Pályára, aztán múzeumba vele! Renault Mégane R.S. teszt

Az úgy volt, hogy egy Dacia Dusterért megyek. Az összkerekes dízel után elöl kaparó turbós benzinesként. De aztán jött a csavar, s a legnépszerűbb, ár/értékben legjobb szabadidő-autó helyett a másban legjobb Renault Mégane R.S.-t kellett elhoznom az importőrtől. A legjobb fronthajtású szériaautót. A legjobb Mégane-t, a legjobb Renault-t. A Duster 1.2 TCe még várhat. Fülig ért a szám.


[BANNER type="1"]
Fülig még akkor is, ha ez a képeken és a videóban is látható feketeség nem a Nordschleife-rekorder R.S. 275 Trophy, „csak” a normál kivitel, amilyenhez még a facelift előtt külföldön, versenypályán is volt szerencsém. Na jó, itt ez a bitang hot hatch, zord feketéségét piros aero- és dekorelemek oldják, de mit csináljunk vele, hol, hogyan tudjuk kipróbálni? Irány Zsámbék!

A Drivingcamp vezetéstechnikai központ nagy körén, az országúti modulon vagyunk. Csend van, béke, nyugalom, sehol senki, csak mi, a kis stáb, s a lehetőség. Tűz a nap, borzasztó a hőség, forró az aszfalt, forró a Mégane Coupé-alapú R.S. is. A manuális váltó kikukázásával hangyányit buta Clio R.S.-nél kazánnyival forróbb. Forróbb az összes riválisnál is. Még megcsodáljuk házigazdánk durva driftes BMW-it, majd jómagam arra is rácsodálkozom, hogy Albert Péter megkérdi, van-e rutinom. Mondom, van. Oké, de versenyzői is? Kicsit olyan is, igen, gyorsaságiztam anno. Ó, akkor rendben.

Különben bevallom, tartottam ettől a naptól. Tartottam tőle, mivel a Mégane R.S.-t ismerem, többször is vezettem, brutál. A kevés olyan utcai verdák egyike, amiknek nem vészesen túlméretes a Hungaroring. Odavaló. És megfordultam már ezen a zsámbéki „pályán” is, nincs bukótér, szóval nagyon nem árt résen lenni. Ennek megfelelően a vezető instruktor körbevisz lassan egy Hyundai i30-cal, megbeszéljük, hol, merre, meddig, és hajrá.

Ablak résre lehúz, tökéletes Recaro kagylóülés plusz kormány tökéletesre beállít, üzemmód normálból Sportba, majd Race-be, s megyek néhány bemelegítő kört. Az ívek, a féktávok kb. megvannak, s hamar visszajön minden régi emlék, hogy a váltó csöppet tán hosszú utakon, ám a kellő határozottsággal abszolút precízen kapcsolható, és igen, a Cup futóműhöz dukáló sperr, az önzáró differenciálmű egyszerűen uralkodik. Értem ezalatt, hogy ugyan a Mégane R.S. rossz helyen, elöl hajt, mégsincs semmi, de semmi, de semmi, de tényleg semmi gyűlöletes alulkormányzottság. Más néven orrtolás. Másképp gumiradírozás. Megint másképp időveszteség.

Sőt! Sőt, a Mégane R.S. futóműve annyira szenzációsra hangolt, hogy gyönyörűen mozgatható a fenék, de mintha még Race üzemmódban is fogna valamit a menetstabilizáló elektronika… És szenzációs hangolás ide, függőcsapszeges első felfüggesztés oda, némi hajtási befolyást azért érezni a kormányon. Hohó, de hiszen 265 lóerőnk és 360 Nm nyomatékunk van, előbbi percenkénti 5500-nál, utóbbi 3000-es fordulattól. Ez nem szerény teljesítmény, mérnöki művészet lehetett minimalizálni az említett hajtási befolyást.

Százas sprintidő? Kerek 6 mp, míg a végsebesség 254 km/óra. Ezt nem, de poénból a gyorsulást letesztelem, mert az R-Link navigáció és kommunikációs rendszer dolgait is kezelő és mutató R.S. monitor telemetriájából gyorsulási adatok is kinyerhetőek (és későbbi elemzésre ki is menthetőek). Két próbából az egyik 6,1, a másik 6,2 mp-es eredményt hoz, elégedett lehetek és vagyok is. Azzal pláne, ahogy a vörös Brembo (négydugattyús) nyerges fék nem fárad – elöl hűtött 340, hátul 290 mm-es a tárcsa. A gumi a tesztautón 235/35 R19 méretű felettébb jófajta Bridgestone, csak a nyomás magas, de mindegy, nem vadászunk tizedeket, fölösleges állítani.

A biztonságos határokon belül azért meghajtom a gépet, még szép. A tűzijáték 3000 tájékán indul, beszáll a buliba a turbó, s a csippanással előjelzett leszabályzásig nyakizom-edző a lendület. Megérkezik az alapból hiányzó pusztító hangkíséret is, és miután a Drivingcamp hátsó fertályát kanyar plusz liftezősre tervezték, továbbá elpuhultam, elszoktam az efféle erőhatásoktól, s a hőség is büntető, többször meg kell állnom levegőzni, kifújni magam. Az R.S. Monitorból mondjuk a löttyedt testemre támadó G-erőket is megnézhetném, meg ezernyi más adatról is tájékoztat a számítógép ilyen-olyan nyomásoktól a hőmérsékletekig.

És aztán a driftes múlttal bíró Albert Péter is elviszi egy gyors körre a kocsit, és őt is lenyűgözi a Mégane R.S. viselkedése. Igazából beleköthetetlen. Hot hatchként az. És arról nem a Renault tehet, hogy a betonkemény futómű a rettenet magyar közutakon ráz, üt, kényelmetlen. Kissé kényelmetlen még a ki/beszállás is a mélyre eresztett kagyló, a hatalmas ajtó és a messzi biztonsági öv Bermuda-háromszögében, de nincs az az autózásban még manapság is a klasszikus élményt kereső tulaj, aki a komfortra szavazna a parádés menettulajdonságokkal szemben.

A Renault Mégane R.S. egy nagy király élményautó, a legjobb elsőkerekes. Sokat eszik, naná, hogy sokat eszik (stop-startos gyári átlaga 7,5 l/100 km, de ha 12-13 alá mész, el vagy tévedve), és drága, naná, hogy drága (alapára 8 millió forint, minden jósággal 10 körüli). Ha számít: a hétköznapok során hátulról/hátulra ki/beszállni nem kivitelezhetetlen mutatvány, el is férni ott kettecskén. A csomagtér sem apró, 344 literes, s könnyen bővíthető is. Igaz, a nyílása szűk. A kilátás hátra-oldalra korlátozott. És van kétzónás klíma, elöl ülésfűtés, LED-es menetfény, USB, Bluetooth, tolatókamera, kulcs nélküli nyitás, bőrkárpit, Bose hifi, panorámatető akár. Elég sok tárolórekesz, dugifiók a lábtérben. Stop-starttal mérsékelt fogyasztás. Az alapgarancia 5 év/100 ezer km.

Nemsokára, valószínűleg 2016-ban új-új Mégane jön. Kíváncsi vagyok, hogy a divatos zöldcsapdában megmaradhat-e ilyennek, ilyen nyersnek, bárdolatlannak, borostásnak, állatnak az R.S. - nagyon szurkolok. Ha pedig valami lényegin változtatni akar és/vagy kényszerül a Renault, legyen a tömegcsökkentés, az mindig hasznos.