Úgy tapasztaltuk, hogy nagyon is tetszik az új SSS az utca népének. Lehet, hogy elképesztő méretűek az első lámpái, de akkor is

Az elődmodellnek még nem volt áldiffúzora, ami manapság már-már kötelező látványelem

Mostanában picit jobban megy itthon a Suzukinak, mint az elmúlt hónapokban (években), de csupán egy nagyon picit. Na, nem mintha ez súlyosan befolyásolná a Swift Sport sikerét, páneurópailag vagy globálisan különben sem mérvadó egy modell/márka magyarországi eredmény(telenség)e. De akkor is: a Suzuki, így a Swift, s a Swift Sport is a mi autónk - ha csak annyira, hogy Esztergomban készül, hát annyira. Nézzük, jobb lett-e elődjénél, megéri-e az árát. Hogy szebb, vagányabb, divatosabb-e, megítélés kérdése. Az utca népének tetszik, ez egyértelműen bebizonyosodott a teszthét során, ennek tükrében nagyjából mindegy, hogy a kritikus szem túlméretesnek látja az első lámpatesteket, túljátszottnak a ködfényszórók környékét és a dupla kipufogóvég közé applikált áldiffúzort. A tetőspoiler hetyke, a 17 colos alufelni dögös. Továbbra is jól áll a Swiftnek a fekete A-oszlop, szintén nem spanyolviaszos, hogy a sötétített üvegezés is dob a látványon.

Külön-külön csöppet bazáriak a stíluselemek, az összhatás mégis rendben van

Bent kemények, de nem olcsók a műanyagok, a komor hangulatot piroscérnás varratok, a szupernek tűnő ülések háttámláiban Sport feliratok, no meg alupedálok oldják. Más kérdés, hogy utóbbi kettő nem látszik, miután behuppantunk a kellőn vaskos, bőrözött multikormány mögé – olyan ez, akár a túlmotorizáltság: az esetek elenyésző százalékában használjuk ki a rendelkezésre álló erőt, viszont jólesik csak tudni is, hogy ha akarnánk, ha nem lenne veszélyes és tiltott, hű, de szörnyű gyorsan mehetnénk…

Elöl jó oldaltartású, kényelmes, elég mélyre ugyanakkor nem engedhető az ülés, hátra viszont csak az másszon be, akinek muszáj. Legfeljebb ketten sanyargathatják magukat, mert amellett, hogy a Swift Sport ötajtósan nem kapható, ötszemélyesen sem

Jó tudni

A műszerfal egyszerű, a középkonzol kijelzője kissé avítt, mégsincs vele baj. Ami kényelmetlen, az a fedélzeti számítógép kezelése átnyúlkálva a kormányon, persze nem kell nyomogatni, csak mondjuk beállítani a még megtehető távolságra, és akkor nem zavaró ez az ergonómiai baki. A másik serpenyőben egy másik apróság: a volánt el sem engedve is be lehet kapcsolni a hifit – ezt valamiért kevés autó nyújtja. A gyári rendszer (USB-vel, Bluetooth-kihangosítóval) amúgy közepes, sebaj, úgyis egy hot hatch-csel van dolgunk.
Fájóbb, hogy a vezetőülés még mindig nem engedhető elég mélyre (magasra azonban nagyon), s az is, hogy a hátsó két helyre be- és onnan kiszállás nehézkes: míg a balegy előre sem csúszik, az anyósoldali ugyan megteszi, de nem talál vissza a korábban rögzített pozícióba. A helykínálat elöl megfelelő, hátul szűkös annak ellenére, hogy a tengelytáv 50 mm-rel gyarapodott. Hát a csomagtartó? A Swift Achilles-pontja: pöttöm, 211 literes, a rakodóperem magas, a kalaptartó nem emelkedik fel az ajtóval, a Sport második sorának támlája pedig osztatlanul bukik csak előre.

Komor, de a korábbi Swiftekhez viszonyítva és a kategóriában is minőségi, korrekt ez a beltér. A műszerfal egyszerű, a kilométeróra 30-as tagolása fura

Magas perem, csekély befogadóképesség, itt csak egyben dönthető üléstámla - a csomagtartó nem pusztán a Sport, minden Suzuki Swift gyenge pontja

Újabb fordulat: a felszereltség kárpótolja az embert. Széria egyebek mellett a teljes külső harci dísz, a kulcs nélküli nyitás/zárás, a xenonlámpa, az automata klíma, a menetstabilizáló elektronika, a 7 légzsák, a tempomat, a tolatóradar, az ülésfűtés, még a metálfény is. Erre szokás azt mondani, hogy gazdag. Az ajtózseb, a kesztyű- vagy a pohártartó, az egyéb rakodóhely az elmegy kategória, de most már menjünk is az autóval, ráadásul minél gyorsabban, mert arra való.
Arra bizony, hiszen ez egy sportváltozat a régi ismerős, 1,6 literes benzinmotor átfésült és valamelyest továbbgyúrt változatával az orrában: a legfrissebb SSS teljesítményileg 11 plusszal 136 lóerős, a nyomatékcsúcsa 12-vel javulva 160 Nm. A 0-100-as gyorsulása két tizeddel jobb az elődénél: 8,7 mp, hogy végsebességben 5-tel rosszabb (195 km/h), tökéletesen mellékes. Ami nem az, hogy már 6 fokozatú a váltó. Első és második fokozata hosszú, a 100-at kettesben éri el, a többi sebesség aztán rövid. 130-nál percenként 3500-at forog a motor, az autópályázás zajos, de elviselhetően zajos. Más tészta, hogy a kipufogó hangolása fárasztóra "sikeredett".

Magas, tengelytávja rövid, sportos, de lehetne sokkal vadabb, vagányabb

A hatos, elsőre szokatlan, idővel közel tökéletesnek talált, pontosan, rövid utakon, élvezetesen kapcsolgatható váltó nyilvánvalóan a fogyasztásra is jótékony hatással van: a teszt végén a számítógép 6,2 literes átlagot mutatott, s noha tankoláskor csak saccolni tudtunk (ugyanis nem két teletank között mértünk) mi 7 litert állapítottunk meg, ez sem rossz annak fényében, hogy mit tud az autó. Sokat. Ereje nem letaglózó, de mindenképp vidám perceket szerezhet gazdájának. A motor zokszó nélkül forog el 7000-ig, elemében 4000 fölött érzi magát. A fék kitűnő, a szerkezetileg hétköznapi (elöl MacPherson, hátul csatolt lengőkaros) futómű szintúgy. A korábbihoz és a többi Swifthez képest egyaránt keményebb a felfüggesztés, csökkent a rugózatlan tömeg, csekélyebb a kasztni oldaldőlése. Rossz úton ráz, mint a nyavalya, minőségibb burkolaton, száraz aszfalton aztán mindent megbocsátunk neki. [BANNER type="1"] Meg hát, mert a 195/45 R17-es gumikon abnormális kanyarsebességet villant a csak egészen minimálisan orrtolós, egy laza 15-öst felszedve is csak 1045 kilós Swift Sport, amely az ESP kiiktatása után gázelvételnél finoman mozgatja a fenekét, s játszi könnyedséggel tartja az ívet - a motor és a kipufogó - ilyenkor lelkesítő - üvöltése mellett. Nem kell turbó, se kompresszor, se 2-300 vagy még több lóerő és Nm az élményautózáshoz - ismét csak erre a következtetésre kell jussunk. Az elektromos rásegítésű kormány leheletnyivel lehetne közvetlenebb (végállásai között majd' hármat fordul), azonban így is messze jobb az átlagnál.

4,5 millió forintból a többség egészen bizonyosan más modellt venne, aki viszont új élményautóról álmodozik elérhető áron, gazdag felszereltséggel és relatíve olcsó fenntarthatósággal, számára tökéletes választás lehet a Suzuki Swift Sport

A Swift Sport maradt olyan jó, mint volt, ha meg vásárlója egyáltalán nem használja ki képességeit, spórolós - és valljuk be, perverz - üzemmódban akár a gyár által ígért 6,4 literes átlagfogyasztást is reprodukálhatja. A 4,5 millió forintos ár a tudás és a felszereltség okán vitathatatlanul értékarányos, kár, hogy máskülönben szimplán drága, sokak számára elérhetetlenül drága autóvá teszi az eddigi legütősebb Suzuki Swiftet. Vadabb hanggal, nyersebb viselkedéssel ugyanakkor még szimpatikusabb lenne - aki több tüzet, több játékot vár el egy ilyen kis sportkocsitól, az okosabb, ha a Renault Twingo RS-t is elviszi egy körre.

Turbó? Kösz, de nem: Suzuki Swift Sport teszt