridrendszer hiánya a legnagyobb pozitívum. Így ugyanis még egy igazi, régivágású hajtásnak érződik az egész, valódi váltásokkal, valódi hanggal, valódi élménnyel. Mindeközben azonban a lágy hibrid rendszer egyensúlya is nagyon a helyén van, ez már nem csak egy jó start-stop, hanem egy rendszeresen vitorlázó, a motort szinte észrevétlenül ki és bekapcsoló, illetve a megfelelő pillanatokban akár 150 newtonméter feletti erővel rásegítő rendszer, amellyel a dinamikus városi fogyasztás is 8 liter környékére szorítható le. Ez az érték autópályán, 130 km/órára állított tempomattal 6 liter környékén mozog, míg országúton még akár 5 liter alá is eshet. Ehhez a teljesítményhez, mérethez és kényelemhez kimondottan költséghatékony fogyasztás ez, ám az igazi spórolás már az autó megvásárlásakor elkezdődik. A 16,34 millió forintot közelítő alapár szinte hihetetlenül kedvező ebben a méretosztályban, ám a Takumi csúcsfelszereltség az erősebbik, összkerékhajtásos dízellel 22,55 millióról indul, míg a Rhodium White gyöngyház fehér fényezéssel, a panorámatetővel és a korrekt Bose hifivel csúcsra extrázott tesztautó is megáll 26,36 millió forintból, ami szintén kedvező a hasonló színvonallal szolgáló, prémium termékként árazott modellek mezőnyében. Ha szereted a kiváló utazóautókat, amelyekkel a takarékos és kényelmes üzem mellet azért néhanapján lehet is menni egy valamire való játszós kört, akkor aligha lesz most ár-érték arányban ennél jobb választás a piacon, legalábbis szerintem.