Nem aprózta el a dolgoz a német ifo intézet, kőkeményen beleállt a villanyautókba és az azok elterjedését támogatókba
"Az elektromos járművekre átállás csak jelentéktelen mértékben járulhat hozzá a szén-dioxid-kibocsátás csökkentéséhez Németországban" olvasható a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének tanulmányában. Az ifo intézet (ifo Institut - Leibniz-Institut für Wirtschaftsforschung an der Universität München e. V.) közleménye megállapítja, hogy az elektromos járművek forgalomba állítása nem járul hozzá számottevő mértékben a közlekedés szén-dioxid-kibocsátásának csökkentéséhez. Ehelyett a közlekedésben sokkal inkább a földgáz, hidrogén és bio-metán üzemű belsőégésű motorok elterjesztésére kellene helyezni a hangsúlyt - állítják ők. Viszont mint minden tanulmányt, ezt is értve és józan kérdéseket felvetve érdemes olvasni. Tudom, nem én vagyok az első, aki ezt javasolja, ám a belső égésű motorok mellett kardoskodó tanulmányt túl sokan osztották meg ahhoz, hogy ne lenne érdemes minél több vonalon felhívni a figyelmet arra, hogy állításai is nagyjából annyira igazak csak, mint az, hogy a villanyautók zéró emissziósak.
Hiába állítják ugyanis azt, hogy
"Németországban az áramtermelési energia-mixet és az akkumulátorgyártás áramigényét is figyelembe véve az akkumulátor-üzemű teljesen elektromos járművek összesített járulékos szén-dioxid kibocsátása még a legjobb esetben is kissé meghaladja a dízelmotorokét, sőt átlagban magasabb annál.", rögtön fel kell tenni a kérdést: ehhez a dízeleknél a gyári fogyasztási és emissziós adatokkal számoltak vajon? (Igen, azzal!) Utóbbi ugyanis üzemmeleg, gyári állapotú motorra vonatkozik, márpedig a belső égésű motorok köztudottan nem csupán úgy szolgálnak, hogy a lehető legfinomabban fogalmazzak.
A legmodernebb dízelautókkal vetette össze a tanulmány az elektromos autókat, ráadásul a valósnál pesszimistább akkumulátor élettartammal számolva
Az adatokhoz ráadásul nem az idősebb, hanem a ma kapható, már elég erősen szigorított emissziójú autók adatait vették alapul. Az ifo gazdaságkutató intézet jelentése ugyanis a kölni egyetem és a müncheni egyetem már kereskedelmi forgalomban lévő elektromos és modern dízelautókkal végzett konkrét kísérleteire és számításaira alapuló tanulmányát idézi. A tanulmány az akkumulátorgyártás áramigénye mellett figyelembe vette az alternatív energiahordozókra épülő áramtermelés szerepét is az elektromos járművek összesített szén-dioxid-kibocsátásra gyakorolt hatásában. Ugyanakkor itt is jegyezzük meg, hogy az akkumulátortechnika erős fejlődésben van, ahogyan a megújuló energiaforrásokra (például napelem) átállás is, s utóbbihoz akár magunk is hozzájárulhatunk.
A villanyautók emisszióját alapvetően határozza meg, hogy a töltésükre szolgáló áramot miből nyerjük, esetükben el lehet menni a napenergia hasznosítása irányába, amivel rögtön borulnak a mostani számítások
A tanulmány célja persze vélhetően nem a dízelek sztárolása, hanem valami másé. A német számítások arra mutatnak rá, hogy a földgázüzemű autók már a ma rendelkezésre álló technológiával is mintegy harmadával kevesebb szén-dioxidot bocsátanak ki, mint a dízeles járművek. Hosszabb távon mindemellett szerintük is a hidrogén üzemű járművek kínálhatnak további előnyöket azáltal, hogy a hidrogén alkalmas a szél- és naperőművek által csúcsidőben termelt áram "tárolására" és későbbi felhasználására. Érdekes módon a tanulmány is felhívja arra a figyelmet, hogy a termelt, éjszaka kisebb mértékben fogyó áram tárolására egyre inkább szükség van az energiaigény növelésével. De akkor mégis mi a baj a villanyautókkal, amelyek kiválóan tölthetők éjszaka, csupán kellő számú közterületi töltő kell, meg persze az otthoni töltés népszerűsítése. Igen, azzal is, hogy a közterületi legyen fizetős.
Érdemes elfogadni, hogy városi használatra nincs jobb, mint a bemelegedési idővel (és akkor fokozott emisszióval) nem rendelkező, helyi szinten zéró emissziós villanyautónál nincs jobb
Az ifo által idézett tanulmány élesen bírálja azt az uniós jogalkotási gyakorlatot, amely "zéró" szén-dioxid-kibocsátással veszi figyelembe az elektromos autókat az elterjesztésüket ösztönző intézkedésekben. Érvelésük szerint az eljárás azt a benyomást kelti, mintha az elektromos autók nem termelnének szén-dioxidot, holott erről szó sincs. Na igen, de ahol élünk, ahol mozgunk, ott valóban nincs emissziója a villanyautóknak, tehát még akár a gázerőművel termelt árammal töltött villanyautónak is van realitása, ha már a gáz népszerűsítése a cél. Ismét előjön az érv, mely szerint "valójában az elektromos autók gyártása és az akkumulátorok gyártása egyaránt meglehetősen energiaigényes folyamat". Igen, ahogyan minden egyébé, a belső égésű motorok kipufogógázait tisztító részecskeszűrőké is. Vajon ezekkel is kalkulált a tanulmány?
[BANNER type="1"]
A tanulmány szerint a szén-dioxid-kibocsátás tényleges és hatékony csökkentéséhez a hagyományos belsőégésű motorokkal először földgázüzemre, majd később a valóban "zéró" szén-dioxid-mérleggel rendelkező bio-metánra kellene átállni. Igen, köszönjük, egyértelműnek tűnik a gázlobbi, de azért jegyezzük meg, a hőterheléssel sem járó, helyi szinten zéró emissziós autó egyszerű és legjobb hatásfokú hajtásláncával - szerintem legalábbis - sokkalta értelmesebb alternatíva, főként városi használatban. Köszönjük tehát a német tanulmányt, várjuk a brit tudósokét is!