Cikk2018. 11. 19.
Rács mögött a vezér? Botrány a Renault-Nissan körül
Letartóztathatják a Renault-Nissan-Mitsubishi vezérigazgatóját, Carlos Ghosn ellen már hónapok óta vizsgálódtak házon belül, a kirúgását fontolgatják.
Betumeret18 px
Letartóztathatják Carlos Ghosn-t és Greg Kelly-t adócsalás miatt, továbbá mindkettejüket kirúghatják
Carlos Ghosn kétség kívül rendkívül sokat tett azért az utóbbi időszakban, hogy a Nissan talpon maradjon, és a Mitsubishi bevonásával annál sem várhattuk volna máshogy. Ám most kissé megváltoznak a dolgok Japán és a spanyol vezér között, ugyanis letartóztathatják adócsalás miatt. Carlos Ghosn vezérigazgató és Greg Kelly képviselő ellen hónapok óta folytak belsős vizsgálatok, a vádakra pedig bizonyítékokat is találtak.
[BANNER type="1"]
A japán média információi szerint nagyjából 44 millió dollárról, vagyis közel 12,5 milliárd forint jövedelem bejelentéséről feledkezett meg a vezérigazgató, amivel súlyosan megsértette Japán törvényeit. A Nissan közleményében az is szerepel, hogy Ghosn több esetben magáncélra használta a vállalati forrásokat. A Renault-Nissan-Mitsubishi egy közös ülésen tárgyalja át hamarosan a történteket, de a Nissan vezérigazgatója, Hiroto Saikawa már kijelentette, hogy indítványozni fogja Carlos Ghosn és Greg Kelly elbocsátását.