Miként lett nekem Priusom? Elmesélem!

Volt egy impulzus az elmúlt hetekben (erről majd később bővebben), ami alapján arra jutottunk, érdekes lenne elmesélni, hogy ki és miként jutott el mai autójához. Mit keresett, miért, mit talált? Ki is találtuk, hogy összegyűjtünk néhány sztorit, nem csak a szerkesztőségből, hanem a tágabb céges körből is. Még mielőtt egyetlen beszámoló érkezett is volna, én is leírtam gyorsan az épp ma nyíló Genfi Autószalon felé vezető repülőúton, miként jutottam el mai autómig, a Toyota Priusig. Aztán persze olyan hosszas sztorizás lett ebből, hogy ezt inkább egy külön cikkben hozzuk, s rögtön jelezzük, érkeznek még egyéb autóvásárlási történetek.
Közel 5 évvel ezelőtt vettem a Priust. Érdekes, hogy akkor épp nem ilyen autót kerestem, de az is, hogy eléggé azonosultam a modellel, pedig mint eddigi összes autómat, ezt sem kifejezetten magamnak választottam. Az autóvezetést ugyebár egy 1994-ben még messze nem általam vásárolt Daihatsu Cuoréval kezdtem 2001-ben, aztán helyette nem elsősorban az én kényelmem miatt vettük az automata váltós Chevrolet Sparkot 2006-ban, hanem azért, mert egy szerencsés, csak anyagi kárral járó baleset után úgy gondoltam, 70 évesen nem feltétlen előny a váltással és a kuplungolással is bíbelődni. Aztán az élet sajnos úgy hozta, hogy már leginkább csak én vezettem két tesztautó között a Sparkot, amit később első gyermekem érkezése küldött nyugdíjba, már 2012-ben: alig érte át a hátsó biztonsági öv a babahordozót, elöl pedig nem lehetett kikapcsolni a légzsákot, meg amúgy is elég szűk volt mindenképp. Mondjuk a Sparktól sem váltam megy könnyedén. Már több mint 6 hónapos volt a fiam, amikor az élet úgy adta ki, hogy nem volt kéznél egyetlen érdekes használt autó sem tesztre, így aztán írtam róla egy használttesztet. Ha már leírtam jellemzőit, rájöttem, hogy marhára nem ilyen autóra van szükségünk. Pénteken megjelent a cikk, a fotók ott voltak a gépemen, szombat reggel meghirdettem a Használtautón, két óra múlva hívott egy érdeklődő, talán hétfőn vagy kedden találkoztunk, pénteken el is vitte.[BANNER type="1"]
Akkor következett egy bő 2 hónapos időszak, amikor nem volt autóm, s naná, hogy akkor maradt el a legtöbb tesztautó, mert eladták, mert összetörték, stb. Kényelmetlen volt. Akkor is kacérkodtam a Priusszal, amit csak futólag ismertem, nagyjából 100 kilométert mentem még 2007 tájékán egy frissített Prius 2-vel, imádtam. Viszont ekkor 2012-t írtunk, s 8000 euró (2,4 millió forint) alatt nemigen volt Prius 2. Családi autót akartam, akár olyat, amibe beleférnek a nagyszülők is, de túlzottan szigorú megkötéseim nem voltak, leginkább az ár és az igazolható múlt számított, így találtam rá a Hollandiában hirdetett Renault Grand Scenic 1.5 dCi-re. A típust ismertem, szerettem, az autót leinformáltam, de azért kvázi vakon vettem meg; szerencsére nem fürödtem be vele. Két év múlva nem csak a második gyermek érkezett meg a családunkba, az igény is, hogy feleségemnek autó kellene. Nagyjából 1,5 millió forintot tudtunk szánni rá, ennek megfelelően 4500 euróig keresgéltem automata váltós autót. Ha nagyon kell, el tudna vezetni kéziset is, de őt sem terhelném vele. Így aztán Euro 4-es autót kerestem 4500 euróig, automata váltóval, 1,5-1,6 literesnél nem nagyobb motorral. Több hónapig nézegettem a hirdetéseket, - monitoron keresztül – néztem Fiat Pandát, Opel Merivát, Honda Jazzt, de egyik sem adta ki igazán. Majd egy júliusi napon ott volt a Prius 4375 euróért, első tulajtól (persze már kereskedőnél), vezetett szervizkönyvvel, a látogatott márkaszervizből is megerősített történettel. Klappolt, megvettem.
Aztán persze kiderült, hogy feleségemnek kizárólag városi használatra, pláne az akkoriban általa járt néhány kilométeres utakra nem volt a leginkább ideális a Prius, amivel aztán nem is tudott parkolni a szomszéd kerületben talált új munkahelyénél, ahová azt követően ment vissza dolgozni, hogy eredeti munkáltatója a leépítések mellett inkább végkielégítést fizetett neki, mint visszavette. Elkezdett tehát villamossal munkába járni, majd átsétált a szomszéd kerületbe a gyerekeket begyűjteni, s busszal jártak haza. Nyilván nem tragédia, de kissé fura akkor, amikor otthon áll egy autó. Átfordultunk 2016-ba, már ingyenes volt a zöld rendszámos parkolás, miközben a Prius otthon, a Scenic legtöbbször valamelyik importőr parkolójában állt. Egyik nap épp nem az irodából, hanem valahonnan máshonnan, s a megszokott este 6 óra körülinél picivel hamarabb mentem haza, felhívtam, hogy ne vegyem-e fel. „Nem, már a buszmegállóban vagyunk” – kaptam a választ. Aztán valaki azt szűrte le ebből, hogy akkor a 2 és 4 éves gyereket cipelő anyukának viszonylag könnyű lesz kivenni a telefonját a kabátzsebéből. Sikerült is neki. Én pedig arra jutottam: át kell alakítsuk az autóparkot. Ekkor találtam 10 ezer euróért a Peugeot iOnt, amit meg is vettünk. Pont annyi pénzt kellett hozzá kölcsönkérnem, amennyit nagyjából a Scenic és a Prius is ért, bő 1,5 millió forintot.
Először úgy voltam, hogy a Priust adom el, hiszen sokszor jól jöhet egy hétüléses. Aztán végiggondoltam: még többször jó, hogy a Prius városban sokkalta kényelmesebb, tartóssága is ígéretesebb, azt vezeti a feleségem is, ha éppen úgy jön ki a lépés, így a Scenic ment. Én pedig azóta egyre többet járok a Priusszal, s hatalmas öröm, ha két tesztautó között mehetek vele. Amikor úgy van alattam egy autó, hogy nem kell megfotózni, visszavinni, foglalkozni vele. A Prius ugyanis csak teszi a dolgát, na jó, az olajcseréken túl tavaly kellett kapjon egy alváz- és üregvédelmet, idén pedig végre oda is eljutottam, hogy az akkor jelzett, amúgy egy korábbi sérülés javításából eredő küszöbproblémát orvosoltassam. Ugyanakkor mindig meglep, hogy egy már 14. évét taposó autó miként lehet ennyire jó, hiszen még mai mércével is nagyon takarékos és 4,5 méteres hosszával, 2,7 méteres tengelytávjával meglehetősen tágas is, és igen, autópályázásra is tökéletesen alkalmas. Van is rajta egy matrica, hogy ez volt a 2005-ös Év Autója, amivel utólag is nagyon-nagyon egyet tudok érteni. Hogy a Jaguar I-Pace idei győzelmére is ilyen boldogan tekintenek majd vissza a tulajok 14 év múlva, azt majd 2033-ban meglátjuk.