Cikk2012. 07. 17.
Kompresszorral csavar az új Nissan Note
Háromhengeres benzinmotorokkal, a korábbinál kisautósabb vonalakkal újult meg Japánban a Nissan kisegyterűje.

Betumeret18 px
A második generáció hű maradt a genfi Invitation tanulmány vonalaihoz
E héten Japánban mutatkozott be a Nissan Note mini egyterű második generációja. Az újdonság a 2012-es Genfi Autószalonon prezentált Invitation tanulmány sorozatgyártású változata, formáján már nem sokat alakítottak a koncepcióhoz képest. Ennek köszönhetően az új Note most inkább ferdehátú szuperminis húrokat penget, szemben a korábbi buszlimuzinos hangvétellel.
Jóval több ív és törés, mint az első generáción
Ugyanakkor az autó megtartotta viszonylag magas tetejét, ami garancia lehet a Nissan sajtóanyaga által a "kategóriában megszokott méreteket felülmúlóként" körülírt utastérre. A Note idén ősszel kerül piacra Japánban kétféle - szívó és kompresszoros - 1,2 literes, háromhengeres motorral, következő generációs XTRONIC CVT váltóval, az elsőkerék-hajtású modellek esetében stop-start rendszerrel.
Juke-os lett a műszerfal, a motorok a Micrából ismerősek
Villanyos hangulatú kék háttérfény a műszerfalon, Micrából származó kormánykerék