Szemezzen a kerékpárosokkal!

[kepallobal=444804]Akár ilyen apróra is összehajtható egy városi kerékpár[/kepallobal]
A csapból is folyik, hogy a napjainkban folyó fokozott ellenőrzési kampány keretében jelentéktelen, apró-cseprő hiányosságok miatt zaklatják a rendőrök a kerékpárosokat. Legfőképp a kétkerekűek felszerelését ellenőrzik, melyből a lámpa, illetve a hátsó fényvisszaverő prizma valóban nagyon fontos, ám azon már lehet vitázni, hogy a kerekekre szerelt prizma vagy az emberi hanggal helyettesíthető csengő mennyire fontos. A biciklisek fanyalognak az ellenőrzések miatt és fizetik a bírságokat, az autósok pedig jobban örülnének, ha inkább a még zavaróbb közlekedési kihágásokra figyelnének a rendőrök, például arra, hogy miért haladnak a biciklisek ott a főúton, ahol van kerékpárút is, miért hajtanak rá az előlük is elzárt villamossínekre vagy a sokak által félreértett információ miatt szembe mennek az egyirányú utcában. Tavaly január óta ugyanis a kerékpárosok a forgalommal szemben is behajthatnak az utcákba - azt persze már kevesen tudják, hogy csak az esetben, ha ezt külön tábla engedélyezi. A rendőrség azonban a hírek szerint nem a közlekedési kihágásokat keresi, hanem találomra büntet egy-egy hiányzó prizmáért, csengőért.
Megkérdeztük a valaha kerékpáros futárként dolgozó, s ha nem is az utcán tekerve, de ma is e tevékenységgel foglalkozó, a hazai Critical Mass rendezvények szervezőjeként is ismert Kürti Gábort, hogy mi a véleménye az időszakos rendőri ellenőrzésről. Érdekes választ kaptunk, szerinte a legfőbb probléma, hogy időszakos. Így ugyanis a kerékpárosok zaklatásnak élik meg a most időszerű, érdekes módon épp a tömegek kerékpárra ültetését szorgalmazó, „Bringázz a munkába” kampányra időzített razziát. Ha egész évben lenne ellenőrzés, mindenki tudomásul venné, hogy rendesen fel kell szerelni a kerékpárokat, nem lenne téma a kötelező tartozékok hiánya. Ám a kifejezetten a biciklis megmozdulásokra időzített ellenőrzés valóban nem növeli a rendőrök elfogadottságát – a tavalyi Critical Mass rendezvényen épp az annak biztosítására kivezényelt rendőrök vizslatták és büntették az odalátogató bicikliseket. Ez ugyanúgy ellenállást szül, a szabályok visszautasítására szólít sokakat, mint ahogyan az is, hogy itt-ott egészen egyszerűen balesetveszélyes az előírások szerint közlekedni.
Vannak például olyan kerékpárutak, melyeken a rossz útminőség miatt szinte csak komoly, teleszkópos terepkerékpárral lehet végigmenni, országútival pedig inkább a tiltott főútvonal választandó. Nagyon kevés az igazi városi bicikliút, ha a járdát jelölik ki annak, az a gyalogosokra is veszélyes, de a biciklisek sincsenek ott biztonságban, ugyanis a kereszteződésekhez érő autósok alig látják őket. Veszélyeket rejt az olyan úttesten tekerés is, melynek szélén autók parkolnak, hiába írja ugyanis elő a KRESZ, hogy ajtónyitás előtt meg kell győződni arról, hogy nem veszélyes-e, ezt aligha teszi meg bárki is. Ha egy biciklis a nyíló ajtónak csapódik, bizony komoly sérüléseket szerezhet az ajtó élétől. Aki esetleg már pórul járt vagy közeli ismerősével esett meg ilyesmi, az nem fog többet szabályszerűen, az úttesten közlekedni, hanem más lehetőséget fog keresni, bicikliút híján, a járdán vagy, ha van, a villamossínen fog haladni.
Mivel van még néhány olyan kitétel a KRESZ kerékpárosokra vonatkozó szabályaiban, amelyek indokoltsága megkérdőjelezhető (például főútról, kerékpárútról balra kanyarodni tilos, azaz ezen esetekben az úttest kerékpárral nem keresztezhető, le kell szállni róla és gyalog áttolni), a kerékpárosok egy része az előírások helyett hajlamos saját törvényei alapján közlekedni. A profik természetesen a szabályok szerinti közlekedést javasolják. Vannak ugyanakkor javaslataik, hogy miként lehetne használhatóbbá, életközelibbé tenni a közlekedési szabályokat, ezek ma már a minden újonnan eladott biciklihez mellékelt, „Hogyan ne üttessük el magunkat autókkal” című rövid kiadvánnyal az interneten is könnyedén elérhetők. Természetesen nem csak ezt, hanem a „A kerékpárosokra vonatkozó fontosabb KRESZ-szabályok” jegyzetet is érdemes áttanulmányozni a biciklis közlekedési szokások megértéséhez. Még az esetben is, ha valakinek esze ágában sincs kétkerekűre ülni. Ezek megismerésével ugyanis jobban kiszámíthatóvá válik a biciklisek közlekedése. Rájöhet minden autós, hogy a biciklistákkal fokozottan keresni kell a szemkontaktust, velük ugyanis legtöbbször nagyon könnyedén létesíthető és rögtön kiszámíthatóvá válik viselkedésük.
A legjobb megoldás természetesen az, ha az autósok is bicikliznek néha. Egyrészt így érthető meg leginkább, hogy mit, miért csinálnak a biciklisek, másrészt vannak helyzetek, amikor temérdek idő, üzemanyagköltség vagy parkolási díj spórolható meg. Kürti Gábor a közlekedési eszközök variálására hívja fel a figyelmet. Hosszabb vagy több fős utakra természetesen a legjobb eszköz az autó, de néhány kilométeres távokra sokszor összességében gyorsabb közlekedési eszköz a bicikli. Ha pedig a tömegközlekedéshez hasonlítjuk a kerékpárt, rövid távokon szinte kivétel nélkül a kétkerekű győz. Természetesen a kötött pályás (vonat, villamos, metró) eszközök hosszabb, 10-20 kilométeres távokon már nyerőbbek lehetnek, ám ezeket is érdemes lenne biciklizéssel kombinálni. Egyértelműen az jár legjobban, aki otthona és célállomása között mindig valamilyen keréken közlekedik, biciklivel minimális erőbefektetéssel elérhető a leggyorsabb futás tempója, gépi hajtással pedig nagyságrendekkel nagyobb sebesség is. A fejlettebb nyugati országokban már temérdek rendszer létezik arra, hogy miként ültethetők tömegek biciklire. Egyrészt vannak a pályaudvarokhoz telepített kerékpártárolók, az igazán dörzsöltek otthonuk és munkahelyük mellett is tartanak egy-egy (zömében filléres) kerékpárt, hogy ajtótól vonatig azzal közlekedjenek, de sok helyen (például Amszterdamban, Barcelonában) jelképes áron bérelhetők a teljesen egyedi gyártású, eladhatatlansága és szabad rendelkezésre állása miatt lopás szempontjából nem veszélyeztetett kerékpárok.
A szakirodalmak alapján a kerékpárosok biztonságát semmi sem fokozza jobban, mint számuk növekedése, hiszen az autósok felkészültebbekké válnak, ha sok kerékpárossal találkoznak, előbb-utóbb a város nem küzdőterük, hanem közös közlekedési helyük lesz. Az persze nem csak a biztonság szempontjából, hanem a levegőminőség, illetve a forgalmi dugók, illetve áttételesen a kőolaj készletek lassabb kiaknázása miatt is fontos, hogy egyre többen térjenek át a költséghatékonyabb, akár csak részint kerékpáros közlekedésre.