Hirdetés
Mobil Banner (300x250)
Cikk2015. 08. 11.

Milyen dízel kompaktot vehetünk 2 millió alatt?

Ha szeretjük az erősebb dízeleket és megelégszünk egy kompakt mérettel, továbbá nem szeretnénk 2 milliónál többet költeni, akkor ezek közül válogathatunk ma a piacon.

Milyen dízel kompaktot vehetünk 2 millió alatt?

Azok a fiatalok, akik az egyetem vagy főiskola után egy jól menő munkahelyre kerülnek, néhány év alatt félre tudnak tenni 1,5-2 millió forintot, amelyből megvehetik életük első saját autóját. Természetesen nem csak az ifjak jönnek számításba, más korosztálynak is jó választás a kompakt, főként akkor, ha már a gyerekek kirepültek a családi fészekből és többnyire egyedül vagy maximum két fővel autózunk. Egy-két főre viszont elég lehet egy kisebb autó is, azonban a legtöbben mégis a kompaktokat választják, mert azzal négy személlyel is kényelmesen el lehet menni nyaralni a haverokkal vagy a családdal. A csomagterük már kevésbé kompromisszumos, az ötajtós modellek pedig lehajtott hátsó ülésekkel jól pakolhatóak. A 120 lóerős alsó teljesítményhatárt amiatt vettük figyelembe, mert ezekkel a dízelekkel már dinamikusan lehet autózni, könnyű velük az előzés és fogyasztásuk is kedvező értéken marad. Maximum 10 éves, legalább 120 lóerős autókat kerestünk 2 millió forint alatt. A Használtautó.hu keresőjében közel 120 autó felelt meg a fenti kritériumoknak, melyek az alábbi modellekből tevődnek össze.
[BANNER type="1"]
10 év alatti, dízel kompaktok 120 lóerő felett, maximum 2 millióig
Modell Évjárat Óraállás [km] Vételár [Ft]
Alfa Romeo 147 1.9 JTD (120 LE) 2005-
2010
96000-
198 000
1249000-
1 990 000
Alfa Romeo 147 1.9 JTD (150 LE) 2006-
2008
109 000-
158 000
1 198 000-
1 800 000
Audi A3 2.0 PD TDI (140 LE) 2005-
2008
145 000-
188 000
1 599 000-
1 999 000
BMW 118d (122 LE) 2005-
2006
178 000-
180 000
1 849 000-
1 970 000
Chevrolet Lacetti 2.0 D (121 LE) 2007-
2009
516 00-
193 000
999 000-
1 800 000
Fiat Bravo 1.6 Mjet (120 LE) 2007-
2011
68 000-
196 000
1 450 000-
1 998 000
Fiat Bravo 1.9 Mjet (150 LE) 2008 97 000 1 890 000
Fiat Stilo 1.9 JTD (120 LE) 2005-
2007
88 400-
160 000
1 200 000-
1 335 000
Ford Focus 2.0 TDCi (136 LE) 2005-
2006
138 000-
193 000
1 379 000-
1 490 000
Honda Civic 2.2. CTDi (140 LE) 2006-
2007
121 000-
192 000
1 790 000-
1 950 000
Mazda 3 2.0 CD (143 LE) 2007 131 000 1 950 000
Mercedes-Benz A200 CDI (140 LE) 2005-
2006
140 000-
190 000
1 499 000-
1 980 000
Opel Astra H 1.7 CDTI (125 LE) 2008-
2011
155 000-
181 000
1 889 000-
1 990 000
Opel Astra H 1.9 CDTI (120 LE) 2005-
2008
147 000-
179 000
1 299 000-
1 800 000
Opel Astra H 1.9 CDTI (150 LE) 2005-
2008
168 000-
180 000
1 400 000-
1 490 000
Peugeot 307 2.0 Hdi (136 LE) 2005-
2006
116 000-
179 000
1 290 000-
1 700 000
Renault Megane 1.9/2.0 dCi(130-175 LE) 2006-
2007
87 300-
164 000
1 299 000-
1 690 000
SEAT Leon 2.0 PD TDI (140 LE) 2005-
2007
92500-
190000
1599000-
1899000
SEAT Toledo 2.0 PD TDI (140 LE) 2005-
2007
93 000-
192 000
1 200 000-
1 800 000
Skoda Octavia 2.0 PD TDI (140 LE) 2005-
2006
106 000-
199 000
1 599 000-
1 699 000
Suzuki SX4 1.9 DDiS (120 LE) 2006-
2007
120 000-
196 000
1 399 000-
1 545 000
Toyota Auris 2.0 D-4D (126 LE) 2006-
2007
127 000-
181 000
1 899 000-
1 950 000
Toyota Auris 2.2 D-4D (177 LE) 2005 179 000 1 950 000
Volvo S40 2.0 D (136 LE) 2005 144 000-
175 000
1 699 000-
1 830 000
VW Golf 2.0 TDI (140 LE) 2005-
2008
152 000-
196 000
1 499 000-
1 990 000
VW Golf 2.0 TDI GT Sport (170 LE) 2007 175 000 1 990 000


A keresési találatokról összességében elmondható, hogy 2011-nél, azaz 4 évnél fiatalabbat nem találunk ennyiért ebben a szegmensben, az átlag évjárat 2006-os, azaz közel 10 éves autóval kell számolnunk. Futás szempontjából találni néhány példányt, amely 100 ezer km alatti, az átlag azonban e szempontból 155 ezer km. Ez nem kevés, viszont 10 évre vetítve mindössze évi 15 ezer kilométernek felel meg, ami abszolút nem mondható soknak. Maximum 2 milliós plafont szabtunk az áraknak, ennek ellenére találhatunk 1 millió alattit is, az átlag azonban 1,6 millióra adódik, ami nem meglepő. Ez az összeg ugyanis pont megfelel a mai magyar használtautó-piac kínálati átlagárának.

Kínálat szempontjából a dobogós helyezettek: első az Alfa Romeo 147 1.9 JTD, melyet a Fiat Bravo 1.6-1.9 Multijet követ. Harmadik helyen a SEAT Leon és Toledo modelljei állnak kivétel nélkül a 140 lovas 2.0 PD TDI motorokkal. Ezeken a modelleken egy kicsit érdemes elgondolkodni, ugyanis nem a népautó kategóriába tartoznak, ugyanakkor mégis sokat kínálnak belőlük eladásra. A Fiatok kedvelt flottaautók (voltak), emiatt érthető a magas kínálat, az Alfával és SEAT-tal kapcsolatban érdemes körültekintően eljárni. Mivel nagy a kínálat, így ne csapjunk le azonnal az első darabra, mindenképpen érdemes többet megnézni belőlük, hiszen van miből válogatni.

Ha nagyon számít a pénz, akkor a legjobb vétel a Chevrolet Lacetti lehet, igaz ettől az autótól ne várjunk sokat. A-ból B-be elmenni tökéletes, de nagy élményt ne várjunk tőle. Ha több adrenalinra vágyunk, akkor a másik végletnél kell keresni, legalábbis ár szempontjából. Közel a limithez, 2 millió forint körül találunk, 170-180 lóerő körüli dízeleket. Itt csupán néhány típus jöhet szóba, ilyen a VW Golf 2.0 TDI GT Sport 170 lóval, a Toyota Auris 2,2 literes, 177 lovas D-CAT-je vagy a Renault Mégane 173 lóerővel.
Német prémiummárkák is megfordulnak a listában, közülük a legnagyobb számban a Mercedes A-osztály érhető el, amely tavaly a 6. legkedveltebb import modell volt. Találunk még néhány 1-es BMW-t és A3-as Audit, amelyek már komolyabb vezetési élményt nyújtanak. Ha már a jó vezethetőségnél járunk, akkor érdemes megemlíteni a Ford Focust, amely a kompakt kategória egyik legjobbjának bizonyul. Kétliteres, 136 lóerős dízellel már 1,5 millió alatt elérhető. A Focus alapjaira épülő Volvo S40 pedig azoknak lesz jó választás, akiknél a biztonság, meg persze a presztízs is az elsődleges kritériumok között szerepel.

Összességében elmondható, hogy elsősorban csak akkor vegyünk dízelt, ha főként hosszútávon járunk vele. Ha városban napi szinten 5-10 km-eket autózunk, akkor annak következményei, azaz az előjövő hibák orvoslása rövid időn belül komolyan megcsapolhatja a pénztárcánkat. Egy használt dízellel ilyen futásteljesítménynél szintén számolni kell azzal, hogy belátható időn belül rá kell majd költeni egy komolyabb összeget, kivéve, ha biztosan tudjuk azt, hogy a közelmúltban nagyszervizen esett át. Ez többnyire csak akkor lehetséges, ha igazolt szervizmúlttal, ismerőstől vagy ismerős cég flottájából vásárolunk. Nincs persze kizárva, hogy egy kereskedésben rábukkanunk álmaink autójára, amely ezt követően éveken keresztül hűen szolgál majd minket.