Kinek ne érne meg húszezer forintot egy új és jó kormány?
Legyen gyári, vagy legyen inkább egyedi? Mindkettőre van lehetőség, és egy „húszasért” bárki új, igencsak jó kormányt kaphat.

Mikulás napján jelent meg a sokat futott, de viszonylag fiatal Renault Laguna Grandtourt bemutató használttesztünk, amelyben említettük, hogy kormánya erősen kopott. Elkísértük és megnéztük, miként kap új bőrkárpitot
Percek alatt kerül ki a ma megszokott légzsákos kormánykerék is
December végén ugyanoda mentünk a Lagunával, ahol az MX-5 kormánykerekét is csináltatta kollégánk. Reklám, de leírjuk, a kecskeméti Fell-ser Kft-hez. A kecskeméti műhely egy kisebbfajta csoda. Egy kertes ház udvarán lévő apró családi vállalkozás, illetve több annál. Egy igazi manufaktúra, ami már Európa legtöbb autógyártója számára is készített bőrkormányokat, folyamatosan gyárt a motorsportban alkalmazott egyedi kormánykerekeket (túlnyomórészt külföldre), illetve bármilyen, akár műanyag, vagy megkopott bőrkormányos autóhoz csinál a gyárival egyező új, vagy akár egyedi bevonatot. Lehet válogatni a színek közül - a bőröknél és a cérnáknál is, lehet kérni perforált vagy hagyományos bőrt, ami természetesen nem csak a kormánykerékre, a váltógombra, illetve a váltószoknyára is kerülhet.
A munka első lépései a bontási munkálatok, minden műanyag elem, kapcsoló, ha van gyári bőrhuzat, az is lekerül a volánról
Gyári szivacsozásától is megválik az új kárpit felrakása előtt a kormány
Miután a gyári bőr lekerült, illetve amíg az új részek kivágásra kerülnek, addig a bőrözendő felület is előkészítésre kerül. A kormánykerékről minden puha réteget, az esetlegesen ráragasztott szivacsozást is letisztítják, ez a Renault kormánya esetén komoly munka volt, a gyárilag rárakott réteg ugyanis csak szakadva, darabokban, végül csiszolással jött le. Az utolsó lépés természetesen a zsírtalanítás, de erősen kopott kormányoknál akár a hiányok pótlására is szükség lehet. A bőr alá – és a kemény műanyagkarima közé – puha réteg, egy velúros anyag kerül. A kormánykerékre azt ragasztják, arra pedig a bőrt.
A leszedett, kifektetve kopását fokozottan mutató kárpit sablonként szolgál az újhoz
Amikor a volán előkészítése, illetve a rákerülő bőrrészek már készen vannak, következik a modellezés, azaz a felvarrandó bőrök illesztési próbája. A fölösleges részeket ekkor vágják le (erre leginkább a korábban nem bőrözött kormányoknál van szükség). Majd jön az élezőgép bevetése, mellyel az ívközi, tehát a karimára merőleges illesztéseknél összetűzendő bőrszéleket harmadolják, negyedelik az esztétikus illesztések érdekében. A karima hátuljánál összevarrandó bőrszéleket gépi varrással zárják le, majd következik a széltűzés. Talán ez a munka leglátványosabb része: a volánra felragasztott, fércelt szélű kárpitot minden második öltésbe öltve kézzel feszítik, illetve varrják fel. Mindezt olyan tempóval, hogy szemmel is nehéz követni. Végül természetesen a varrásvégeket megerősítik, és még egyszer ellenőrzik az öltéseket és az illesztéseket. Az utolsó fázis a vasalás: a már kész kormányra hőlégfúvóval feszül fel a bőrhuzat, eltűnnek az apró ráncok. Ezt követően még némi kozmetika következhet, ha például került egy kis ragasztó a külső felületre is. Óvatos hevítéssel az is lejön.
Velúrból új szivacsozást kap a kormány, rá pedig a gyáritól eltérő vagy akár azzal egyező színű, perforált, vagy hagyományos bőr is kerülhet
Miként azt magunk is láthattuk, 2, de teljes biztonsággal talán inkább 3 óra alatt valóban el tud készülni egy kormánykerék, a munka valóban megvárható. A bőrözés ára nettó 14-17 ezer forint közötti, mi bruttó 19 ezer forintot fizettünk számlával, korrekten, úgy, hogy a munkára 1 év garancia is él, illetve a volánnak nem csak ki-, hanem beszerelése is benne van az árban. Sőt, akciósan a sebességváltó-gomb bőrözése is benne lett volna, ha mondjuk kértük volna. De miért tettük volna, amikor a Lagunáé kopást nem mutató fém. A kormány pedig tényleg olyan lett, mint az új autóban. Pontosan olyan, sokkalta kellemesebb is most azt fogni az amúgy újszerű, csak épp már több mint 170 ezer kilométert futott, s természetesen újkori árának szemtelenül szerény töredékéért vásárolt autóban.
Talán a munka leglátványosabb része a varrás, a széleiknél végigszegett bőröket keresztöltéssel feszítik a karimára. Mindezt villámgyorsan, utóbbit kézzel végezve
Az újítás ára sajnos egy tankolásnyit sem tett ki (mivel a gázolaj ára továbbra is magas, még akkor is, ha szerényebb, mint egy évvel ezelőtt). A gyors és nem drága kezelés pedig ismételten jól mutatja: szemre, tapintásra nem szabad megítélni egy használt autót. Vásárláskor alapos átvizsgálás, a múlt minél alaposabb megismerése ajánlott (ha valakit ennek részletei érdekelnének, lapozza kattintsa Használtautó-vásárlási kisokosunkat).
Mint az új autóé, most ilyen a már több mint 170 ezer kilométert futott, amúgy is jó bőrben lévő Renault Laguna kormánykereke



































































