A Scenic még mindig különleges és futurisztikus az alapáras 20 colos kerekeivel, melyekre nem túl széles, 195 mm-es abroncsok kerülnek
Tavaly a negyedik generációs, 20 colos felnijeivel 2016 őszén debütált Scenic új benzinmotorokat kapott. A Daimlerrel közös
1,33 literes a rövid Scenicben, de
160 lóerős csúcsverziójával még a hosszú és hétüléses verzióban is korrektül teljesített. Idén pedig új dízelek is érkeztek a Scenic palettájára, a korábbi 1,6-oson alapuló 1,7 literes a régóta szolgáló 1.5 dCi-t is nyugdíjazta, így ma ehhez a modellhez csakis az 1,7 literes, immár AdBlue adalékos Blue dCi választható, kétféle, 120 és 150 lóerős erőszinttel.[BANNER type="1"]
A küszöbök és a lökhárítók alsó részei praktikusan fényezetlen műanyaggal borítottak, legalább ilyen hasznos, hogy hátul is van menetfény
A tesztautóba a 120 lóerős alap dízel került, ennek felára 700 ezer forint a 160 lóerős csúcsbenzineshez is. Nyomatékból mindenképp jobb a gázolajos, már a 120 lóerős is 300 Nm nyomatékot ad (szemben a csúcsbenzines 260 newtonméterével). A gázolajos üzemre ma minden eddiginél igazabb, hogy csakis hosszú távú használathoz ajánlott. Az 1,7 literes dízel bemelegedési ideje is hosszú, így városban (10-20 kilométereket megtéve) nem megy 7 liter alá a fogyasztása. Főként ezért, illetve a technikára figyelve fájó csak a lassú bemelegedés, hiszen a motor járásán nem érződik a hideg üzem, s a stop-start elektronika is hamar dolgozni kezd. Viszont az egyértelmű, hogy a dízel Scenic leginkább hosszabb távokon érzi jól magát.
Az Intens szint prémium minőségű belteret ad, a sofőrülés változtatható ülőlapjával különösen komfortos, a head-up display opciós, de a LED-fényszóróval együtt erősen ajánlott extra
Amennyire jók az első ülések, látványos formázásuk ellenére - méretükből adódóan - olyan csenevészek a hátsók, főként középen
Változtatható képű TFT műszerblokk a sofőr előtt, a középső kijelzőn pedig tudományos, de hasznos visszajelzések a takarékos vezetéshez. A közepes kapcsolhatóságú váltó kissé túlzott szélességű és éles peremű, ám változtatható LED-fénnyel bolondított keretet kapott
Igazság szerint már csak azért is, mert akkor jellemzően nem kell piszkálni a kapcsolhatóság kapcsán legfeljebb közepesnek mondható, amúgy jól áttételezett 6 fokozatú kézi váltót. A hatodik kellően hosszú, így az autópályás 130 km/órás utazótempó nagyjából 2100/perces fordulattal, egészen takarékosan, még 6 l/100 km alatt futható. Legalábbis fedélzeti számítógép szerint, ugyanakkor ugyanez a fedélzeti számítógép csupán 6,1 literes átlagfogyasztást mutatott a csaknem 500 kilométeres (zömében autópályán futott, de némi országúti és városi használattal is tarkított) teszten, míg a tankolás 6,6 litert. Igazság szerint egyik sem rossz érték, mert a Scenic érzésre jóval dinamikusabban mozgott, mint amit a gyár szerinti 14,2 másodperces 100-as sprint ígér. Alulról húz, a csúcsnyomaték például már 1750-nél jön, igaz, 3000 fölé sok értelme nincs forgatni a motort, így bizony sokat kell váltani (ezért erősen ajánlott is az 550 000 forintért elérhető EDC, duplakuplungos automata váltó).
Sokat nem mutat magából az új - 1,75 literes - dízel, ami 300 ezer forintnyi extra pénzért lehet 120 helyett 150 lóerős, 300 helyett 340 Nm nyomatékú
A közel három éve ismert negyedik Scenic a motort leszámítva nem hoz újdonságot, elődeihez mérten persze igen. Ez a Scenic már nem elsősorban a praktikus, hanem a divatos családi autó kíván lenni. Hétüléses (hosszított) verziójával persze a nagycsaládosok 2,5 millió forintos vásárlási támogatására is jogosult lesz. Első ülései nem csak látványosan formázottak, igen kényelmesek is, a hátsók ellenben a szélső helyeken is keskenyek, a középső pedig fokozottan csenevész. Sem két gyerekülés, sem két átlagtermetű felnőtt közé nem jó beülni, gyerekülések közé nagyjából nem is lehet - hiába látványosan háromszemélyesre formázott a pad. A családi autó jelleg szembeköpése az erősen befelé dőlő hátsó tetőoszlop is, egy II-es kategóriája gyerekülés fejtámláját felső állásába állítva az már beleér a kárpitba.
Alapból sem kicsi, de akár az első utasülés támlájának ledöntésével is bővíthető a csomagtér
Álpadló segíti az ülésdöntés utáni sík rakteret, ami az első támladöntéssel több mint 2 méter hosszú tárgyakat is fogadhat
Persze ez csak azokat zavarja, akik ismerték a korábbi Scenic generációkat, akik ma egy divatos crossoverként néznek rá, egy vonzó, futurisztikus, családi használatra is egész praktikus autót láthatnak benne. Hátsó ülései tologathatók, a támlák dőlése (nagyon kis mértékben) ott is szabályozható, pakolóhely ebben is egész sok van (persze messze nem annyi, mint az elődökben), csomagtere nagy, ülésdöntés nélkül is 572, (lefelé elektromos) ülésdöntéssel több mint 1500 liter. Ja és még változtatható színű LED hangulatfény és menetmódválasztó, valamint azzal változó 7 colos színes (TFT) műszerblokk is említhető. Fontosabb persze, hogy az automata reflektoros LED fényszóró elemi fényerejű és abban segít, amiben a dízel Scenic kifejezetten jó: a hosszú távú, akár éjszakába nyúló utazásban, amiben egyébként a stabil és a 20 colos felnikkel is kényelmes futómű is partner.
Stabilan fut a Scenic, kerékjáratait alaposan kibélelték, de így is a gördülési zaj a leginkább meghatározó, autópályán pedig hozzá még a tükrök felőli szélzaj is jelentkezik, a motor nagyon csendes
Ha a célcsoportot keresi valaki, a Scenic dízelmotorral, akár a belépő 120 lóerőssel is a sokat utazó, a magas üléspozíciót és a nagy ablakfelületet, azaz a jó kilátást preferáló, ám legfeljebb 4 fős családok autója. Nem olcsón persze, 7 599 000 forint az "alap", de már elég jó felszereltségű Zen verzió ára a dízelből, míg a szinte fullextrás Intens tesztautó 8 349 000 forintról startol, a konkrét példány pedig a gyöngyházfehér metálfénnyel és LED fényszórókkal, valamint színes head-up display-jel 8,84 millió forint lenne listaáron. Persze kedvezmény a Renault-nál is bőven van, most éppen 400 ezer forintot húznak le az alapárból, 200 ezret az extrákéból, hogy még versenyképesebb legyen a portéka.
Jelentős ablakfelületeivel előre és oldalra ma is nagyon jó kilátást ad a Scenic, hátrafelé jól jönnek a segédek