Más, mint a többi. Peugeot 208 1.2 VTi teszt
A 208-as Peugeot igazából semmiben sem jobb a többi kisautónál. Viszont más, egy kicsit más, ami üdvözlendő. Háromhengeres, 82 lóerős benzinesként teszteltük.
Jellegzetes "nagy" arca lett a 208-nak, viszont más szögekből erősen hasonlít a 207-esre, sőt a 206-os elődre is. Hogy formásabb-e náluk, megítélés kérdése
Nagyobbnak mutatja magát, mint amekkora: 4 méter sincs
Picit tán magas a perem, bővítéskor nem sík a padló. Egyik sem szörnyű hiba
Milyen az ergonómia? Tökéletesnek semmiképp sem nevezhető, mert a minikormányt bajosan tudjuk olyan pozícióba állítani, hogy a.: ne az ölünkben legyen, b.: ne takarja ki az óracsoportot. A váltó viszont kézre esik, a pedálrend megfelelő, s a térdet sem nyomja a középkonzol. Aminek tetején látványos képernyő trónol, de a tesztautóban navigáció nem volt, a képnézegető funkciót meg nem is nagyon értjük: jó az, hogy mondjuk az autópályán fotókat bámul az utasközönség? Nem vagyunk benne egészen biztosak.
Az alap, hogy elöl kényelmes, de az nem, hogy 180 centis magassággal hátul is jól elférni - ugyancsak 180-asok mögött. Középre persze legfeljebb csak gyereket ér ültetni
Minikormány, felárért 7 colos kijelző számtalan funkcióval, ízléses kialakítás
Motorból nem biztos, hogy ez a legjobb választás (tegyük hozzá, a 2-3 hengeres modern kis turbómotorok sem jobbak), míg a váltó sajnos biztos,
hogy messze nem etalon a kategóriában
Amikor már haladunk, nem nagy baj, hogy híján van a rugalmasságnak, s hogy csak úgy 3000-es percenkénti fordulaton mozgatja kellő dinamizmussal az önmagában alig tonna alatti súlyú kocsit, de egy kisautóval zömében városban furikázik az ember. Automata váltó kéne hozzá, de az nincs, csak robotizált, s (az árlistán) csak az 1.6 e-HDi csúcsverzióhoz. Na mindegy, tanulható, szokható vele az együttlét, a mindennapos rohangálás, amiben partner az eltalált rásegítésű kormány és a komfortos (egyszerű, elöl MacPherson, hátul csatolt lengőkaros) futómű. Hogy például egy pilisi szerpentinezés alatt előbbi kevéssé informatívnak, utóbbi billegősnek találtatik, nem annyira lényeges.
Öö, 206. Vagy 207. Vagy 307-308, nem? Nem, hanem 208
Kicsit krómos, kicsit csajos, nagyszájú, elegáns, részletgazdag. A Peugeot-pártiaknak vélhetően bejön, de hogy a többieket megnyeri-e...
Fogyasztás? Elvileg mindössze 4,5 litert eszik az 1.2 VTi 100 km-enként - nos, mi a 6,1 l/100 km-es tesztfogyasztással is elégedettek voltunk. A 208 árát ugyanakkor sokalljuk, mert bár nem drágább az átlagnál, de nem is jobb. Az ötajtós alapár 3 127 000 Ft (1.0 Access, 68 LE), az 1.2-es VTi felára 150 ezer Ft. Az Active-lépcsőért 350 ezret kér a Peugeot. Az a Peugeot, amelynek vásárlói általában messze nem racionális szempontok alapján döntenek, a 208 meg van annyira más, hogy elnyerhesse egyesek kegyeit.