Majdnem orvos hölgy tulajtól megkímélten - BMW 318d, 2008
Kevés tipikusabb hirdetési szöveg van, mint az orvos hölgy tulajdonostól eladó, megkímélt autó. Esetünkben ez kis híján igaz.

Modern 3-as, a krómkeretes rendszámtáblatartó kényszerből került rá, nem volt más a benzinkúton, mikor lehullott az előző
Ezzel a típusjelzéssel (318d) nem szoktak kérkedni, jól jött a típusmegjelölés nélküli opció
Feltűnésmentes, de éjjel így is meggyőző a sötét oldalfelületre is kiszűrődő xenon ereje
Tágas és kényelmes, szövetes és kézzel állítható
Közel 158 000 kilométer után sem veseköves, baja sosem volt, eddig az egész autón csak felületi sérüléseket kellett kezelgetni
A röhejes, más szemszögből mesés fogyasztási adat nem más, mint 6,3 liter. Városban. Ha pedig kell, akkor 9,3 másodperc alatt van százon, a német autópályán könnyedén tartja a 180 km/h-s utazót, a vége 210. 1,5 tonnát kell elvinnie a kétliteres dízelmotornak, és könnyedén, erőlködés nélkül el is bírja, ha pedig már lendületben van, nyugodtan mondhatjuk rá, hogy rugalmas. A vezetés könnyed érzete - a nevezetes hátsókerék-hajtás által - a kormányzáson is jelentkezik, a kanyarodás, mint minden orrmotoros-hátsókerekes autóban örömteli, pihentető, egyben információkban gazdag tevékenység. Hogy még egy kicsit hizlaljuk a BMW máját, gyorsan megdicsérjük a hatfokozatú manuális váltót, ami simán, de határozottan találja a fokozatokat, a félrekapcsolás réme nem fenyegeti az egyszeri 318d sofőrt.
Alapból 460 liter, teljesen síkba nem dől, de zsákos sílécalagútja nagyon finom
Egyszerűsége miatt szép, a fabetét már-már túlkapásnak hat
Az ominózus "intelligens" sílécalagút hátulról
Helykínálata több mint megfelelő, a hátsó üléseken magas, 185 cm függőleges kiterjedésű sofőr mögött is kényelmesen el lehet férni. Osztott hátsó üléstámlája trükkösen elegánsan, a csomagtérben elhelyezett karokkal dönthető, a támla nem kevésbé exkluzív sílécalagutat rejt: beépített sízsákkal készült, hogy az elpakolást megelőző törlés után még esetleg fennmaradó jég- vagy vízcseppek ne a világos színű kárpitot mocskolják. Natürlich. Az alagút fedlapja elölről széles könyöklő, méghozzá a szövetborításba húzott műanyag benyomásával előcsalogatható 2 darab pohártartóval. Akkor sincs vész, ha hátul hárman ülnek, mindenkinek jut fejtámla és biztonsági öv. A 2005-ben megjelent E90-es széria egyébként 5 csillagot kapott az EuroNCAP-től, a menetbiztonságot tovább fokozza, hogy a sorozatot defekttűrő abroncsokkal szerelték fel, visszafogott, 205/55 R16-os méretben.
És elölről, könyöklőként, pohártartókkal
Felszereltség tekintetében nem sok mindenben szenved hiányt: automata xenon, esőérzékelős ablaktörlők, komfortindex, mindenfele állítható kormánykerék és ülések, tempomat, kétzónás klíma hátul külön hőfokszabályzóval, gombos indítás, multikormány, elektromos, de felfelé nem automata ablakemelők, fabetétek, trükkös pohártartók. A bőr és a navigáció hiányzik, hifiből is biztos kínált komolyabbat a BMW, és még egy elektromos ülésállítást is elviselne a túlkényeztetett újságírófenék. Tárolóhelyekben nem bővelkedik, az első könyöklő fedeles, de nem túl mély, 12 voltos és AUX-csatlakozót magába foglaló rekeszt tartalmaz, hamutartóját aprópénzek töltik ki, s a kettő között is van még egy szappantartónyi mélyedés. Csomagtartója 460 liter, a nyílása nem túl tág, viszont a kerékjáratok felett széltében még kicsit kitágul.
A műszerfal lényeges pontjai szemmagasságban, kikapcsolható menetstabilizáló, pohártartóból van még egy a jobb szélen
Tempomat bal oldalon, a nem kattanó indexkapcsoló alatt
A belsején épp elkezdtek látszani a 4 évi használat nyomai, de még csak kis mértékben - finom kopás a kormányon, valami durvább, kemény tárgy okozhatta horzsolás a kardánalagúton ülő hátsó konzol szélén - amúgy pedig remekül tartja magát belülről. A fényezése már többet látott, kapott menet közben kavicsot, a kertben macskát, gonoszságból kulcsot; első lökhárítóját vonóhorog találta meg: a legtöbbet javították, de a fekete sajnos kényes az ilyesmire. Gyanús zörej, percegés, kattogás, csattogás, susogás viszont nincs, csavarjai, patentjai és egyéb rögzítései ugyanolyan feszesen tartanak, mint 4 évvel ezelőtt, amikor összeillesztették őket. Lehet fújni az árára, lehet nem szeretni a BMW-t, de dőreség lenne azt állítani, hogy hanyagul dolgoznak. Ez is egy jól összerakott, hibátlanul működő, tartós járgány, amiben bőven van még egyszer-kétszer-háromszor ennyi év és kilométer - persze az sem lesz ingyen.
| Hátsó kipufogódob | 112 600 Ft - gyári BMW |
| Olajszűrő | 3140 Ft - Mann |
| Vezérműszíj készlet | láncos motor, kb. 300 ezer km-ig nem lesz gond vele |
| Első féktárcsa | 9300 Ft - Ferodo |
| Hátsó fékbetét | 22 350 Ft - Brembo |
| Hátsó lengéscsillapító | 11 800 Ft/oldal - Monroe Reflex |
| Kuplungszett | 70 200 Ft - LUK |
| Kettős tömegű lendkerék | 167 100 - LUK |
Forrás: ZS+U Kft.
4 éves prémium dízel megkímélten, gyógyszerész hölgy tulajdonostól?
A jövő betegségeit viszont már másnak kell gyógyítania. A 318d ugyanis új gazdát keres, mert jön a downsizing, vagyis az olcsóbb, kisebb autó vásárlása. Ahogy híreinkben szoktuk írni, áráról egyelőre még nincs információnk, de ha valaki kedvet kapott, hogy első és második, majdnem orvos hölgy tulajdonostól vásároljon megkímélt BMW-t, az figyelgesse a hasznaltauto.hu-t, mert hamarosan felbukkan.
Elég alacsony építésű, rossz minőségű, burkolatlan úton vigyázni kell az aljára, részleteit, formavilágát az élek határozzák meg